<br><br>Búcsúztatjuk az év végét,<br>Az Úr 2000-ik évét.<br>Talán a sors vétkes ebben, <br>Évről évre kevesebben.<br><br>Én is bennt járok már mélyen<br>Az életem erdejében.<br>Az út végét nem kutatom,<br>Meddig érek? Nem tudhatom.<br><br>Életerdő, gyermekévek,<br>Nyírfácskák közt mendegélek.<br>Akácerdő, fehér álom<br>Lengi körül ifjúságom.<br><br>Jegenyék közt könnyű menni,<br>Egyenes út, nem fáj semmi.<br>Szomorúfűz utam állta,<br>Sűrű könnyem hullott rája.<br><br>Most már, tölgyek közé érek.<br>El-el fogynak az ösvények.<br>Sötét erdő,.. reccsenő ág,<br>Itt ott tisztás, pár vadvirág.<br><br>Életemnek rengetegje,<br>Mégis szép volt az út benne.<br>Akár fénybe, akár sárba,<br>Elhozott egy új világba,<br>A harmadik évezredbe.<br><br> <br><br><br>

<br>Új sírok, koszorúk<br>Virágok csokorba.<br>Akik köztünk éltek,<br>Akiket szerettünk<br>Elköltöznek sorba.<br><br>Őszi levélhullás <br>Életünk estéje.<br>Egyre hull a levél,<br>Elsiratunk egyet,<br>Új hull a helyébe.<br><br>Sokszor felidézzük<br>Emlékeink sorát,.<br>Hosszú körmenetben<br>Jönnek kedveseink:<br>Szülő, rokon, barát.<br><br>Szívünkre szorítjuk<br>Gondolatban őket,<br>Aztán fájó szivvel<br>Útjukra bocsájtjuk<br>A ködbe veszőket.<br><br>Telnek a temetők,<br>Lobognak a mécsek.<br>Itt a naplemente?<br>Körmenetben állunk,<br>Halkulnak a léptek.<br><br> <br>

<br>Reggelente új hang ébreszt,<br>Turbékoló galambszó.<br>Szélnek ereszti a hangját,<br>Búgva, sírva hívja párját,<br>Házunktáján új lakó.<br><br>Rózsaszínű leánderfa<br>Illatozva bólogat.<br>Tetejébe galambfészek,<br>Kis gerlicék jaj de szépek<br>Mikor csőrük tátogat.<br><br>Galambmama körberöppen,<br>Kertünk mélyén otthona.<br>Zöld fű között magot látott,<br>Etetgeti a családot,<br>El nem menne máshova.<br><br>Párjával a fészket őrzik,<br>Növöget már a család.<br>A fiókák kirepülnek,<br>Barackágon csendben ülnek,<br>Várva várják a mamát.<br><br>Egyik reggel eső cseppen.<br>A kert őszbe szenderül.<br>Hová lett a galambcsalád?<br>Üres fészek, üres faág,<br>Elrepültek hűtlenül.<br> <br>Az életben így van minden:<br>Ami kedves , ami szép, <br>Azt hisszük mienk örökké,<br>S eltűnik mint buborék.<br><br> <br>

Elektromágneses sugárzás<br>illetve hullámzás<br>Az elektromos töltésről<br>leszakadó<br>a térben tova terjedő<br>Rövidrezárt emberek...<br>

<br>Nem akartam mást, csak karjaidba hullni,<br>elolvadni benned, mint egy hópehely,<br>elfeledni mindent, ami bennem forrong,<br>s nem érezni mást, csak érintésedet.<br><br>Túl gyáva voltam, nem mertem szeretni<br>pedig mint a napfényt, úgy kerestelek,<br>nem mertem mondani mennyire szeretlek,<br>s mire ráébredtem elvesztettelek .<br><br>Más karjába hulltál új reményt keresve,<br>és én ösztönösen megéreztem azt,<br>s kétségbeesve egy őrült pillanatban<br>lemondva, máshol kerestem vigaszt.<br><br>Megbántam százszor, de most már késő!<br>Légy mással nálam sokkal boldogabb,<br>számomra úgy is mindennek vége,<br>nekem már csak a bús magány marad.