Megcsaltalak téged, kedves Magyarország!<br>Már távol élek tőled, mardos a honvágy.<br>Elhagytam a hazát, mi oly kedves volt nekem.<br>Megbocsátod-e valaha, mit ellened tettem?<br><br>Még büszkén gondolok hőseinkre, tettükre,<br>Miként reményvesztett harcban is áldozták vérüket...<br>Hallhatatlanságuk immár örök és igaz,<br>Sarjuknak a büszke múlt ad egyetlen vigaszt.<br><br>Elhagytalak téged, drága Magyarország!<br>Jobb élet reményében kerestem új hazát.<br>Szerencsét próbálni akartam, és mentem.<br>Megbocsátod-e valaha, mit ellened tettem?<br><br>Szívembe zártam az Alföldet, a hegyeket,<br>Patakok vizét és egy őszi levelet...<br>Az ősz után várva várt a gyönyörű tél,<br>Álmaimban, messze tőled még ugyanúgy él.<br><br>Eldobtalak téged, szeretett Ország!<br>Még kínoz engem érte a kegyetlen honvágy.<br>Elhagytam a hazát, mi oly kedves volt énnekem.<br>Megbocsátod-e valaha, mit ellened tettem?<br>

<br><br>Fényév távolság ami köztünk tátong,<br>sohasem tudlak megérinteni,<br>fényév távolságból nem tudlak elérni,<br>de mégis próbállak megérteni.<br><br>Fényév távolság, mely távol tart tőled<br>eltakarva tőlem a nap sugarát,<br>hiába szeretlek, oly messze vagy tőlem<br>bármit mondanék is, úgysem hallanád.<br><br>Fényév távolság ,de mégis tőled vártam<br>a tavaszi égbolt szelíd sóhaját,<br>s most is, ,mint mindig ,magam előtt látom<br>arcodnak édes ,szelíd mosolyát.

<br><br>Hosszú hónapok teltek el azóta<br>mióta téged nem láttalak,<br>hosszú hetek,és hosszú hosszú órák,<br>mióta nem hallom már a hangodat.<br><br>Hosszú hetek, s te nem is hívsz azóta<br>régen elfeledted már az arcomat,<br>hosszú hetek, s én őrlődöm azóta<br>Vajon jól vagy e ?S vajon merre vagy?<br><br>Hosszú hónapok ,mit feledni szeretnék,<br>mégis ,agyamban lázasan dobol,<br>hiába próbálom mégis elfeledni<br>szívemben érzem :sohasem tudom.

<br>Ezerszer megbűnhődtem érte<br>amiért akkor elhagytalak,<br>elvettél tőlem már mindent,<br>s nekem már semmim sem maradt.<br><br>Ezerszer megfizettem érte,<br>ne büntess engem már tovább!<br>Nem kérek semmit sem tőled,<br>csak hagyj engem végre élni már !<br><br>Ezerszer megbűnhődtem érte,<br>de megbánni sosem fogom,<br>az egyetlen ,amit örökké bánok,<br>hogy több esélyt adtam mit gondolod !

A szeretet és a félelem<br>nem férnek össze,<br>egy helyen szívesen.<br>- egymást kiszorítják,<br>mert nem szeretik<br>egymást sem.<br><br>de<br>de emberek vagyunk<br>és szeretni akarunk!<br>- szeretni egymást<br>mindenki szeretne:<br>de mert félünk...<br>már félünk is tőle!<br><br>ha<br>ha félsz az Istentől,<br>Ôt hogyan szeretheted?<br>- szeretni embertársad<br>is szeretni kellene;<br>de hogyha félsz tőle,<br>őt sem szeretheted.<br><br>mert<br>mert a szeretet és a félelem<br>nem foglalnak helyet,<br>egy helyen tebenned;<br>szívesen sohasem.<br>- egy szerető világban<br>sem létezhet félelem!<br><br>