Egy öreg kert. Az este árnya<br>A lombos utak közé be-be tér,<br>És mintha régi álmok lelke szállna<br>Oda, hová a lámpa fénye ér.<br><br>A méla utak között néha<br>Egy-egy kósza emlék elhalad,<br>S hogy kondul a reggeli harang,<br>Tünnek az árnyak, s egy kert marad,<br><br>Hová az este árnya be-be tér,<br>Oda, hová a lámpa fénye ér . . .

Az éjjel leple szürkén, gyorsan szállott<br>Madár nem dalolt sem lent, sem fönt,<br>S a mindenségnek éter-orgiáján<br>Csak szállt csak szállt csak szállt tova a csönd.<br><br>Egy perc. Az ajkam egy mosolyra húzom,<br>Felszáll a köd és elszáll a csend,<br>S a mindenségnek éter-orgiáján<br>Százezer angyal te Deumot zeng.<br><br>De aztán az éj leple búsan leszáll,<br>Madár nem dalol sem lent, se fönt,<br>S a mindenségnek éter-orgiáján<br>Csak száll, csak száll, csak száll az őszi csönd.

Vidám esték már nem kopognak,<br>Jönnek a régi hajnalok,<br>Tél van, hideg van, napfény sem ragyog.<br><br>Halkan mintha orgona búgna<br>Jönnek a régi hajnalok:<br>Valahol dalolnak az angyalok.<br><br>Lelkem csupa este és hajnal,<br>Néha puha toll, néha márvány,<br>Néha százezer színű szivárvány.<br><br>Néha vén harang: Kondul egyet<br>Mert múlnak a régi hajnalok:<br>S tél van, hideg van, napfény sem ragyog.

Te alszol. Nem bánt durva pribék,<br>Fejed, kebled körül hópihék,<br>S lepkék, tarka virágok álma<br>Mintha mind-mind melletted szállna.<br><br>Te alszol. Túl vagy minden harcon,<br>Tán koldus vagy az utcasarkon,<br>Tán király vagy, s köszönt az úr is:<br>Mindegy hiszen csak álmodsz úgyis.<br><br>Tán alszol. Én őrízem álmod<br>Míg te másutt jársz, én rád várok,<br>Hogy ébredh! De jaj, fogsz ébredni még?<br>. . . Fejed, kebled körül hópihék . . .

Valami nagy csínytett után<br>Megvertem vidám kiskutyám.<br><br>Rámnézett mint síró gyerek,<br>De hűek ezek a szemek.<br><br>Szinte mondta: ne bánts többé<br>Veled leszek mindörökké.<br><br>Most már öreg. Sok év után<br>Mintha nem nézne már úgy rám.<br><br>Úgy néz, mint beteg emberek:<br>De hűek ezek a szemek.