Olvastátok az írást, mely utókornak készült,<br>Pergamenen kifakultan a múltjába révült?<br><br>Hallottátok lihegni az elszaladó nyarat,<br>Vagy a ködös őszt, ahogy dagasztja lucskos sarat?<br>Láttatok e zimankós télben szökkenő tavaszt,<br>Vagy ropogós havat miként virágokat fakaszt?<br><br>Ismeritek az embert, ki örömöket hajszolt,<br>Közben dühében keserű gyűlöletet majszolt?<br>Vagy a várost, melyben csak lelkek lakoznak,<br>Hol lövegek által pokolra kárhoztak?<br><br>Olvastátok a történelmet, hol jó-szelídeket méltatták,<br>Vagy csak gyilkos csatákról, hol vezéreket dicsőn magasztalták?!

Giccses képmutatás hálózza a lelket,<br>Az manapság kuúl aki mindent megvet. <br><br>Mestereknek művét szennytorzóvá tenni...?<br>Ciki már az erkölcs, szivárványt kell vetni...?<br>Hagyományos értéket keresztre szegezni...?<br><br>Utat tör magának ostoba lázadás,<br>Ifjakat sodor szennytől dagadt áradás.<br><br>Virtuális létben ha az elme elmerül,<br>Ott szürke állomány fehéredik remekül,<br>Kicsorbul az élezett értelem cefetül.

Csillog a reggel,<br>Nedves avaron siklik<br>Narancsos pára.<br><br>Fák törzsén moha<br>Zöldje élénken virít.<br>Vizet lefetyel.<br><br>Leveleken gyöngy,<br>Izzó bogyós bokrokon.<br>Napsugár-törés.<br><br>Nyirkos erdő<br>Gőzölgő illata száll.<br>Elmúlás árnya.<br><br>Higított égen<br>Ultramarín folt tárul.<br>Napnak ablaka.<br><br>Ősz lelke ragyog,<br>Fénylő színekben pompáz.<br>Szép látványt arat.

Parton túl botlik,<br>Szétterül a vén folyó.<br>Elsodort idő.<br><br>Elúszott a nyár<br>Magas árral a Dunán.<br>Őszi sirató.<br><br>Könnyzápor tocsog,<br>Az angyalok is sírnak...<br>Áztatott ima.<br><br>Föld leve beteg,<br>Szennyet forral magából...<br>Gyulladt keservet.<br><br>Fekete levest<br>Szervíroz a természet.<br>Gőg-embert fenyít.

Öregszem! Most én még kirándulhatok. <br>Természet befogad, majd oda eltúrázok… <br>* <br>Egyszer én is felmegyek égbe! <br>Talán ott van totál béke? <br>* <br>Sírkertben jártam, felnéztem… égre, <br>Imát mormoltan magamért is! Mi végre? <br>* <br>Költőóriások, ragyogtok örökön csillagnál fényesebben, <br>Örök tisztelet él bennünk, belsőmben... <br>* <br>Legszebb szavakat, <br>Nagymenők írják, éj alatt. <br>Örömkönnyeim folynak, párnám alatt. <br>* <br>Az élet bakája vagyok, <br>Ha kell, rohamozok… <br>Életben nem maradok…? <br>* <br>Csend… maga semmi. <br>Ezt lehet élvezni… <br>Takaróként borít… jó aludni. <br>* <br>Sokszor, oly’ nehéz ébren lenni, <br>Sokszor, oly’ jó reményt álmodni. <br>* <br>Realista vagyok így pesszimista, <br>Különben elvész számomra az élet útja… <br>* <br>Magányos utamon végig fedett… ködtakaró. <br>Egyszer, árokparton majd befed… földtakaró. <br>* <br>Utamon, Isten hidege dermeszti testemet, <br>Napfény köd miatt… elhagyja lelkemet. <br>* <br>Ködben halovány holdfény csak gyászol, <br>Ha magányosan, magadnak sírt ásol… <br>* <br>Majd lefekszem árokparti zúgó csendbe, <br>Zizzenve befogad az örök este. <br>* <br>Majd, csivitelő madarak, nekem hallatják hangjukat… <br>Már nem érzem fájdalmukat… <br>* <br>Vakon simogató éjszaka reménybe ringat, <br>Remény reggeli ébredést, nem hozhat! <br> <br>Vecsés, 2015. március 20. – Kustra Ferenc József- Új szépirodalmi irányzat. Kritérium: a versszaknak 10 szóból kell állnia és a sorvég, rímeljen! Ha több mint 2 sor, akkor is a rímképlet = A <br>