Amikor felnézek az égre,<br>Te jutsz az eszembe,<br>hogy talán ott ragyog a szemed fénye,<br>hiszen sajnos elmentél örökre,<br>csak egy fényképet hagytál nekem emlékbe,<br>amitől sokszor könnyes a szemem,<br>hogy tudom, már nem lehetsz itt velem,<br>hiába is vár téged Anyu a szívem!<br><br>

Álomtündér berepült<br>Az ablakomon éjszaka,<br>Csókot nyomott arcomra<br>Aki küldte, fülembe súgta,<br>Nagyon szeret csak<br>Nem mutathatja!<br><br>Ha Te is küldesz egy forró csókot,<br>Máris fordulok, viszem Neki,<br>Üzend meg, hogy Őt szereted,<br>Tiszta szívedből, igazán,<br>És várod a napot már,<br>Hogy eljöjjön hozzád!<br><br>

Miért mentél el,<br>még nem neveltél fel?<br>Pedig szükségem lenne Rád,<br>drága jó Anyukám,<br>hiszen magamra hagyott Apukám<br>amikor Te lehunytad két szemed,<br>így Nővérednek jár a köszönet,<br>hogy felnevelt engem,<br>s megtett értem mindent,<br>amit csak lehetett,<br>ilyen az, Akiből ömlik a szeretet!<br><br>

<br>Úgy hiányzol mint tengernek a napfény<br>vagy mint a dombok közt csörtető patak,<br>melynek tükrében lágyan elmerengve<br>habjai között fürdik meg a nap.<br><br>Úgy hiányzol mint fák alatt az árnyék<br>melynek tövében néma csend honol<br>és mégis:mégis hiába kereslek<br>égen és földön,nem látlak sehol.<br><br>Úgy hiányzol mint tengernek a napfény ,<br>vagy az ereimben lüktető erő<br>mely halk sóhajtással távozik a széllel<br>s nem tudok mást,csak sírva ébredni föl.<br><br>Most is kereslek,egyre csak kutatlak<br>bár egyre messzebb visz a száguldó idő,<br>hiába tagadod:titkon te is érzed,<br>nélkülem többé te sem vagy erős.<br><br>

Ó ,mily gyorsan telik az idő, az élet, <br>Alig kezdtük, s immár elhagytunk négy évet<br>És most megrendülve, meghatva itt állunk<br>Jó tanitó néni tőled el kell válnunk.<br><br>Mily sokat fáradtál, s vesződtél mivelünk<br>El nem feledhetjük, soha amíg élünk,<br>Hálával gondolunk az elmúlt négy évre<br>Miként gondolunk az elmúlt négy évre<br>Miként tanítottál az első betűre.<br><br>Mi tudjuk ,hogy te is szerettel bennunket <br>Valami ugy hozzad kototte szivunket,<br>S, most szakad e kotel,s kis szivek vereznek<br>S,o, mikor a sziv faj, a szemek konnyeznek.<br><br>Bucsúzunk, s átadjuk hálánk szép virágát,<br>S megköszöjük négy év minden fáradságát,<br>Ha rosszak voltunk, bocsánatot kérünk<br>És most legyen béke teveled és velünk.