<br><br>Mint kínzón sóvárgó,<br>Egyre csak Feléd rohanó,<br>Medrét nem találó, de<br>Szakadatlan kutató, megáradt folyó,<br>Vagy csöndes víztározó,<br>Holdjárással váltakozó,<br>Szívem a térden álló megtört reménnyel<br>Mégis konokul s keményen<br>Tudja, hogy lehetetlen,<br>De el nem fogadja, hogy elérhetetlen<br><br>Hömpölygő viharnak hulláma,<br>Sziklát érintő gyilkos árja<br>Magasságba vágva, mielőtt a mélységből látja,<br>Hogy nem lehet, de akkor miért nem enged?<br>Pusztítsa, oltsa ki a gyomot, <br>Mossa el a romot,<br>Maradjon csak kopár a szikla,<br>Virág ne teremjen rajta, <br>Ha az nem tiszta,<br>És csak pusztulás az útja, <br>A közöny táplálja, míg éltető napsugarát várja hiába,<br>Szüntesse a hullám, és maradjon kopár,<br>Ha reménytelen légvár<br><br>A virágok a réten szabadok, fű terem,<br>Virágzik minden, ha itt vagy velem<br>Mindez csak képzelet, mikor boldog vagyok veled<br>Álomvilág martaléka, amit Rólad szövök, hogy<br>Odajövök, hol bőröd és illatod őrzöm,<br>Érintetlenül, csak szívem zugán belül<br>Ekkor feltűnnek a fények, <br>A sötétség eltéved <br>Gyertyalángot nézve<br>Tűnnek egy percnek az évek,<br>Vártam rád, és elértelek<br>Nincs hiány és nincs több könny<br>Mesevilági köd, cukormázas csönd,<br>Ez a gyógyszer, ha keserű a Föld<br><br>Reményvesztett és reményteli<br>Saját szívét láncra veri, <br>Ki így szeret téged...<br> <br><br>

<br>Süket hallgatózik<br>Móczárt közben játszik<br>Vak tapogatózik<br>Szivárvány már látszik<br>Néma szaval<br>Éva arat<br>Nincs keze, de rajzolna,<br>Imádkozik Magdolna<br>Keresztesek lovagrendje<br>Pogány király ütközete<br>Mind csak múló naplemente...<br>

Elveszett létem<br>Hol vagy már te élet?<br>Keresem míg élek<br>Vesztembe vezettem<br><br>Mert hát menekül előlem<br>Éjszakánként utat nyer<br>És ha egyszer elkapom<br>Többé már nem engedem<br><br>S már lassan elfelejtem<br>Ki is voltam akkor<br>Mikor ő volt az enyém<br>Mindig oda ront.

Ha ütne az utolsó óra<br>Lobogtatnám magyar zászlaját<br>Régi magyar térképet adnám mindenki kezébe<br>Honfi tudást szórni mindenkinek tenyerébe<br><br>Magyarnak lenni oly nehéz<br>Annyira fájdalmas ez<br>Nem tudok mindent megtenni<br>Hogy honfi tudjak lenni<br><br>De már nyakamban érzem a halált<br>És a kaszás sajna már reám vált<br>Hasító óriási kaszája<br>Egy pillanat alatt torkom vágja

Varázslat, vagy valóság<br>mit a természettől kapunk?<br>Vajon az a sok jóság<br>megérdemelt, igaz jussunk?<br><br>Az esendő természet,<br>mint kis gyermek a bölcsőben,<br>lelkében csak szeretet,<br>mi ott lapul az ölében.<br><br>Piciny kezét fogni kell,<br>egyedül van, oly magányos,<br>ha kérdezik nem felel,<br>Ő szótlanul csodálatos.<br><br>Szeretete önzetlen,<br>azt feltételek nélkül ad,<br>segíts a Természeten,<br>hisz mindig kis gyermek marad.<br><br>Soha ne hagyd magára,<br>figyeld minden rezdülését,<br>rászolgál a Hálára,<br>Neked adja szeretetét.<br><br>Ne tétovázz, ringasd Őt,<br>ne láss könnyet a szemében,<br>kergess el minden felhőt,<br>mely fölé borul sötéten.<br><br>Áld meg Őt, hisz érted van,<br>Ő az Isten teremtménye,<br>gyermekien ártatlan,<br>Ő az ember szeme, fénye.