Én látlak jönni . . .<br>Fejed körül koszorúval,<br>Szemedben a régi búval.<br><br>Piros virágok intenek,<br>Vidám tündérek szállnak,<br>S a földre rózsát hintenek,<br>Én itt, az éjben várlak;<br><br>Én látlak menni . . .<br>Eltűnik a tündér, a virág,<br>S nem történt semmi.

Itt a tó, hol árnyak világa<br>Táncol és dalol az esten,<br>Én nem jöttem ide hiába<br>Úttalan utakon<br>Ezért jártam és ezt kerestem.<br><br>A tó morajlik, horgad az éj,<br>A köd csendesen kél tova,<br>A moraj lassú, vontatott, mély<br>S ki tudja talán<br>Talán nem is virrad meg soha.<br><br>Talán nem is virrad meg soha<br>Ebben a derűs határban<br>Csak majd a tó moraja hozza<br>Csak majd a tó tudja<br>Hogy egyszer régen itt jártam.

Nyolcat veri az estharang<br>Üt csendben, üt az óra,<br>S én megyek a találkozóra.<br><br>Halk esőcseppek peregnek lent,<br>A várás lázas, édes a csend,<br>S nyolcat veri az estharang.<br><br>Én jövök hozzád, vársz e rám?<br>Üt csendben, üt az óra . . .

Ruhája dísz, ajka rubint,<br>S mint napsütés az égen áll.<br>A fojtott légben bent és kint<br>Émelyítő parfőmje száll . . .<br><br>Obeliszkként áll mindenütt,<br>Tömjénezik haját, szemét,<br>S ő együtt kacag ott velük.<br>Tanyája minden söpredék.<br><br>Engem nem ámítsz kékszemű<br>Karcsú testű virág álom,<br>Szép vagy és mégis keserű.<br><br>Én azt a szép leányt várom,<br>Akit a lelkéért szeretek,<br>S felemel, hogyha süllyedek.

Mennek az utcán az emberek<br>S én úgy szeretnék velük menni,<br>De nem jön velem már senki.<br><br>Mert vagyok tűnődő borús lélek,<br>S mert árva vagyok és semmim sincs.<br><br>És mennek, mennek az emberek,<br>S én mindig egyedül megyek.