Elrepült az angyal, ki megvédett engem,<br>elbúcsúzott tőlem,nem kevés szerettem,<br>elrepült az angyal, ki vigyázott a szeretteimre,<br>mért mindig a szeretteinknek kell el mennie?<br><br>Erre nincs válasz, nincs válasz senkinél,<br>de a szeretet, az erősebb bárminél,<br>mert a szeretet legyőz, bármilyen rémálmot,<br>nem teszed jól,ha a szeretet szétvágod.<br><br>Elrepült az angyal, ki békességet hozta,<br>a bánatot,és a félelmet, meg gyorsan el lopta,<br>elrepült az angyal,ki legyőzte a rosszat,<br>és a rossz embert, a jó dologra szoktat.<br><br>Elrepült az angyal,és hozza a szeretetet,<br>minden szereted ma este,álmaidban veled lehet,<br>gyújtsunk egy gyertyát,az eltávozottakért,<br>emlékezzünk meg rájuk, maradjon meg egy kép.<br><br><br><br><br>

Csendes az erdő halkan hull a hó,<br>hajnalra a fákat lágyan betakaró.<br><br>Ébred a vaddisznó, ébred a szarvas,<br>távolból egy varjú károgást hallat.<br><br>Megindul az élet, élelmet keresnek,<br>vaddisznó az orrával feltúrja a földet.<br><br>A fák sűrűjében szarvas lépked csendben,<br>lába alatt mégis egy ág megreccsen.<br><br>Riadtan megáll, figyelme nem lankad,<br>egy ideig csak áll, majd tovább baktat.<br><br>Lassan közelít egy tisztás felé,<br>etető áll, s benne széna friss illata száll felé.<br><br>Madarak is éhesek, röpködnek fáról-fára.<br>Fenyő ágain keresnek enni, mégsem találnak.<br><br>Bokrok sűrűjében mi piroslik ottan?<br>Odaszáll egy rigó, hogy jobban lássa.<br><br>Hangos csipogással hívja társait,<br>gyertek ide gyorsan, találtam valamit.<br><br>Jön a madársereg, ellepik a bokrot,<br>kínálja magát a sok piros bogyó.<br><br>Mohón nekilátnak, nem irigy egy sem,<br>újonnan érkezők is serényen esznek.<br><br>Van még bokor elég, rajta érett bogyó,<br>jut itt bőven enni, míg nagy a hó.<br><br>Lassan esteledik, elcsitul az erdő.<br>Elbújik a sok állat a fagyos szél elől.<br><br>A nap is alábukik, hegy gerincén még látni,<br>vékony vörös csíkja rajzolja körbe a fákat.<br>

- Magadra vigyázz!<br>- Értem ne aggódj!<br> Sokáig nézlek, búcsúzunk.<br>- Ég Veled!<br> Te még mindig integetsz.<br><br> Megyek, - de minden lépés nehéz,<br> súlyt aggattak lábamra.<br> Léptem lassul, visszanézek,<br> hogy látlak-e még?<br><br> Te felém nevetsz,<br> s biztatom magam.<br>- Menj tovább!<br>- Vissza ne nézz!<br><br> S aztán ismét visszafordulok,<br> és karomat lengetem.<br> Mosolyom eltorzul,<br> a könnyem megered.<br><br> Megyek! - Jaj pedig, ha tudnád<br> mily kín gyötri szívemet,<br> ahogy távolodom<br> arcodat már elmosódva látom.<br><br> Már hangosan zokogok!<br> De jó is, hogy ezt már Te nem látod.<br> Sokáig állsz, s nézel felém,<br> talán sírsz Te is Kedvesem?<br><br>

Bízom benned, mert figyelsz rám, <br>Ha velem vagy odabújsz hozzám.<br>Jó veled, mert oltalmaz karod,<br>Ha baj van, hozzád bújhatok.<br><br>Ha hideg az éjszaka,<br>Te betakarsz engem,<br>Ha mégis fázom<br>Átölelsz gyengéden.<br><br>Ha szólok hozzád, <br>Így szólsz csendesen,<br>Mondjad csillagom,<br>Csak Rád figyelek!<br><br>Szobánkban egy gyertya fénye táncol,<br>Csillogó szemed magához láncol.<br>Mely szebben ragyog más ezer fénynél,<br>Ha rám nézel én elégek tüzénél.<br><br>Ölelj magadhoz szorosan Kedvesem!<br>Ne engedj el soha engemet.<br>Ha menni akarnék Tőled Kedvesem,<br>Kérlek, ne engedd el a két kezem!<br><br>Töröld le csókoddal haragom ráncait,<br>Ha bántott egy-egy szó, egy szemvillanás,<br>Ne haragudj a vén bolondra!<br>Tudnod kell, mit szó nem mondhat el,<br>Azt, hogy mennyire Szeretlek Kedvesem!

Őszi kék ragyogva száll ma<br>rőt rozsdának ellenállva<br>fák közt ringatózó alkony<br>emlékeink hangja lebben<br> <br>peregnek regényes halkan<br>filmkockákon éled lassan<br>feltündököl a kék térben<br>mint égre-fűzött lámpasor<br> <br>körbe-aranylón az évek<br>sorolnak ? előttem élnek<br>dúdolnak fülembe szépen<br>megelevenedő dallam<br> <br>nyújts felém szeretőn újra<br>szíved a lelkemnek kútja<br>fuss által a tűzfalakon <br>csodát váró éterien<br> <br>lásd a lenyugvó nap is fenn<br>kegyébe fogadott minket<br>pirosan őrzi az álmunk <br>csörgedező patakokban<br><br>