Két kis copfod repült, felkaptalak, s kiáltottam tréfás hangosan: Tudod-e ki szeret a világon legjobban? Válaszoltam is magamnak és a világnak nagy boldogan: Én, hát én szeretlek a világon legjobban!

Nagyon jó volt boldognak lenni,<br>Volt értelme élni, remélni,<br>Most meg üres minden,<br>Unalmas, fájó, boldogtalan.<br><br>Csak soha ne jutnál az eszembe,<br>A csókod íze se lenne<br>Emlékeim gyöngyszeme,<br>Nem tehetek róla, szenvedek.<br><br>El kellene mennem innen,<br>Messzire, ahol senki sem ismer<br>És lesz talán aki igazán szeretne<br>Talán nekem is jobb lenne.

Jézus szeret Téged,<br>hidd el nekem,<br>hogy Ő mindig Veled van,<br>s megérti minden egyes imád,<br>ahogy Te sosem gondolnád,<br>hogy Ő az egyetlen igazi Barát,<br>Aki megérti szívednek bánatát!<br>

Nem mehetsz mindig a fényben,<br>az árnyék is kell Neked.<br>Ha mindig a Napba nézel, <br>Könnyes lesz a két szemed.<br><br>Jó az árnyékban megbújni,<br>hol, ölelhetsz, kit szeretsz.<br>Ha el talál hagyni Téged, <br>eltitkolhatod fájó könnyedet,<br>ne nevessen rajtad a gúnyos tömeg!

Elment a hajó<br>És én itt maradtam,<br>Vérző szívemet,<br>Kendőmmel takargattam.<br><br>Vissza sem néztél rám,<br>Nem is integettél,<br>Azt sem mondtad,<br>Hogy egyszer vissza jössz-e még?<br><br>Nem baj, ha nem jössz.<br>Majd csak szeret más,<br>Aki nem lesz hűtlen,<br>Kőszívű, csalárd.<br><br>Kőszikla a szíved, <br>Nem is gondolsz másra,<br>Csak saját fejed után mégy,<br>Nincs szükséged boldogságra!<br>