<br><br>Mikor ünnepkor kigyúlnak a fények<br>s a fenyő égő felragyog,<br>a csillogó fánál elmerengve<br>a régmúlt karácsonyra gondolok.<br><br>Nem kaptunk drága ajándékot<br>legtöbbször semmi sem jutott<br>és mégis a szívemben érzem<br>ott voltunk igazán boldogok.<br><br>Nem voltak fenyőfa izzók<br>csak a kályha fénye pislogott,<br>sudár fenyőnkre rávetítve<br>aranyló,fénylő csillagot.<br><br>Nem voltak karácsonyi fények<br>szívemben mégis ott ragyog<br>a régi karácsony fénye,<br>s most újra rátok gondolok!<br><br>Amikor együtt énekeltük<br>a kiskarácsony énekét,<br>s átadtuk szelíden véle<br>szívünknek minden melegét.<br><br>Azóta elszállt egy élet<br>mindenkit máshová sodort,<br>de mégis,szívemben érzem:<br>ott voltunk igazán boldogok!<br>

Komoly léptelek érkezik az ősz,<br>a nyár szomorúan köszönti őt.<br>Menned kel! Szól az ősz,<br>a nyár baktat is,mint egy öreg csősz.<br><br>Hirtelen,és gyorsan érkezik,<br>és könyörtelenül intézkedik.<br>Szinte beleremeg a természet,<br>megszeppen mindenhol az élet.<br><br>Hozza magával a barátját,az esőt,<br>együtt vagányak és vakmerők.<br>Az emberek ilyenkor szomorúak,<br>még az állatok is búskomorak.<br><br>Én még is kedvellek,és szeretlek,<br>pedig még nem is nagyon ismerlek.<br>Mindig szívesen fogadlak,<br>ilyenkor nincs még a szívembe fagy. <br><br>

<br><br>Csak egy szó,csak egy hang,<br>mit tőled szeretnék<br>csak néhány ölelés,<br>mitől megremegnék.<br><br>Csak néhány simítás<br> fáradt arcomon<br>csak néma ölelés<br>gyönge vállamon.<br><br>Csak egyetlen hang!<br>Mely engem hív talán<br>csak egyetlen sóhaj,<br>mely értem kiált.<br><br>S én mennék,rohannék<br>tűzön-vízen át<br>s nem kérnék cserébe<br>érte semmi mást.<br><br>Csak néhány tiszta szót,<br>mely lelkemig hatol<br>melytől úgy érzem <br>várnak valahol.<br><br>S mint a hűs lombok közt<br>csörgő friss patak<br>úgy futnék hozzád,<br>némán,boldogan.<br><br>

<br><br>Úgy borulj rám,mint az alkony<br>,mit kísér a napsugár,<br>úgy borulj rám ,mint a gyermek,<br>ki tőled várja vigaszát.<br><br>Úgy borulj rám mint a csend<br>,mely tőled várja sóhaját<br>s úgy borulj rám,mint a rózsa,<br>mely rajtam érzi illatát.<br><br>Úgy borulj rám mint az árnyék<br>,amely megpihenni vágy,<br>mely a tűző napsütésben <br>megnyugvást már nem talál.<br><br>S úgy borulj rám,hogy érezzem<br>tested,lelked moraját<br>minden ízében remegve,<br>midőn megpihenni vágy.<br><br>

<br><br><br><br>Megint rám köszönt a téli alkonyat<br>s a sűrű néma ködben nem látom arcodat.<br>Hangod sem hallom,hiába kereslek,<br>térben és időben hiába követlek.<br><br>Lelked fagyos föld,szíved jéghideg<br>felmelegíteném,de úgysem éri meg.<br>Hiába adnám szívem melegét<br>megfagyott lelked úgy sem értené.<br><br>Hisz puszta hideg tél lenne otthonom<br>jégcsappal terítve lenne vánkosom.<br>s ha mégis olvadna megfagyott szíved<br>puszta hidegétől lelkem halna meg.<br>