Itt még soha nem jártam én.<br>Kopott kavicsok kietlen tengerén.<br>Itt még soha nem jártam én,<br>bűzös utcák gőzölgő rejtekén.<br>Itt még nem járt ember soha,<br>rideg sodrás partja ez, hova<br>nem lépett még testbérlő lélek.<br>Suhanok, fal kövére kúszok,<br>némán lebegek, a sötét árral úszok.<br>Itt még soha nem jártam én.<br>Sárba süpped savas lábam<br>nyoma, s tartok egy helyre, hova<br>nem kísér el más, csak<br>e szunnyadó szellemvilág.

Álltam a tömegben,<br>kereszttel a kezemben,<br>hogyan is lehetne<br>így szörnyű képet felednem?<br>Csak bámultam némán<br>a kihűlt testet,<br>melyet a kegyetlen sors<br>ekkor elém festett.<br><br>Mámoros melankólia.<br><br>Bevallom, nem ismertem,<br>ki imént ment az égbe,<br>s onnan tekint vissza<br>a felhők közé érve.<br>Nem jött könny,<br>nem érkezett szememre,<br>s nem jött túlvilági<br>hidegrázás kezemre.<br>Csak álltam a tömegben,<br>kereszttel a kezemben,<br>s vissza-visszatérve<br>az járt a fejemben...<br>...eljön majd a pillanat,<br>mikor engem lesnek,<br>s miattam keserű<br>gyász verembe esnek.<br><br>Haldokló halk homage.

A boldogság az egyetlen a földön,<br>amit irigyel még a gazdag is,<br>hiába van neki kincse,palotája,<br>ha egyedül bolyong, s boldogsága nincs.<br><br>A boldogság az egyetlen a földön,<br>amely mindennél fontosabb talán,<br>s mégis oly kevés ezen a földön,<br>kinek a boldogság örökké kijár.<br><br><br>Lehet kincsed és hatalmad,<br>megvehetsz mindent mit kívánsz,<br>s bár a pénzedért szeretni fognak.<br>boldog attól még nem leszel talán.<br><br>Sokszor a szegény a gazdag,<br>hisz mindenkinél gazdagabb talán,<br>kit kedves szavakkal,forró öleléssel<br>szerető párja karjaiba zár.<br><br>A kedves szót nem pótolja semmi!<br>Kinek kell az,ki dölyfös és puhány<br>,csak aki szívből tud szeretni,<br>az lehet boldog igazán.<br><br>

A kopár füvön sétálok lassan,<br>s a régi múltra gondolok.<br>amikor itt jártunk ketten.<br>s szemem sarkából könny csorog.<br><br>Akkor még zöld volt a fű is,<br>a nap is melegen sütött,<br>akkor még boldogok voltunk,<br>s most könnyeimmel küszködök.<br><br>Akkor még azt ígérted nékem<br>örökké engem szeretsz,<br>s ezernyi bókkal, öleléssel<br>elraboltad a szívemet.<br><br>De egy borongós őszi reggel<br>sárba tiportad lelkemet,<br>dühöngő vulkánként kitörve<br>összetörted a szívemet.<br><br>Azóta kopár a fű is,<br>lelkem is kihalt,és sivár,<br>nem tudok szeretni többé!<br>Nem is kell többé senki már!<br><br>

<br>Oly régen élek ezen a tájon<br>azt hittem mindig itt leszek,<br>hányszor félretoltak,hányszor félreálltam,<br>de mégsem hittem hogy végleg elmegyek.<br><br>Oly régen élek ezen a tájon<br>itt születtem,és itt voltam gyerek,<br>ó mennyi emlék,mennyi édes álom,<br>melyet feledni nem tudok sosem.<br><br>Oly régen élek ezen a tájon,<br>s most fájó szívvel mégis elmegyek,<br>magamban temetve minden régi álmot,<br>s nem viszek mást, csak emlékeimet.<br><br>