Bús fürdőruha, <br>Úgy szeretne dolgozni. <br>Strand is már hideg. <br>* <br>Avarpaplanban <br>Élvezem puhaságot. <br>Levélreccsenés. <br>* <br>Ősz jött pőrén, mélázgatnak múlást súgó <br>Lomb-mocorgások, és az éppen lehulló <br>Csillagok távoznak mennyei létünkből, <br>Nálunk meg lesz avar-takarás levélből. <br>Megzizzen nyomukba a part menti nádas, <br>Szellő dala becsapós, mert mézes-mázas. <br>* <br>Eső hidegül, <br>Arcomon őszi a víz. <br>Szürke az égbolt. <br>* <br>Fák is vetkőznek, <br>Bokrok már meztelenek. <br>Győző, kóró-lét. <br>* <br>Szelek már zúgnak, <br>Arcon ver őszi eső. <br>Vizes cipőben… <br>* <br>Est is már hűvös. <br>Takaró alatt alszok. <br>Kutya, házában. <br>* <br>Hideg hajnalok, <br>Ködpárásak a mezők. <br>Már nem sétálok. <br> <br>Vecsés, 2014. október 5. – Kustra Ferenc József– íródott, versben és senrjú –ban. <br>

Látunk egy közeli háborút, mert fölütötte a fejét a -már majdnem- világháborús világhelyzet… <br> <br>Fekete kosok! Bűn és erény között mi különbség? Tudom, szerintetek semmiség… <br>Fekete kosok! Emberírtó népség vagytok, ha tudnátok, tán’ kútba ugranátok… <br> <br>Nektek kell a háború, mert az aztán a nagy üzlet… ez generálja, hogy bűz is lett! <br>Nektek kell a háború, mert elvennétek az orosz földet, nem keveset, csak mindet. <br>Nektek kell a háború, már manapság nincsen gyarmatotok, így bármit elragadtok. <br> <br>Nektek kell a háború, de tudjátok-e, hogy több mint... fél millió meghalt katona? <br>Nektek kell a háború, de tujátok, sok hadi árvák folyton csak az aput várják? <br>Nektek kell a háború, kiszámoltam gépen, hogy gyerekek… vannak kétszer ennyien? <br>Nektek kell a háború, de vajh' az özvegyek száma? Ő mit mond az árvának máma? <br>Nektek kell a háború, de özvegy egy-szülőnek termett? Hogy nevel gyermekből embert? <br> <br>A migránsokat meg haza akarjátok küldeni? Eme tettetek, háborús bűn és emberiség elleni… <br>A migránsokat ti nevelitek család-ellenségé, haza már nem mennek… halálba nem mennek <br> <br>Fekete kosok! Több nyugati ország atomost akar, ha túléli fejet vakar? <br>Fekete kosok! Nem vagytok emberek, csak pénzéhes népség… fronton halnak emberek! <br> <br>Vecsés, 2024. máj. 7. –Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális és igaz, háborús- történelmi helyzetéről, meg a másik háborúról… Naponta látjuk, TV híradóban a videókat kendőzetlenül! Meg látjuk a háborús uszítók beszédeit is… az atomháborúra! <br>

