<br>Nem tudtál szeretni engem<br>hiába adtam minden kincsemet,<br>csak porba zúztad, összetörted<br>millió darabra vérző szívemet.<br><br>Nem tudtál szeretni engem,<br>pedig én úgy szerettelek,<br>mint tavaszi napfényt a bimbódzó virágok,<br>melynek sugarától nyílni kezdenek.<br><br>Nem tudtál szeretni engem,<br>pedig én most is érted létezem,<br>összetört szívvel is csak miattad élek,<br>s most is téged óvlak, téged féltelek.<br><br>

<br>Álmomban úgy vontál magadhoz,<br>álmomban úgy szerettelek,<br>ahogy a napfény öleli lágyan<br>a messze tűnő halvány felleget.<br><br>Álmomban úgy öleltél engem<br>mint tavaszi szél a halvány kék eget,<br>sóhajtva, lágyan simogatva,<br>míg érintésébe beleremeg.<br><br>Álmomban úgy akartál engem,<br>mintha elengedni nem tudnál soha,<br>oly forró hévvel, oly szédült erővel,<br>felszítva bennem minden lángomat.<br><br>Álmomban úgy őriztél engem,<br>mint egy törékeny apró gyöngyszemet,<br>mintha már akkor érezted volna,<br>számunkra minden,minden elveszett !<br> <br>

<br><br>Esküszöm megteszek mindent,<br>csak ne vedd el tőlem mindenem!<br>Én félre dobok minden álmom,<br>csak egyedül őt hagyd meg nekem!<br><br>Többé már nem látlak sírni!<br>Elrejtem hulló könnyemet!<br>Hisz eddig sem sütött rám napfény,<br>eltakarták a fellegek.<br><br>Nem viszek magammal semmit!<br>A téli széllel messzire megyek,<br>sötét felhőbe burkolózva,<br>csak ne vedd el tőlem mindenem!<br><br>S ha mégis elveszed tőlem<br>azt, ami legdrágább nekem,<br>magammal rántom izzó pokolba,<br>ki tönkretette az életem !<br><br>

Furcsa érzés, nem kellemes<br>rosszabb, mint egy hideg leves<br>hajam zsíros,kedvem nincsen<br>egybe állt az összes tincsem.<br><br>megoldás az van rá tudom<br>de az utolsókat rugom<br>hajat mosni kéne talán<br>valószínű...inkább cián!<br><br>nem ismer rám senki sem<br>máshogy látom életem<br>depresszió ajtómban áll<br>ennél rosszabb nincs is talán.<br><br>sapkát húzok,rejtegetem<br>zsíros hajam már védjegyem<br>unszolnak a szeretteim<br>gondoljam át jól tetteim.<br><br>nem érzem,hogy ember vagyok<br>hajam az már rég nem ragyog<br>maximum a zsírtól fénylik<br>hajmosásom már igénylik.<br><br>van egy jó pont: kiemelem<br>buszon akad ülőhelyem.<br>elkerül az emberiség<br>jaj,de kínos!ebből elég!!<br><br>többé mostmár el nem bújok<br>Head and shoulders után nyúlok<br>minden erőm összeszedem<br>hajról a zsírt eltüntetem.<br><br>el sem telt tán félóra<br>könnyebb lettem kilóra.<br>hat tonna zsír viszlát!bye bye!<br>rejtegetni valóm nincs már.<br><br>utcára már vígan lépek<br>nem zavar ha engem néznek<br>újjá születtem most szinte<br>mostmár olyan vagyok,mint te!

<br><br>Anya! Az arcod oly forró most,<br>láz rózsák gyúlnak arcodon,<br>nem szólsz,csak ott fekszel némán,<br>s én önmagamat vádolom.<br><br>Ha néha-néha rossz voltam hozzád<br>arcodba temetted két kezed,<br>nem szóltál semmit,elfordultál,<br>hogy ne lássam hulló könnyedet!<br><br>Anya hidd el,már rég megbántam<br>hogy nem fogadtam szót teneked,<br>nem hittem néked,hiába intettél,<br>míg nem gyűltek felettem sötét fellegek!<br><br>Megbántam százszor,de már késő!<br>S hogy neked is fáj, azt jól tudom!<br>S hogy mellettem vagy mindenáron,<br>meghálálni sosem tudom.<br><br>Anya kérlek, ne hagyj itt engem!<br>Ezentúl hallgatok reád!<br>Hisz te vagy az egyetlen a földön,<br>ki szeret,és mindent megbocsájt!<br><br>