Fontold meg végre a szeretet fontosságát,<br>fogadd el mindennapi létjogosultságát.<br>Nélküle az élet egy feltöretlen ugar,<br>gyomok hátán gyomok, mely szívet, s lelket takar.<br><br>Ne hagyd ki az életedből, ne hagyd elmenni,<br>szeretne Ő Nálad is lelked része lenni.<br>Add meg Neki hát Te is a lehetőséget,<br>varázsolni fog Neked is boldog életet.<br><br>Ne tagadd meg Tőle az igazak álmát, <br>éld át jelenlétének bizsergő hatását.

<br><br>Apró kis kezek,formás kis ujjak<br>melyet kezemben tartok boldogan<br>tétován,lágyan simogatva<br>megszorítják az ujjamat.<br><br>Formás kis száját igazgatva<br>mintha mondaná! Itt vagyok mama!<br>S csöppnyi száján mint ezüstszínű hajnal <br>átsuhan boldog mosolya.<br><br>Selymes kis arcát megérintve<br>úgy érzem most értem haza,<br>s mint lágy szellő ,szelíden suhanva<br>járja át szívem mosolya.<br><br>Lehet -e boldogabb az ember?<br>Mint mikor azt mondják mama?<br>Mindennap új csodákat őriz,<br>hisz csak most lettem nagymama.<br><br>

<br> <br><br>Tegnap még elvettek mindent<br>azt hittem semmim sem maradt,<br>s most mégis én vagyok ezen a földön<br>úgy érzem talán a legboldogabb.<br><br>lehet kincsed és hatalmad<br>ha szíved hideg,mostoha,<br>az én szívem bearanyozza <br>gyermekem,s unokám mosolya.<br><br>És csak azért is talpa állok<br>ilyen erős nem voltam soha!<br>Nem árthat többé gonosz érdek,<br>nem sújthat idő ostora.<br><br>Alamizsnát nem kérek többé,<br>én többre vagyok érdemes!<br>s a vesztes,ki megbánja végül<br>csak azért is te lehetsz!<br><br><br>

<br>Ó mennyi helyen jártam én<br>szép magyar hazám,<br>hol láttam minden földi jót,<br>hol nyomort és bukást.<br><br>Ó!Mennyi kincset rejt e föld<br>szép magyar hazám!<br>És mégis fázik,éhezik<br> rengeteg család.<br><br>Van ki éhbérért dolgozik<br>sínylődik bután<br>és mégis tűri szótlanul <br>a ráterhelt igát.<br><br>Más felhalmoz minden földi jót<br>kincset ,palotát<br>s földbe tiporja nemzetünk<br>ősi szent jogát.<br><br>Mit érsz az elhabzsolt javakkal<br>ha átok száll reá?<br>Eltiprod,porba sújtod<br>szép magyar hazánk.<br><br>s ha eljön az utolsó óra<br>hiába vagy király,<br>te sem viszel majd magaddal<br>csak egyetlen ruhát!<br><br><br>

Van egy kicsi csodakutyánk, Pötyi a neve,<br>született már régen neki egy szép gyereke.<br>Megnőtt olyan nagyra, hogy nagyobb az anyjánál,<br>Mocinak neveztük el, bár Ő is egy kislány.<br><br>Kaptak mind a ketten egy jóval nagyobb társat,<br>így már nemcsak két kutyát, szerethetünk hármat.<br>Talán nem véletlen, még eggyel szaporodtunk,<br>négy kutyával játszhatunk, hogyha unatkozunk.<br><br>Cicánkat, a Mircit is ajándékba kaptuk,<br>jó és dolgos kis állat, ezt mi meg nem bántuk.<br>Mircikénk, ha elfárad, Pötyi hátán fekszik,<br>igaz álomba merül, nagyon mélyen alszik.<br><br>Kicsiny kakaskánk, a beteg, sánta lábával,<br>együtt él és álmodik a kis kutyáinkkal.<br>Ha a Moci és a Pötyi rossz fát tesz a tűzre,<br>tanítani kell Őket egy kis fegyelemre.<br><br>Ha megdorgálom Őket, meg nem haragszanak,<br>szeretetet továbbra is önzetlenül adnak.<br>A szeretet iskolájuk példamutató,<br>itt lehetne az ember eminens tanuló.