És most és most már <br>Nincs bennem avas ijjedelem, <br>Rosszabb már nem jöhet a rossznál: <br>Elfelejtem s tán kiheverem <br>Lódítván magam ölből ölbe. <br><br>Kik fajuk óvták, <br>Óh, mindig így cselekedtenek: <br>Csalódott s fáradt pátrióták, <br>Hajszolták maguk sok-sok beteg <br>Mámorba, feledésbe, csókba. <br><br>Törő, sok szirtnak <br>Nem kinálom immár a fejem, <br>Bús csodák és sorsok lebírtak, <br>Ilyenkor legszebb a szerelem <br>S igaza volt Antoniusznak. <br><br>Elvész az ország, <br>Ha elfogytak az aszkéta szivek <br>S fájdalmaim testem mért rontsák, <br>Mikor nincsen minek és kinek <br>S zsongító asszony-ölek várnak. <br><br>Biblia mondja: <br>Pusztuló nép vezérei <br>Mind-mind a bujaság bolondja, <br>Ha már nem tud szépen vérzeni <br>S pusztulás hív paráznaságot. <br><br>Hős fajom döglik, <br>Hiába harc, hiába fájdalom, <br>Hiába gőg, hagyjuk a többit: <br>Kötél szakadt és én vén hátamon <br>Bizsergő vágyak poklát érzem.

Veszett idő! veszett erkölcs! veszett poesis! <br>Nem kell nekem, ha mérget hoz, a lépes méz is. <br>Egy a szép s jó, egy a rosz s rút, mond a morál, <br>Pedig hamis ügy mellett az nem perorál. <br>Hiába szól őellene az új aesthesis, <br>Csal a ravasz, bolondnak jó még a fapéz is; <br>Őrizkedjél ettől, keresztyén olvasó! <br>És ahol maszlagot hint ez, ne mulass, óh! <br>A rossz madár a szentet is bépiszkolja; <br>Ha vétek is, elég hogy szép, ezt gondolja. <br>Am nézd a piktort, mint festé itt ezt az angyalt; <br>Tudom, ezért Lucifernél sok szurkot falt. <br>Térde felett, ugyan festve vagyon a gomb, <br>De félrecsúszott a lepel, s csupasz a comb. <br>S ím Eszter asszony a szemmel, nézd, még azt is látatja, <br>Amit nagy gonddal eltakart szemérmes patyolatja. <br>A piktor szép emlőt akart és szép combot látatni, <br>Mintha el nem kellett volna a képen takartatni. <br>És mintha, ahol ők vannak, nem volna váll és csizma! <br>Ah ennyi rosszat szűl az Aesthesis s a Schizma! <br>Mely vétkeket tanítgat a nézőknek a theátrum, <br>Arról jobb nem is szóllani, mert az mind crimen atrum. <br>Nem volt ez így míg szóllhatott a Molnár Albert, <br>Ki sok országot látott és igen sok tengert! <br>De még akkor tisztelte a nép a Morált, <br>S az Aesthesis a rossz mellett nem perorált. <br>Még akkor minden azt hitte, hogy szép a jó; <br>Most megforditák, Keresztyén hív olvasó! <br>Nem kell, nem kell, ha mérget hoz, a lépes méz is!<br>

Tenyerembe tettem a lelkem, <br>Nézd, milyen szép százlátó üveg <br>De ő gyémántokat szedett elő <br>Mert ő az embert sose érti meg<br>

Nagy szívemből a keserűség torka <br>Haló tüdőbetegként fölhörög: <br>No, valaki itt szép rakásra hordta <br>A szenvedést - s ez élet? és örök? <br><br>Igen, csak menni s üreges sebünket <br>Kitátva hagyni, lepje csak a por <br>S Istent keresni: Nagy Bírót, ki büntet <br>S bús keresőt ki anyaként apol <br><br>S az égre fölhörögni, nem találván, <br>És szitkozódni - hátha észre vesz <br>S tovább loholni elrugottan, árván, <br>Mert Ismeretlenünknek tetszik ez! <br><br>Bajnok-futók roppant, őrült arénán, <br>Hol mindenképp csak vesztes lehetünk <br>S Cézárunkhoz még esdekelni bénán, <br>Mert intésétől függ az életünk! <br><br>Éhessen bőgni és amit ha bántott, <br>Nem bántott így a Mammon ökle sem: <br>Rossz mellünk verve sírni miatyánkot, <br>Amíg mosolyg az Úr csak csendesen. <br><br>Ó szörnyü Úr, kit ember sohse látott, <br>Nem görnyedek már több litániát, <br>Robbanjon össze százezer világod, <br>Nem lesz itt úgyse boldogabb világ!

Ó sírni, sírni, sírni, <br>Mint nem sírt senki még <br>Az elsűlyedt boldogság után, <br>Mint nem sírt senki még <br>Legfelső pontján fájdalmának, <br>Ki tud? ki tud? <br><br>Ah, fájdalom - <br>Lángoló, mint az enyém, csapongó, s mély, <br>Nincsen több, nincs sehol! <br><br>S mért nem forr könyű szememben? <br>S mért hogy szívem nem reped meg <br>Vérözönnel keblemen?