<br><br>Hiába ölelsz,hűvösek az esték<br>hidegebbek már a hajnalok,<br>hiába szólsz már oly szelíden hozzám,<br>érintésedtől szinte megfagyok.<br><br>Hiába próbálsz jóvátenni bármit,<br>feledni nem tudom ,bárhogy akarom,<br>megbocsájtottam minden egyes bűnöd,<br>de elfeledni már sohasem tudom.<br><br>Mellettem voltál tűző napsütésben,<br>hajadban láttam a sárguló kalászt,<br>két karodban a nyárfa ölelését,<br>mit elvitt egy viharos nyári délután.<br><br>Hirtelen jöttél mint egy nyári zápor,<br>s viharként tépted szét minden álmomat,<br>s most ,amikor már feledni tudnálak,<br>most tőlem szeretnéd holnapjaidat?<br><br>Menj vissza oda ,hol eddig boldog voltál,<br>hisz velem boldog már nem lehetsz soha!<br>Menj oda,hol még lágyabbak az esték,<br>nálam már nem vár csak hűvös éjszaka!<br><br> <br>

<br><br>Az én anyám úgy szeretett engem,<br>ahogy csak gyermeket szeretni lehet,<br>az én anyám úgy őrizett engem,<br>mint hűs tengerben egy apró gyöngyszemet.<br><br>Az én anyám oly szelíden óvott,<br>bár sokszor rossz voltam talán,<br>számára mi voltunk mindig<br>a napfény a dombok oldalán.<br><br>Az én anyám nem vádol most sem,<br>csak őrlődik értem csendesen,<br>nem szól, de szemében látom<br>miattunk reszket két keze.<br><br>Az én anyám miattunk élt csak,<br>miattunk könnyes két szeme,<br>bár nem szól,de megtenne mindent,<br>hogy boldogabb legyen gyermeke.<br><br>Az én anyám sosem volt gazdag,<br>kincseket adni nem tudott,<br>de mindent feladna értünk<br>amiért eddig dolgozott.<br><br>Az én anyám sosem várt semmit,<br>csak arra kért,mindig jó legyek,<br>s jól tudom, bármi is történt,<br>mi vagyunk most is mindene!<br><br>

<br><br>Emlékszel mikor gyermekek voltunk,<br>s együtt játszottunk minden délután?<br>Zsenge tengeriből babát készítettünk.<br>s ócska rongyokból varrtunk rá ruhát.<br><br>Emlékszel mikor mezítláb futkostunk,<br>fölkavarva a keskeny út porát?<br>Mályva levélből nyakláncot kötöttünk,<br>s szalmából fontál nekem koronát.<br><br>Emlékszel mikor eperfára másztunk,<br>s együtt varrosgattuk elszakadt ruhám?<br>Istenem,milyen boldogok is voltunk!<br>Az volt a legszebb emlékem talán.<br><br>Vajon hol vagy most,merre vitt a sorsod?<br>Eszedbe jutok még néha-néha tán?<br>Kívánom, legyél most is olyan boldog,<br>mint azon a nyáron,oly sok délután!<br><br>

<br><br>Ha szeretsz, nem számít semmi,<br>ha szeretsz,én melletted leszek,<br>hiába tesznek,vagy mondanak bármit,<br>én megtört szívvel is csak érted létezem.<br><br>Ha szeretsz, én megbocsájtok mindent,<br>felejtsük el a fájó tegnapot,<br>zúgó orkánként messzire söpörve<br>mielőtt végleg mindent itt hagyok.<br><br>Ha szeretsz ,most fogadj el engem,<br>amíg még melletted vagyok,<br>ne vívj harcot a száguldó idővel!<br>Ki tudja még, hogy lesz e holnapod?<br><br> <br><br>

<br>Hogy szeresselek ha nem engedsz szeretni?<br>Régen megfagyott jégbe zárt szíved,<br>hogy olvaszthatnám fel testem melegével,<br>hisz nem engedsz engem magadhoz közel.<br><br>Hogyan érezzem tested érintését,<br>ha megfagyott benned minden érzelem?<br>Hiába érzem csókod ,ölelésed,<br>azt ,hogy szeretlek ,észre sem veszed.<br><br>Hogy öntsek lelket, s új erőt szívedbe<br>ha fagyos kezeddel eltolsz hirtelen?<br>Bár te is szeretnél,titkon én is érzem,<br>hisz nekem már te vagy régen mindenem.<br><br>Hogy feledtessem, mi belülről éget,<br>s mit elfeledni vágyol szüntelen,<br>hagyjam magam is jéghegybe zárni?<br>Hiszen nélküled már én sem létezem.<br><br>Hogy olvasszalak fel testem melegével,<br>hogy újra érezzem jégbe zárt szíved?<br>Engedj szeretni!Hisz titkon te is érzed,<br>nélkülem már csak félig létezel!<br>