Laposodik Napnak íve,<br>Fakuló a világ színe.<br>Rozsdás a táj, zord a szíve,<br>Jó időnek fogy a híre.<br>Milyen lesz a termény íze?<br><br>Puttonyból a szőlő nektár<br>Fahordóban új bort pesztrál.<br>Dús földeken tart a leltár,<br>Vetésre vár néhány hektár.<br>Langyos idő lesz a mentsvár.<br><br>Fákat rázza a kevély szél, <br>Csörögve hull tépett levél.<br>Az avarban gomba henyél,<br>Gyűjtögesd, és jókat egyél,<br>Ám kalapjával résen legyél!<br><br>Bár fák levele tarka, tépett;<br>Indián nyár vissza lépett.<br>Felhők közül Nap felfénylett,<br>Sárgít a tök, magja érett.<br>Ősz emberrel együtt érzett.<br><br>Vénasszonyok padra ülnek,<br>Szép színekben megfürödnek.<br>Hó végéig gyönyörködnek,<br>Míg a szentek el nem jönnek,<br>S hullanak a fagyos könnyek.<br><br>De addig a serény ember<br>Munkálkodik - vagy ezerrel,<br>Spájz és pince telik tettel,<br>Maggal, lével friss gyümölccsel,<br>Áldott földből szeretettel.<br><br>Mire zord jég felhőt dermeszt,<br>A hideg szél havat gerjeszt.<br>Fáradt ember álmot erjeszt...<br>Földben a mag tavaszt fejleszt,<br>Megújhódást titkon termeszt.

Viharos idő...<br>Csepp loccsan a tócsában.<br>Libabőrös nap.<br><br>Felhőtakaró<br>Sötétre hízta magát.<br>Nyála csordogál.<br><br>Korgó gyomrú ég,<br>Szeme villámokat szór...<br>Dühöngő könnyet.<br><br>Esőt permetez,<br>Prüszköl a fújtató szél.<br>Vacogva tüsszent.<br><br>Didergő vidék<br>Hajlongva dagaszt sarat...<br>Kémények füstjét.

Az utolsó nyári napsugár délben<br>Átsiklik az egyenlítőn csendben...<br>Az esti naplemente már őszben.<br>Éjszaka s nappal egyenlőségben,<br>A természet tarka köntösében.<br><br>Az ásító reggel már elnyújtja álmát,<br>És a nappal korábban veti meg ágyát.<br>Az áldott fény ismét becsesebbé válik,<br>Hőhullám helyett a világ lassan fázik.<br><br>Majd kifehéredik<br>Ködös, zord zúzmarás reggel.<br>Színkavalkád-halál.<br>Felébrednek a szentek,<br>Közelegnek ünnepek.<br><br>Nap messze gurul,<br>Kihűlt fotont ereget,<br>Vacogó telet.<br>Kályha mellett szeretet,<br>Melegíti lelkeket.<br><br>A téli napforduló éjszakája<br>Új reményt, hitet hint majd a világra.<br>És tyúklépéssel nyúlik napnak árnya.

Hétköznapi pszichológia: az emberi sorosról… <br> <br>Velem mindig értetlen volt a világ, <br>Engem soha nem értett meg nagyvilág… <br> <br>Ha bizony meghallották búsongó lelkem panaszát, <br>Rögtön ki is gúnyoltak... nem jártam tovább csacsacsát. <br>Már éltemben kietlen temetővé lett a szerető szívem, <br>Az, amiben a sok-sok, szépséges és valós vágyálmom pihen. <br> <br>Egy biztos! Szívem közepébe van beásva, <br>Az én Krisztusi keresztfejfám jól leásva… <br> <br>Az nemigen fordult elő, hogy szánt valaki, vagy siratott könnyeket, <br>Már mindegy is, rám-énértem ne is sírjon senki hamis-ál könnyeket! <br>Manapság máris úgy tűnik, hogy csak annak-azoknak nyílik a földgolyón kis virág, <br>Ki bizony rosszak rossza, kihasználja állóhaja… kit álnoknak ismer nagyvilág… <br> <br>Bizony-bizony nekem ilyenre sikerült a létem, a földi <br>És így már csak egy jó-nagyobb vágyam van: csak pihenni… piheni. <br> <br>Vecsés, 2024. július 25. – Kustra Ferenc József – írtam = készült: Szentirmay Elemér (1836-1908) azonos c. verse {1905} átirataként, önéletrajzi írásként. <br>

A poéta viszi magával az árnyékát… <br> <br>(sedoka duó, 2+2 katauta) <br>Mindig jelen vagy, <br>Életemben árnyék vagy. <br>Igy mindig is velem vagy! <br> <br>Mozdulsz, mint érzés, <br>Föltolulsz bennem… érzés. <br>Hathatós, mint egy végzés… <br>** <br>Fényes lúdtollad, <br>Örök árnyék írónak! <br>Gondolatömlenyt… írni. <br> <br>Rabszolga-írnok <br>Vagy… ősi betűvető! <br>Magad írod sorsodat! <br>* <br>(3 soros-zárttükrös leoninusban) <br>Burjánzó gallyak hevülnek szégyenlős estében... gondolatok. Olvasók becsülnek? <br>Gallyak burjánzás... hevülnek, gondolatiság áthat, olvasók ellen ne szegüljek <br>Burjánzó gallyak hevülnek szégyenlős estében... gondolatok. Olvasók becsülnek? <br>* <br>(HIQ duó) <br>Liliom <br>Fehér sima lap... <br>Tollra vár! <br> <br>Tollban-vágy <br>Állandón buzog. <br>Kényszeres. <br>* <br>(leoninus duó) <br>Igazi író, lépten-nyomon írás-vágy foglya, akkor is, ha a mű már megírva. <br>Ablakomban bámulok, a messzeség nagy távolság… tudom, jönnek még új májusok. <br>Látom vakablakban rajzolgat egy mécses, mondandója jó… rajzolt kép majdnem kéjes… <br>A rajzok rímelnek, dallamot csengenek, agyamban fekszenek, majd még tán' élednek. <br> <br>Volt idő... élveztem a terheket, mára már jobban kedvelem írásos csendeket. <br>Az írás vágya, már… az igazi árnyékom, hogy még karcoljam fehér papírt, vágyom. <br>Sors keze fogja bölcsöt, árnyék jelen van és kisért, mutat szeretetteljes görcsöt. <br>Mécses szórakozik falon, reggel múl' alkalom, fekszek, leszorítom a matracom… <br> <br>Vecsés, 2015. február l.-2024. február 16. -Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként. <br>