Hétköznapi pszichológia a gyűlöletről… <br> <br>Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond! <br>Bezzeg a gyűlölet, az meg itt kóricál, ő mint, lélek-vakond! <br>Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond! <br> <br>Föntről csak úgy zúdul a fejemre, sok mérhetetlen mocsok, <br>Öregen már tudom, ennek immár nem lesz vége… csak harcok… <br>Föntről csak úgy zúdul a fejemre, sok mérhetetlen mocsok. <br> <br>Most meg még, támad ez a tetves vírus is, <br>Gödörben elbújni nem lehet… vagy mégis? <br>Most meg még, támad ez a tetves vírus is. <br> <br>Sem kicsiben, sem nagyban nem jó az emberiség, együttműködés képtelen, <br>Sokan igényelnék, de a szeretet hiánycikk, az életmocsok, végtelen. <br>Sem kicsiben, sem nagyban nem jó az emberiség, együttműködés képtelen. <br> <br>Ha kis szeretet legalább volna, valaki leeresztene egy létrát, <br>De a gyűlölet ilyesmire nem képes, néz engem és csak saját hasznát. <br> <br>Matt-fekete éjekben fáklyával kutyagol a balsorsom, <br>Ő csak úgy belép a gödrömbe, jó lenne belerugdosnom. <br>Fénytelen éjekben minek is dolgozzak ekkorát, <br>Itt van a sötét nappalokban végig, a nemjóját. <br> <br>Nincsen már könnyem, minek sírjak, nincsen belenyugvás, <br>Egy, amit tudok, e tetves élet, oly’ haláltusás! <br>Nincsen már könnyem, minek sírjak, nincsen belenyugvás. <br> <br>Itt lent csak mocsok van, abból fölöttébb jól leinformált vagyok, <br>A mocsoknak meg hiába is közlöm, hogy szeretetre vágyok… <br>Bennem lassan már egyéb érzés sincs… pfuj, gyűlölet: csak a nagy szkeptikus! <br>Bejövő szeretet nélkül a mocsok minden, de nem antiszeptikus. <br> <br>Mézes bödön itt biz', nem tölti föl a lelkemet, <br>Így jobb híján fogadja féktelen gyűlöletet. <br>Meggyőződésem, hogy lelkem már öregedvén, nem lobban újra… <br>Szeretettel teli gyermeki mivoltom, nem tör elő újra! <br>Akkoriban én még a gyűlöletről nem is hallottam semmit, <br>Ma meg, mint egy medencében ebben úszkálok… nem várok senkit. <br> <br>Csak úgy tobzódik életem ellen a tehetetlen düh bennem, <br>Mivel én is tudom, hogy életem a saját lehetetlenem… <br>Csak úgy tobzódik életem ellen a tehetetlen düh bennem. <br> <br>Sötét tettek, még sötétebb szavak tódulnak fájón… ellenembe, <br>Istenem, hol van a szeretet? Így élek, a lehetetlenembe’… <br>Szeretetre, mint fő táplálékra volna szükségem, <br>De, ahogy a sorsomat belülről hosszasan nézem, <br>Ez a finom, éltető étek az, amiben nem lesz osztályrészem, <br>Mert ez a tetves fáklyával csoszogó itt van, irányítja létem. <br> <br>Leszögezem, emberi fajban a gyűlölet a legfőbb érzés, <br>Háborúk, anyagi érdekek, a szegénynek uralása; és <br>A béke, mint horizont messzi távolban végleg maradása, <br>Mutatja, hogy ember a farkasa az embernek, nem csak máma. <br>A sötét és a világosság nincs szétválasztva az emberben, <br>Csak él ez a faj, erőszakban, gyűlöletben, lehetetlenben. <br>A mocsok nagy szeretetlenség gödrében a bársonyos vaksötét az úr! <br>Onnan nem is látom, amikor estefelé a napsugár, hah! Elpirul… <br>*** <br> <br>Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond! <br>Bezzeg a gyűlölet, az meg csak itt kóricál, mint lélek-vakond! <br>Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond! <br> <br>Matt-fekete éjekben fáklyával világít a balsorsom, <br>Ő csak úgy belép a gödrömbe, de jó lenne megrugdosnom. <br>Szeretet, éltető étek az, miben nem lesz osztályrészem, <br>Mert ez a tetves, fáklyával csoszogó, irányítja létem. <br> <br>Gondolja valaki, hogy nem próbáltam innen kiszabadulni <br>És akkor szabadon egy szeretetteljes, jó életet élni, <br>A gyűlöletet elhagyni, annak, kinek ez lételeme, <br>De, nem ment, gondoljon bele mindenki és meglesz rémképe… <br> <br>Vecsés, 2020. március 29. – Kustra Ferenc József – versben és 3 soros-zárttükrös -ben íródott és önéletrajzi írásként. <br>

Vizionálom, hogy vele sosem vagyok egyedül… <br> <br>Nekem a magányom a legjobb társam, <br>Így nem vagyok egyedül, ő a váram… <br>Ahogy botorkálok az utamon, <br>Elmém csak köröz, nagyon kutatón… <br>A szívem folyvást csak remél, <br>De meddig tart ki a… jövél!? <br> <br>Körbenézek, mint senkiházi, <br>Koldus jön szembe, nem akárki! <br>Mind a ketten csak éhezünk, legalább a jó szóra. <br>Árokpart… ülünk, napfény jő hajnali virradóra. <br> <br>Egy nincsen csak, hogy senki nem fogja meg a kezem, <br>Pedig egy kézszorításért eladnám a lelkem… <br> <br>Volt nála lőre, azt ketten pirkadatig meg is ittuk. <br>Mindent átbeszéltünk, előbbre azonban nem jutottunk. <br> <br>Elváltunk, én kóricáltam tovább <br>Semmi nem változott, hovatovább… <br> <br>Magamhoz öleltem a magányomat, nehogy már őt elveszítsem, <br>Azt igen nehezem bírná elviselni kilyukadt lelkiségem… <br>Sorsunk eggyé vált, de úgy, hogy ölelve, megfogtam a saját kezem… <br> <br>Vecsés, 2015. január 1. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként. <br>

Létem hajója éppen süllyedőbe, úgy hallom, halálnak sír minden eresztéke… <br>A hullámzásban a sok golyók görögnek, az egyik a lábát törte egy görögnek. <br>Nincsen az a hajó, mi örökéletű lenne, pedig fölséges élmény lehetne. <br> <br>Lehet, hogy az én létem nem is vonat? Hogy élethajóm van… de ellopták a lovat! <br>Kezemben egy ustor, de hajót hiába ütőm… Ahhoz meg nehéz, hogy vízbe lökőm. <br>Öreg is vagyok, már nem bírok el egy hajóval… már nem üthetem nehéz karóval… <br> <br>Minden nappal a halálom közelg’, de ez ellen nincsen semmi védelem, nincs ’ellen’. <br>Azt még nem is mondtam, hogy állandó a létvihar, gyomromat forgatón... mind' felkavar. <br>A kapitányasszonyom a főellenség, intézkedik… nem hallja a véleményem… <br> <br>Vecsés, 2023. október 9. – Kustra Ferenc József- íródott: leoninus trióban és önéletrajzi írásként. <br>