A sárga lomb megreszket, <br>levél hull, jön a dér. - <br>Ó, minden, ami kedves, <br>elmúlik, sírba tér. <br><br>Az erdőbe a napnak <br>ernyedt sugara vesz. <br>Tán a búcsúzó nyárnak <br>utolsó csókja ez... <br><br>Sírni, zokogni tudnék, <br>érzem - valami tép. <br>Most, hogy bucsút kell vennünk, <br>felújul ez a kép: <br><br>el kell hagyjalak téged, <br>s tudom: meghalsz te már! <br>Te vagy a haló erdő, <br>én a bucsúzó nyár.

A holdsugárban... a holdsugárban <br>a lábnyomát megcsókolám. <br>S izzó fejem a földre nyomva <br>zokogtam az útnak porán <br>a holdsugárban. <br><br>A napsugárban, a napsugárban <br>könnyű lesz válni már nekem. <br>Meghajlok kesztyűsen előtte, <br>s megyek vidáman, hidegen, <br>a napsugárban. <br>

...A gond a szívünk gyökerén tanyázik, <br>s ott titkos kínokat csírázik, <br>békétlen hánytorog, zavar nyugtot, gyönyört; <br>mindegyre új meg új álarcot ölt, <br>házat mutat s tanyát, kis gyermekeket meg asszonyt, <br>máskor tűz, víz, tőr, mérgezés; <br>attól remegsz, mi nem jön, és <br>mit el sosem veszítsz, azt kell folyton siratnod...<br>

Virágzásom idejében <br>Akármerre kerültem, <br>A természet nagy kertjében <br>Minden nyitott körűltem; <br>Minden újult, éledett, <br>Minden örvendeztetett. <br><br>Héj de már hogy meghervadtam, <br>Ha lehajtom fejemet, <br>Azt súgja a főld alattam, <br>Hogy maholnap eltemet. <br>Sorsom így ha képzelem, <br>Elgyalít a félelem. <br><br>De ha nézem a temérdek <br>Csillagokkal tölt eget <br>És tanácsot tőlle kérdek; <br>Ő magához integet, <br>Hol kinyílva tölthetem <br>Újra munkás életem. <br><br>Lelkem azt örülve látja <br>És repülne hirtelen; <br>Csak az fáj, hogy test barátja <br>Tőlle válni kénytelen; <br>Ő a világi sok bajt <br>Únva nyúgalmat óhajt.

Rossz vagy, vagy jó vagy? <br>Nem születtem én kitalálónak <br>S nem is születtem rossznak vagy jónak, <br>De kedves, gyűlölt <br>Hiábavalónak. <br><br>Akarsz maradni? <br>Én, jaj-jaj, hisz alig tudok adni, <br>Igérni tudok és megfogadni, <br>De beváltani? <br>Inkább elszaladni. <br><br>Téged szeretlek, <br>Hogy Te szeretsz, nem is olyan fontos: <br>Két ember s mind a kettő bolondos. <br>Mi lesz velünk, majd eldönti talán <br>A Sors, e bölcs, gondos.