Az éjjel leple szürkén, gyorsan szállott<br>Madár nem dalolt sem lent, sem fönt,<br>S a mindenségnek éter-orgiáján<br>Csak szállt csak szállt csak szállt tova a csönd.<br><br>Egy perc. Az ajkam egy mosolyra húzom,<br>Felszáll a köd és elszáll a csend,<br>S a mindenségnek éter-orgiáján<br>Százezer angyal te Deumot zeng.<br><br>De aztán az éj leple búsan leszáll,<br>Madár nem dalol sem lent, se fönt,<br>S a mindenségnek éter-orgiáján<br>Csak száll, csak száll, csak száll az őszi csönd.

Vidám esték már nem kopognak,<br>Jönnek a régi hajnalok,<br>Tél van, hideg van, napfény sem ragyog.<br><br>Halkan mintha orgona búgna<br>Jönnek a régi hajnalok:<br>Valahol dalolnak az angyalok.<br><br>Lelkem csupa este és hajnal,<br>Néha puha toll, néha márvány,<br>Néha százezer színű szivárvány.<br><br>Néha vén harang: Kondul egyet<br>Mert múlnak a régi hajnalok:<br>S tél van, hideg van, napfény sem ragyog.

Te alszol. Nem bánt durva pribék,<br>Fejed, kebled körül hópihék,<br>S lepkék, tarka virágok álma<br>Mintha mind-mind melletted szállna.<br><br>Te alszol. Túl vagy minden harcon,<br>Tán koldus vagy az utcasarkon,<br>Tán király vagy, s köszönt az úr is:<br>Mindegy hiszen csak álmodsz úgyis.<br><br>Tán alszol. Én őrízem álmod<br>Míg te másutt jársz, én rád várok,<br>Hogy ébredh! De jaj, fogsz ébredni még?<br>. . . Fejed, kebled körül hópihék . . .

Valami nagy csínytett után<br>Megvertem vidám kiskutyám.<br><br>Rámnézett mint síró gyerek,<br>De hűek ezek a szemek.<br><br>Szinte mondta: ne bánts többé<br>Veled leszek mindörökké.<br><br>Most már öreg. Sok év után<br>Mintha nem nézne már úgy rám.<br><br>Úgy néz, mint beteg emberek:<br>De hűek ezek a szemek.

Szegény kis gyerek,<br>Futott az úton, elesett.<br>Piszkos lett tiszta új ruhája,<br>Sírásra görbedt kicsi szája.<br><br>Egy öreg néni,<br>Nem bírta a sírót nézni,<br>Odament hozzá, s mosolyogva<br>A piszkos ruhát leporolta.<br><br>Szegény kis gyerek,<br>Vidáman felé nevetett<br>S aki búsan pityergett nem rég<br>A nénire nyújtotta nyelvét.