Ruhája dísz, ajka rubint,<br>S mint napsütés az égen áll.<br>A fojtott légben bent és kint<br>Émelyítő parfőmje száll . . .<br><br>Obeliszkként áll mindenütt,<br>Tömjénezik haját, szemét,<br>S ő együtt kacag ott velük.<br>Tanyája minden söpredék.<br><br>Engem nem ámítsz kékszemű<br>Karcsú testű virág álom,<br>Szép vagy és mégis keserű.<br><br>Én azt a szép leányt várom,<br>Akit a lelkéért szeretek,<br>S felemel, hogyha süllyedek.

Mennek az utcán az emberek<br>S én úgy szeretnék velük menni,<br>De nem jön velem már senki.<br><br>Mert vagyok tűnődő borús lélek,<br>S mert árva vagyok és semmim sincs.<br><br>És mennek, mennek az emberek,<br>S én mindig egyedül megyek.

Semmi.<br>Csak mintha hajnalodna,<br>Lassan lebukik a hold<br>Pirkad már Arad felől<br>S eszembe jut: éjszaka volt.<br><br>Egy borospohár félig tele<br>Őríz, mintha joga volna.<br>S messziről, mintha elveszett álmom dalolna.<br><br>Tétován állok<br>Keresem az álmot, amely tovaszállott.<br><br>Lassan lebukik a hold,<br>S eszembe jut, éjszaka volt.

Az este száll,<br>Az árny kikél,<br>És én sírok <br>Valakiért.<br><br>Az este száll:<br>Két vadgalamb<br>Csókolódzik<br>S kong egy harang.<br><br>Az este száll<br>Az árny kikél,<br>És én sírok<br>Valakiért.

Egy ajtó, három ablak, és pont.<br>A nap rá kis sugarakat ont,<br>S kitárul, mint az anya méhe:<br>Szédülve bámul égi mélybe.<br><br>Egy ház. Itt is gond lakik most,<br>Mint minden házban és minden ablakon,<br>ha átrezg rajta a hajnalfuvalom.<br>Sóhaj, remeg át:<br>Betegség, éhség, sok munka, gond . . .<br>Egy ajtó, három ablak és pont.