<br><br>Új tavasz köszönt most a földre,<br>bár sokunknak nem lesz ez tavasz,<br>kiket tönkretettek, százszor meggyaláztak<br>azoknak vajon lesz e még tavasz?<br><br><br>Kiktől elvettek mindent ami szép volt,<br>miért egész életükben dolgoztak talán,<br>most porba sújtják, semmibe taszítják,<br>s többre néznek tőlük egy kóbor kutyát.<br><br>Ki munkában megfáradt ,alig tud már élni,<br>s annak jár kenyér, ki sosem dolgozott,<br>s ki belerokkant a robotmunkába<br>szegényebb talán, mint a koldusok.<br><br>Hány ember dőzsöl?És hány család ment tönkre?<br>Hisz romba döntötték legszebb álmaik,<br>Hány ember, kinek nincs többé jövője,<br>s nyomorba döntve éli napjait.<br><br>Ne vessétek meg! Álljatok melléje!<br>Űzzétek el a gonosz zsarnokot!<br>Gondoljatok a gyermekeitekre,<br>most , míg nem lesznek ők is koldusok!<br>

<br><br>Kegyetlen sors jutott e gonosz világban<br>oly sok embernek ,ki nem szolgált reá,<br>Kit szeretni kéne folyton meggyaláznak,<br>míg a gonosznak minden jó kijár.<br><br>Oly sok a szenvedés ebben a világban<br>hol a jók kárának örvend a gonosz,<br>rút, romlott lelkéből sötétség sugárzik,<br>s amerre jár csak szenvedést okoz .<br><br>Istenem ne tűrd ezt!Tisztítsd meg tőlük<br>a haldokló földet amíg még lehet,<br>ne vedd el tőlünk utolsó reményünk<br>arra tégy béklyót ,ki téged sem szeret !<br><br>

<br><br>Istenem!Mért büntetsz minket?<br>Mért adtad őt ha elveszed?<br>Miért adsz gyermeket nékünk, <br>hogy aztán újra visszavedd?<br><br>Mért nem nézel le ránk a földre<br>amikor szenvedést hozol reánk?<br>Mért engeded hogy elveszítsük<br>akit legjobban szeretünk talán?<br><br>Mondd ! Neked mért csak a jó kell?<br>Hisz rosszakkal teli a világ!<br>Ha szeretsz,nézz le a földre,<br>hol szenvedő arcokat találsz!<br><br>Ha szeretsz , mért büntetsz minket?<br>Ne hozz több gyötrelmet reánk!<br>Nem bírunk többet elviselni!<br>Csordultig teli a pohár!

<br><br>Mama szeress !Akkor is ,kérlek<br>amikor rossz vagyok talán,<br>amikor füllentek néha,<br>vagy elszakítom a ruhám.<br><br>Mama szeress!Akkor is,kérlek<br>amikor senki sem szeret,<br>ne tégy mást csak ölelj át engem,<br>s ne engedd el a két kezem!<br><br>Mama szeress ! Akkor is, kérlek<br>ha nem hallgatok mindig reád,<br>mikor a fénylő napsütéstől<br>nem látom a fellegek hadát.<br><br>Mama szeress !Maradj mellettem!<br>Most oly nagy szükségem van reád!<br>Mint azon az édes őszi estén<br>mikor először néztél reám!

<br>Más lettél te is, és oly más lett minden,<br>alig hallom már néha hangodat,<br>pedig tegnap még oly forrón szerettél,<br>s most homály takarja már az arcodat.<br><br>Más lettél! Pedig úgy akartál engem,<br>mint a szomjas föld a frissítő esőt,<br>melynek cseppjeiben lágyan megfürödve<br>magába szívja az éltető erőt.<br><br>Más lettél! Pedig úgy akartál tegnap<br>karjaidba zárni szüntelen!<br>Más lettél!S mi tegnap valóság volt,<br>mára már minden kínzó gyötrelem.<br><br>Más lettél!Pedig úgy vágytam rád én is,<br>mint a napfényt a zöldellő mezők,<br>de ha te nem jössz , nem foglak keresni!<br>Feladtam mindent! Nincs már több erőm.!