Fújj a szél, pengeti a kopasz-ág húrokat, <br>Mi meg... csendesen gyászoljuk a holtainkat. <br>Tömegsírban már a barát, a sógor… ő is elesett, <br>Egyik sem túlélő harcos, haza ő már sosem mehet. <br> <br>Fekszünk ketten a géppuskaállásban, közben betakar a hó, <br>Komámmal vagyok, de már nem beszélgetünk, nincs mit, nincs, halihó! <br>Tegnap még énekeltünk, bele a hidegbe, pár magyar nótát, <br>Mára már, társak hiányában, csak elkerekítjük a cifrát… <br> <br>Tömegsíroknál, már a kopjafákat is többszörös lövés érte, <br>Ez is jelzi, az elesett hősöknek, katonáinknak, nincs vétke. <br>Szemben a túlerő, amivel vesztesen vívták a harcot, <br>Vérükkel öntözték, pirossá tették a fagyos hó-síkot. <br> <br>Fegyvercsörgés, tank-lánctalpnyikorgás, csúszkáló ló pata zaja, <br>Élettől éppen elbúcsúzó katonák utolsó sóhaja… <br>Közönyösen nézzük ezt a megrázó élményt, biz’ csapong a képzelet, <br>Valós a csatazaj, a hideg, ellövik a fagyérzékeny füleket… <br> <br>Úgy látszik, nekünk a háború bizony a mindennapi élet része, <br>Nincs az a kis-tigris, amihez hozzábújva a melege ne kéne. <br>Behívót kaptunk és idehoztak a hazát ellentől megvédeni, <br>Meg is ígérték, nem tart soká, nyárig, nekünk attól nem kell féleni! <br> <br>A szél, talán hiszi is, hogy minden jó, ha nekünk játszik vad dallamot, <br>És ha eláll, akkor tisztán halljuk az induló harckocsi rohamot… <br>A véresre festett, megfagyott síkon, rögtön megfagy a lehelet… <br>Sok bajtársunk van, a családjuknak mi visszük haza a lelkeket… <br> <br>Még nem tudott, hogy fogunk-e még mi itt valaha is énekelni, <br>Vagy csak a kegyetlen hideggel fogunk a végsőkig megküzdeni… <br>Otthon vár család, a gyerek, tehén, ló, lassan már szántani kellene, <br>De előbb haza kéne menni, énekelni… ne csak holtak szelleme… <br> <br>Vecsés, 2016. augusztus 19. – Kustra Ferenc József <br>

Hétköznapi pszichológia… miből nincs menekvés… <br> <br>(10 szavas duó) <br>Rajtam nyom magányom, már unom… <br>Elveszett a normális élet, vágyom’. <br> <br>Biz’ csak egyszerűen egy normális-életre vágyom, <br>Ne mocsok legyen házom… <br>* <br>(leoninus trió) <br>Szerethetetlen és igen rossz a sorsom minden lapja, ez nálam ember kínja. <br>Itt aztán előre lapozni nem lehet, naponta vannak… lehetetlenséget! <br>Az ellenem az ördög, meg sűrjen leszökik a falról… intézkedése máról. <br> <br>Sokszor hallottam már, hogy &bdquo;a rosszat jó követi…” ez hazugság és biz' kezdeti… <br>Azt is mesélik &bdquo;jó tett helyébe jót várj…” ez orbitális hazugság… hohó, várj! <br> <br>Minden ember más, szinte kiismerhetetlen, még a magány is, mi lehetetlen. <br>Ötven évig voltam nyomozótiszt, tudom… ez volt általában tapasztalatom. <br>Engem hazugságmentes realitásra képeztek ki… mindig így nyomoztam ki… <br>* <br>(senrjon) <br>A magányom, mint egy árny <br>Kisért, tudásom meg csak nézett! <br>Én csak nyomoztam. <br>* <br>(halmazrímes) <br>Találkoztam rengeteg magányos emberrel, párokkal, <br>Turkáltam… de ugyanez volt az érvényben családokkal. <br>Mivel magammal hordtam a magányom, a megismerés <br>Meg a segítőm volt, igy volt sok-sok kemény felismerés. <br>Sokszor láttam, hogy az &bdquo;álompár” ezt megmutatta szomszédoknak, <br>Közben meg este verekszenek, mit hűn őriztek… nagy titoknak… <br>Az italosok, mind tagadják ezen tényt, meg belőtt füvezők <br>Állnak ellent mindenféle gyanúnak… mert ők a ’rendes’ elsők. <br>* <br>(3 soros-zárttükrös) <br>A magányom rendes volt, hagyta, hogy sok idegenhez alkalmazkodjak, <br>De út közben meg, tőlem várta, neki telhetetlen nagyot bókoljak… <br>A magányom rendes volt, hagyta, hogy sok idegenhez alkalmazkodjak. <br>* <br>(HIQ trió) <br>És magány, <br>Örökre marad? <br>Magányság! <br> <br>Meddig tart <br>Élet nem tudni… <br>Végleges? <br> <br>Jól érzi <br>Magát… mért’ velem? <br>Társ nélkül… <br>* <br>(3 soros-zárttükrös csokor) <br>Azt is mondták, már tél után egyenesen a tavasz jön, <br>Sok ujj, illatos virággal megvigasztal majd, kérkedőn… <br>Azt is mondták, már tél után egyenesen a tavasz jön. <br> <br>Az azonban a nagy baj, erről az ujj tavasz nem tud, <br>De még elmondom, hogy ahhoz kevés ez, hogy te is tudd… <br>Az azonban a nagy baj, erről az ujj tavasz nem tud, <br> <br>Ez a magány olyan, mint egy mélytengeri búvárruha, <br>Rajtam van, nem kérdez, de leszorít... van erre alkalma… <br>Ez a magány olyan, mint egy mélytengeri búvárruha. <br> <br>Azt meg én szoktam volt mindig mondani: <br>&bdquo;Kinek mi van megírva, azt kell élni…” <br>Azt meg én szoktam volt mindig mondani. <br>* <br>(leoninus) <br>Az is igaz: &bdquo;egy szó, mint száz”, igy nem hozom rád végleg… mindazt, ami frász. <br>Emberek tartozéka magány, sokak élete egy magány ingovány... <br> <br>Vecsés, 2025. július 26. –Kustra Ferenc József – írtam, tanulmányként ezen témában. <br>

