Hunyorgó szemmel<br>Álomból kitekintek...<br>Lét-érzékelés.<br><br>Éber-valóság<br>Minden reggel vár reám,<br>Ha felébredek.<br><br>Ima-lélekkel<br>Szférákba száll az áldás,<br>Szerény köszönet.<br><br>Hálás a szívem,<br>Újabb napra virradtam.<br>Égi ajándék!

Mondja kérem, kedveském… Gréta, <br>Mikor lesz már tárgyalós napja! <br>Egymásról beszélnénk, <br>Másról is beszélnénk… <br>Mondja kérem, mért nem akarja? <br> <br>Velem boldog lehetne Gréta! <br>Beszéljünk… nő idő távlata. <br>Vázolnám, amit kell, <br>Amit tudnia kell…. <br>Kegyeddel, mi boldogok lennénk… <br> <br>Rövid ám az élet, ó, Gréta! <br>Kössük össze, van bőven ’cérna’. <br>Szívemből boldoggá <br>Lenne, végleg-soká… <br>Ne kéresse már magát, Gréta! <br> <br>

Jaj, Te szerelmetes Iluska! <br>Vágyam, öleljelek Te fruska. <br>Lennék a tanítód, <br>Ha kell… alád-valód. <br>Szerelem! Ne mulaszd Iluska! <br> <br>Szerelem… száguldó paripák! <br>Ülj a nyergembe… jön már a nyák… <br>Kívánom, borítson, <br>Vágyam; elalélón. <br>Igyekezz, nem elég… a morzsák. <br> <br>Elképesztő vágyrohamomban <br>Kár, hogy kezem, nincs még bugyódban. <br>Ezt igen élveznéd, <br>Szeretve… szeretnéd. <br>Végig csak vinnyognál szobában. <br> <br>Vecsés, 2019. augusztus 19. – Kustra Ferenc József – Erotikus LIMERIK csokor <br>

Hétköznapi pszichológia <br> <br>Azt hiszem már nem szeretlek, véremmel búcsúdban nem gyengítelek. <br>Könnyem már elfogyott, nem sírok, hogy létezel, tavaszban, ha érkezel. <br>Földig hajolnak a háborús istenek, szerelmes képeid nekem lebegnek. <br>Fagyos szíved férgesült aranyat imád, pajzán holdvilágban nem érdekel a cicád… <br> <br>Nézésed is kikopott. vonzereje nuku, amin, ha látnám is smafu. <br>Már nem érzem a szegényes örömet, haragra gyújtottam tiltott közönyet. <br>Ördög szemében a tűz észrevehetetlen, ki is alud a napvilág, mert másfelé néztem. <br>Előfordulhat néha, hogy vezényszóra fészkelnek a sasok… maradnak az igék, mondatok. <br> <br>Nem repül már hideg csókodtól jégszilánk, jégverésben sem szór kincset a szilánk… <br>Feketén pompázik a régen zöld volt pázsit, nem kell félni, kelő nap nem ránk nyit. <br>El is indulok, de nem tudom meddig maradok, lelkemmel szerelembe, már nem harapok… <br>Sokat imádkozom, az élettől nem félek… Nem szeretlek, ez már a lényeg, de még élek! <br> <br>Vecsés, 2023. december 21. – íródott: Ambrus József poéta társam azonos c. verséből átiratként az engedélyével, leoninusban. <br>

Éltes életlátás <br> <br>Szürkeség és rosszindulat egyhangúan az élet része, <br>Hogy ezen változtasson, nem lehet… csak ki élet művésze… <br>Az emberre jellemzők nem változnak, sorsa az ítésze. <br> <br>Az életfalam, csendesen öregszik, már salétrom szagú… <br>Valaki rápingálta: élet maga egy tömény mélabú! <br>A napfény persze süt, de az én arcomat nem melegíti, <br>Nézek magamba, meg vissza, a szememet könny keseríti. <br>Hosszú utamon a fáradtságtól már meggörnyedt a hátam, <br>Már körbe nem… Az utat nézem, az élet alkonyatában… <br> <br>Pro és kontra válasz kellene, hogy miért andalogva megyek, <br>Lehet, mert nekik joguk van és így tudnak beköpni a legyek…. <br>Ha egyet megmásztam, ott van, jön a többi… szembe, megest hegyek. <br> <br>Quo vadis kérdezték már oly' sokan tőlem, <br>De én sem tudom, nem szedték még ki belőlem… <br>Bosszúból, zsuppolgatják létemet, velősen. <br> <br>Talmi útjelző karókat, azt bizony látok mindenfele, <br>Ergo, az úton maradni, nekem, talán nem is lehetne… <br>Ab ovo, megyek, mint a barom legelőről hazafele. <br> <br>Életemben nekem mindig erősen kapaszkodni kellett, <br>A fránya élet, mint vakolat folyvást omladozni kezdett… <br>Sőt folyton dehonesztált, ilyen helyzetekben csakis ejtett! <br> <br>Remények? Azok folyton készenlétbe álltak idelent, <br>És közben láttam, égi fáklyák, lehullottak odafent… <br>Releváns dolgokat, mindig elcsesztem bennem, odabent. <br> <br>Az életet, néha le kéne csutakolni, mint egy lovat, <br>Mert a lerakodásokat magába szívja, ha van, sokat… <br>Szellőcske is csak fújja, fújja, út szélén a cédrusokat. <br> <br>Jó a tatunak, mert van páncélja, <br>És haladhat, pedig tán’ nincs útja… <br>Megy, esővel lemosott páncélba. <br> <br>A kidőlt falamon átburjánzón jön az elmúlás, <br>Idő, az önemésztő… támad, végtelen pusztulás… <br>Sűrű köd ereszkedik, nem segíti a felbuzdulást. <br>Az életben vehemens felbuzdulást, csak elnyújtást… <br> <br>Sokszor imádkoztam, bárcsak elfecsérlődének a szavak, <br>De nagyon mélyre süllyedtem… ők csak tátogtak, mint sült halak… <br>Bátor lehettem volna... ki fél, azt körül veszik a falak. <br> <br>Tartani, nem is olyan nehéz, az asztalon talált hajszálat, <br>Lehet, ez megtart, de nem tudja elcsitítani bősz hajszádat. <br> <br>Amit menet közben gondolok, szerintem az a tézis, <br>Próbálom menet közben elterjeszteni, hátha mégis… <br>De csak bukok, botlok, anti ciklus nincs… az csak, mint fétis... <br> <br>Az utamon, ha nagy-fedetlen gödörhöz érek, <br>Ott derül ki, belül és összesen mennyit érek… <br>Amit ott teszek… végre már viaduktot kérek. <br> <br>Vecsés, 2016. február 20. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként! <br>