A "Fel fel vitézek" dallamára.<br><br>Föl-föl ifjúság, csak előre!<br>Sportkedvelésre, új erőre.<br>Korral haladva munkásnépem,<br>Gyűjtsünk erőket a jövőre készen.<br><br>Mint a napsugár a kis virágnak,<br>Testedzés kell az ifjúságnak.<br>Erős izmokban erős lélek,<br>Csak ily sziklákra épülhet új élet.<br><br>Föl-föl s előre tüzes vérrel!<br>Sportkedvelésünk erejével!<br>Merre vezetnek új irányok,<br>Hódítva járjuk be e nagy világot!

Teli hold néz le az égről<br>A Tisza habjára.<br>Nézhet a hold kedve szerint<br>A széles Dunába.<br>S belenézhet, megfürödhet<br>A nagy Óceánba.<br><br>S barangol a város fölött<br>Ábrándozva mélán.<br>S hogy világít éjszakákon<br>Szeretik őt méltán.<br><br>Ezüstruhás szép holdvilág!<br>Irigylem a sorsod!<br>Mert az éjnek gyönyöreit<br>Mind magaddal hordod.<br>S csillagok közt az éjjeket<br>Hogy átkalandozod.<br><br>Te láthatod, legény a lányt<br>Mily epedve várja<br>S mikor a lány szerelmesét<br>A keblére zárja.<br>Nem csoda, hogy minden hóban<br>Ifjan jössz világra . . .

Fölépítettük már kicsi házikónkat,<br>Somogyi telepen láttuk eztet jónak.<br>Tápé, Szeged között, szőke Tisza partján,<br>A füzesek mellett, kinn a kertek alján.<br><br>Zöld pázsitos réten, tavasz mámorában,<br>Gyönyörködünk itten pacsirták dalában.<br>Még a nap is szebben világít e tájon.<br>Béke napja ragyog minden kicsi házon.<br><br>A szivünkben itt él a békesség vágya,<br>Ezért küzdünk, ha kell, életre-halálra,<br>A gyűlölet ide be ne tegye a lábát,<br>Kiverjük belőle azt a gonosz párát.<br><br>Munkálkodva itten békességben élünk,<br>Így kivánja ezt a Közművelődésünk,<br>Ebben a tudatban emelt fővel járunk,<br>S lelkesedve innen a jövőbe látunk . . .<br><br>1925.

Áll a csonkatorony, süt fölötte a nap,<br>A nap látta őtet valamikor régen,<br>Ezer év előtt még, s látta azt a népet,<br>Aki akkor műalkotást végzett rajta,<br>Nyolcszögletes körfalával.<br><br>S állt a torony sok századok viharával<br>Szemben, de az idő megrongálta őtet<br>S egy újabb nemzedék lebontotta félig,<br>És meghagyta régi műemléknek, s méltán<br>A jelenkor népeinek.<br><br>S most e csonkatorony példaképpen áll itt,<br>Beszél régi népről, s mulandóságról.<br>Süt fölötte a nap most is ugy, mint akkor . . .<br>És most ez a népség alkot új műveket<br>A jövendő századoknak.<br><br>S látja a nap mindig, ezt a dolgos népet,<br>Aki az elődök nyomán viszi tovább<br>Az élet menetét, s az emberi agynak<br>És a kéznek művét, bámulja a világ<br>S a nap, örök időkön át . . .<br><br>1925.

Megszivlelésül.<br><br>Ne legyetek olyan büszkék<br>Ti szép kerti virágok!<br>A mezei kis virágot<br>Ti még meg se látjátok!? . . .<br><br>Dús szirmotok ám csodálom,<br>Elismerem a szépet;<br>Mit ápolás himzett rátok,<br>Nem csupán a természet.<br><br>Őseitek ámbár régen<br>Kinn a pusztán születtek<br>S dolgos kezek melegágyba<br>Onnan hoztak titeket.<br><br>És megóvnak hideg ellen,<br>Enyhe sátrak lágy ölén<br>S korlát között szórja rátok<br>Sugarát a verőfény.<br><br>Hiába hát büzskeségtek,<br>Ti szép kerti virágok;<br>Gondozó lágy kezek nélkül<br>Ti parlagon volnátok . . .<br><br>De mi álljuk a rút időt,<br>Ha tör zúgva ellenünk;<br>Szembe nézünk,, s vihar után<br>Ragyog a nap felettünk . . .