Hegyek ormán nőnek a hazafi virágok, ők ott a világlátók. <br>Sok köztük a hófehér, mik messze rikítók, többiek sorba állók… <br>Hegyek ormán nőnek a hazafi virágok, ők ott a világlátók. <br> <br>Magyarország a hegyeinknek is hazája, onnan végtelen a látása, <br>Nézi akár, mármint; Dunát vagy fővárosát, igy látja sok forgalmas hídját… <br>Magyarország a hegyeinknek is hazája, onnan végtelen a látása. <br> <br>Vannak a látókörükben különféle rónák, meg azokon gulyák s legelők, <br>Fölfelé is tekintenek és mit állandón látnak… repülők folyvást röpködők… <br>Vannak a látókörükben különféle rónák, meg azokon gulyák s legelők. <br> <br>Gellért hegyről láthatják országunk házát, hol képviselik a hazát, <br>Büszkén és meleg hegybensővel élvezik… létünk határtalanságát… <br>Gellért hegyről láthatják országunk házát, hol képviselik a hazát. <br> <br>Az idő elszáll, el tova... percek robognak, meg nem állnak soha <br>És nem tudni van-e csoda... de ne vesszen el a magyarság soha… <br>Az idő elszáll, el tova... percek robognak, meg nem állnak soha. <br> <br>Vecsés, 2025. július 17. – Kustra Ferenc József- írtam: a hazaszeretetről… 3 soros zárttükrös versformában. Olvasni úgy kell, hogy először, az első és a 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így jön ki a vers gondolatisága. <br>

M. Laurens<br>RÉG ELMÚLTAM...<br><br>Bizony, rég elmúltam én már hetven,<br>de azóta is,<br>csupán a saját hátam áll megettem.<br> <br>Próbáltam hátat fordítani neki,<br>ám azóta is<br>hajthatatlan nyakam, ezt nem engedi.<br> <br>Pedig sokan fordultak már azóta,<br>de Én akkor-sem,<br>akarok fordítva ülni a lóra.<br> <br>Van, ki elölnek nevezi a hátult,<br>és azóta már<br>minden létezőt tagadva elárult.<br> <br>Hiába próbáltam ezt megérteni,<br>mert máig is,<br>a tiszta erkölcs, s hitem: nem engedi.<br> <br>Igy-hát, bár elmúltam én már hetven,<br>de ezidáig, <br>a saját tükörképem: nem feledtem!<br> <br> <br>( Budatétény 2014 / 2026 )

Sűrű, nyálkás köd lóg az erdőben a fákon, <br>Botorkálok… tejfehérben, meredek fájón. <br>Előttem nagy fa… tán’ nem is látom az erdőt, <br>Botorkálok… köd van, honnan merítsek erőt? <br> <br>Vecsés, 2004. március 22. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként. <br>