A matematika az élet.<br>Silány, szürke<br>unott és öreg.<br>A világ ahol kettő meg kettő<br>négy,<br>és ez több<br>mint az Egy,<br>nekem nem kell!<br><br>Ha B vektor<br>mutat a lélekbe,<br>ott az á négyzet<br>csak ún. szerelem,<br>gyököt kell<br>vonni és<br>kész<br>Az egyenlet!<br><br>Kikötés az életre<br>Ütközik ezzel<br>Megoldás nincs.<br>Csak további feladat,<br>Legyen szorzat<br>Szorozd meg magad,<br>Velem!<br>

<br><br>Ha kézbe veszek egy könyvet,<br>Ugy érzem , rögtön könnyebb,<br>A gond is messze száll,<br>Kezem végig simítja,<br>Aztán mohón kinyitja,<br>Mert nem tud várni már.<br>A könyv lassan nyíló virág,<br>Színes, rejtelmes új világ.<br><br>Elém tárulhat sok titok,<br>A tudás, amit áhitok.<br>A könyv mindig megértő.<br>Ezerarcú az ismeret,<br>Meg kell ragadni míg lehet,<br>Tanulni sohsem késő.<br>A könyv egy csodás kincsesláda,<br>Ki mit keres azt megtalálja.<br><br>Régmúlt idő, történelem.<br>Elmerülni a végtelen<br>Időknek gyors futásán.<br>Néha, a téma képzelet;<br>Jövőben járó képeket <br>Hoz gondolatok szárnyán.<br>Betűk sorát ha olvasom,<br>Mint gyöngyszemek a gyöngysoron.<br><br>Szeretem a költészetet.<br>Megdobogtatja szívemet <br>A sok verses talány.<br>A rímek dalolnak, élnek<br>Táncolnak és zenélnek,<br>Ennél szebb nincs talán.<br>A vers lelkét ha megtalálom,<br>Elandalít mint édes álom.<br><br>Ahány könyv, annyi új varázslat.<br>Ha olvasol, benned szétárad<br>A szavak bársonya.<br>A könyv olyan mint jóbarát,<br>Szeresd, tiszteld minden sorát,<br>Nem csalódhatsz soha.<br>Megnyugvást, békét, és örömet ád.<br>Könyv nélkül üres lenne a világ.<br> <br>

<br><br>A barátság egy búzatábla,<br>Erő, mely biztonságot ad.<br>Hajlong jobbra, és hajlong balra<br>Ha úgy hozza a pillanat.<br>Feléd hajol, ha bánatod van,<br>Egyenes, ha támaszra vársz.<br>Ha hibázol eltakar mindig<br>Az arany éltető kalász.<br><br>A búzában konkoly is terem,<br>Más szórja néha a magot.<br>Hízelgő szóval, álnok szivvel<br>Széjjelhintik a pipacsot.<br>Te majd taposol a búzában,<br>Hogy összegyűjtsd virágodat.<br>Szedhetsz pipacsot garmadával,<br>Érték csak a búza marad.<br><br>Aztán, ha nem lesz aratásod,<br>Kezed csak pipacsot talál,<br>Könny esővel hiába hinted,<br>A búza talpra már nem áll.<br>Ismerősöd lehet tán száz is,<br>De egy baráttal fel nem ér.<br>Olyan táplálék a barátság,<br>Mint éhezőnek a kenyér.<br><br> <br> <br>

Reményeim mezején egy földbe vájt ásó. Elutasítás, ó miért jöttél át határomon? Ott álló határőr mire jó, ha jön az ár? Te zúgó habok közt behajóztál, s mosolyom száraz farönkként csapódott partnak. Valahol boldogságot aratnak, itt kiázott mederben csak csupasz magon matatnak. S, ha e föld volt is művelhető, most a sok száz hold csak madáretető. E tető csak feledhető emlékek tárházának takarója. Miért oly kevés az, ki másnak jóakarója? Bágyadt madárijesztőként húzom magam karóba, karomból kiálló tű, csak széna.<br>Özönvíz után lángörvény, düh az, mi földemet pusztítja, s fent gyűlő füstfelhőből nem jön csillapító eső. S ő végignézi. A hullámok sodrója, tűz csiholója.<br> <br>Csak az idő képez termékeny humuszt, ott hol ezelőtt szerelem írt pusztító himnuszt. S én várok. Várok új hangra, hogy megváltást hozzon! Lelkesítsen! Művelésre bírjon!<br>Haragot oldó óda sózza élettelen telkem. Hangszeretetem ment meg, s nem a kábszerelmem! Búsan virágzó stróFáim növik körbe akkordpalotám. Egy-egy bund a bundám, ám nem öltöztet úgy, mint a jól csengő szinkópa. Reményeim rétjén újra lehet színpompa, boldogsággal szinkronban, ha már bánattá vált öröm nem szárad ár söpörte kövön, a sok magánnyal táplált madár nem más csak árny már, ha dühtől perzselő tűzvész végső szikrája is elvész. Ekkor lesz a föld termékeny, szorgos a rest, új hajnalba így fordul az utolsó könnyes est. <br>

<br>Magadban vívódsz,látom rajtad!<br>Mi kell hát? Bánat,vagy öröm?<br>Nem szólsz,mcsak nézel rám némán,<br>s én könnyeimmel küszködöm.<br><br>Magadban vívódsz! Mért nem érzed?<br>Én több vagyok mint gondolod!<br>Mit ér a forró ölelésed,<br>ha pillantásodtól megfagyok ?<br><br>Magadban vívódsz !Döntsd el végre<br>akarsz e engem teljesen?<br>ha akarsz ,neked kell jönnöd,<br>tedd félre büszkeségedet!<br><br>Vagy engedj szabadon! Kérlek!<br>Messze ,hol vár a végtelen!<br>Inkább eltűnök mint a szélvész,<br>de játékod akkor sem leszek!<br>