<br> <br><br>Mama fázom.ölelj át kérlek<br>nem süt rám eléggé a nap melegével.<br>Mama fázom,bújj hozzám kérlek<br>melegíts engem tested melegével..<br><br>Mama félek!Ne hagyj itt kérlek!<br>rosszat álmodom,nélküled félek.<br>Mama félek,maradj itt kérlek!<br>Őrizd az álmom szíved melegével.<br><br>Látod?Most jobb így!Már nem is félek!<br>Szépet álmodom,tündérmeséket.<br>Csörgő patakot,virágos rétet,<br>Csak ez kellett hozzá:a te ölelésed.<br><br>

Kedves,édes nyár,<br>nagyon várlak már.<br>Szeretem gyengéd érintésedet,<br>cirógató meleg ölelésedet.<br>Reggel,ha felkelek,<br>érzem a tüzes meleget.<br>Kimegyek az udvarra,<br>és a kósza szellő az arcomba csap.<br>A macska szenved a melegtől,<br>én meg a kemény hidegtől.<br>Nálad táncra perdül a természet,<br>de a szerelmeseket se kíméled.<br>A madarak dalra fakadnak,<br>a halak a tóban élénken lubickolnak.<br>Még a gyümölcsfák is mosolyognak,<br>a felhők az égen huncutkodnak.<br>A bánatot letörlöd az emberek arcáról,<br>kedvenc évszakom vagy,belátom.<br>

Hallottam egy apró morajt,<br>Ahogy a padló megreccsent,<br>A gondolat rögtön átfutott rajtam, <br>Te vagy vagy csak egy téveszme..<br><br>Én hittem abban a percben<br>Hogy hallod hangomat<br>Hogy felfigyelsz az időre,<br>Mely egy ideje megszakadt.<br><br>Hogy látod két szemem,<br>Hogy tapasztalod kezem érintését,<br>Hogy érzed az idő hamarkodott múlását,<br>Hogy észreveszed, felcseperedtem már.<br><br>Már rég nem játszok a babáimmal,<br>Már rég nem olvasok mesekönyvet,<br>S nap mint nap kinyitom az ablakom..<br>S te csak átsuhansz a szobámon egy magányos széllel.<br>

Igen, gondolok rád,<br>Mikor felnézek a nagy kékre<br>A magányosan óriás<br>Csillagos égre.<br><br>Igen, hallom a hangodat,<br>Mikor az enyém felszólal<br>Hallom benne a lelkedet<br>A rég szó szóló szavaidat.<br><br>Igen, hiányzol,<br>Te, és minden veled töltött idő,<br>Szívemben utolsó hozzám szóló szavad örökre megmarad,<br>Aranycsillag...

Összetört bennem egy világ<br>Mikor megtagadtál,<br>Elutasítottad szavaimat<br>S meghátráltál. <br><br>Elfordultál,<br>S csak úgy elvesztél a ködben,<br>De arcod, hangod<br>Ne hidd hogy elfeledtem.<br><br>Lehetséges hogy a te elmédben,<br>Én csak egy lakatra zárt novella vagyok,<br>Egy szűk sarokban ledobva,<br>Ott porosodok.<br><br>S majd egy ragaszkodott idő múlva,<br>Mikor eszedbe ötlök, kidobni készülsz,<br>Jusson eszedbe, mondtam hogy szeretlek...<br>Tisztelj meg azzal, és porolj le.<br><br><br>