Ez a versem 20-krajcáros<br>többet nem ér<br>- ilyen sajnos.<br>ha kedved van rúgjál bele,<br>ne olvasd el<br>mit érsz vele?!<br><br>de nekem vagyon<br>a papiros...<br>és a villany<br>mert éjjel van...<br>s az életem... <br>luxus lett most.<br><br>földpadlós szobában éltem<br>a gyermekkoromban<br>az apám a földre köpködött<br>s a csikket is a talpával etette<br>- mert luxusnak tekintette,<br>hogy ezt megtehette!<br>mialatt én az anyámat a padlón<br>rajzolva bosszantottam.<br><br>most már egészen más az élet<br>az ember csak örülni képes most,<br>ha magamról beszélek.<br>ezt nem szolgáltam meg - belátom -<br>már annak is örülni tudok,<br>ha tiszta a padlóm és nem lát koszt.<br><br>nem kívánok létrázni<br>minek?<br>a karierre sin szükségem <br>mert<br>amik másnak már nem jelentenek <br>semmit!<br>azok jelentik...<br>azok váltak számomra azzá most<br>hogy lettek örömteli luxus<br>kincsek!!<br><br><br>

Lefelé kell építkezni..<br>sokan úgy is kezdik;<br>az alapokat keresve<br>remélik hogy megtalálják<br>...a házat felfelé építik!<br><br>én is voltam fiatal...<br>a házaspárokat figyelve<br>tudtam mit akartam<br>egy boldog életet élni...<br>családot terveztem előre.<br><br>én is kerestem alapjait<br>s a felelősségem tudatában,<br>amikor harminc éves lettem,<br>úgy láttam hogy megtaláltam<br>s egy hitben élő lett társam.<br><br>mindketten tudtuk hogy<br>Lefelé kell építkezni!<br>s ha rosszul építkezünk...<br>- ha nem is akarjuk -<br>a házunkat romba döntheti.

Szeretlek. Ezt megmondom őszintén<br>Mert nem bírok azzal hogy néma vagyok<br>Sokáig azt mondtam hogy egyedül vinném<br>A terhet mert terveim nagyok<br><br>És most ugy döntöttem hogy minden<br>Mit egyedül eddig elvittem<br>Tul nehéz egyetlen embernek<br>Kérlek segíts hogy én is segíthessek<br>Mert együtt erősebbek lennénk<br>Mi kettten mindent elviselnénk<br>Én megvédelek hidd el ha kell<br>És az életemnál jobban érdekel<br>Az hogy te itt vagy melettem,<br>Tudom hogy nincs mitől félnem<br>Csókollak és itt a lelkemben<br>Több vagyok, van jövőm ezt érzem<br><br>Mert ki voltam én? egy senki<br>És megérintettél, egy egész lettem<br>Nem a fél bordám vagy, nem csak ennyi<br>A részem vagy, mindenből egyetlen<br><br>Mondd hogy igy lesz évek mulva is<br>Szeretni fogsz mint ahogy szeretlek<br>Minden mosolyod egy uj utra visz<br>Hiszem hogy bárhol megkereslek<br>Mert ha elvesznél veled vesznék<br>Ha mosolygnál én is felnevetnék<br>Ha sírnál csak annyit szólnék<br>-Ha te nem lennél én sem volnék

<br>Olyan hideg van. Borult az ég is.<br>Toccsanó cipőmet hallgatom.<br>Mikor elmerül a pocsolyában, <br>ahogy az esőben ballagok.<br><br>Dühöngő orkánként tombol a szél is.<br>Letépve ágat, gallyakat!<br>Lepusztult romként hátrahagyva <br>mindent mi utána megmarad.<br><br>Kegyetlen idő! Nem sajnál semmit!<br>Mindent mi szép volt, összetör!<br>Megtörve jajdul a barackvirág is,<br> amit magával elsöpör.<br><br>Utána hajol a gyönge ág is <br>halkan, aggódva elköszön,<br>lecsurgó könnyként elhullajtva<br> egy esőcseppet, mely rácsöpög.<br>

<br>Maradj még egy percet karjaim között!<br>Ne siess! Maradj itt velem!<br>Ne tűnj el még az álmaimból,<br>engedd, hogy melletted legyek!<br><br>Csak még egy múló, röpke órát,<br>hogy érezzem bőröd illatát<br>orromban, mint a tömjénfüstöt<br>mely belengi csöppnyi kis szobám.<br><br>Csak még egy forró ölelésre<br>hogy válladra hajthassam fejem,<br>hogy emlékezzem rá minden éjjel,<br>amikor nem vagy itt velem.<br><br>Még egyetlen gyöngéd érintésre<br>mely minden ízemig fölkavar!<br>Ölelj át! Kérlek! Oly szelíden,<br>ahogy a napfény a dombokat.<br><br>Azután hagylak megpihenni<br>olyan halkan és nesztelen.<br>Hogy halljam szívednek dobbanását<br>csitulni lassan, csendesen.<br><br>