Bartók Béla emlékére<br><br>Édesapám, édesapám,<br>én kiáltok, a te fiad,<br>szarvassá változott fiú,<br>puszta földön állok immár,<br>testvéreimet megölték,<br>az erdőt is kiirtották<br>a külföldi befektető<br>jól fizetett emberei,<br>övé minden, amit látok,<br>betonmederben a forrás,<br>szemét úszik benne, ahogy<br>szivárványos halak régen,<br>erdő helyén luxushotel,<br>bevásárlóközpont épül,<br>ha valaki meglát engem,<br>fényképezőgép után kap,<br>látványosságnak jó vagyok,<br>élni talán ezért hagytak<br>szögesdróttal bekerítve,<br>biztonsági kamerákkal<br>figyelik, hogy merre járok,<br>ha meghalok, kitömnek majd,<br>betesznek a múzeumba,<br>édesapám, hol a földünk,<br>édesapám, hol a házunk,<br>hogyha meghallod a szavam,<br>gyere értem, kérve kérlek,<br>fogadj engem újra vissza,<br>a te tékozló fiadat,<br>hazavágyom, édesapám!

A tragédia fájdalmat szüle,<br>A test csak fekszik kihűlve,<br>Mert a lélek meghalt.<br><br>Mely lélek gigászi fájdalmakból állt újra fel,<br>Mert új barátoknál szeretetre lelt,<br>S boldog volt.<br><br>Az élet így volt szép és teljes,<br>Érzelmei hevesek, újra szerelmes,<br>De ennek vége.<br><br>Hirtelen életébe tör a kínlódás,<br>A sors ő alá hatalmas gödröt ás,<br>S ő ebben elsüllyed.<br><br>Ez egy zárt verem, falát sár borítja,<br>Próbál kijutni erre kapaszkodva,<br>De nem lehet.<br><br>Ekkor valami zajt hall a magasból,<br>Valaki kötelet nyújt, és szól,<br>Másszon fel, segít.<br><br>Hogy ki volt ez? Az igaz barátok,<br>S kinek nincsenek, az az átok,<br>Mert cserben nem hagynak soha.<br><br>A kötélen lassan halad felfele,<br>Már pislákolni kezd a remény fénye,<br>Már érzi, hogy van kiút.<br><br>Sokszor megcsúszik, de fel nem adja,<br>Kúszva, mászva felfele haladva<br>Jut előre.<br><br>Már nincsen messze a teteje,<br>S egyre csak nő az ereje,<br>És ott a fény.<br><br>A fény, mely számára stabilitást jelent,<br>Halkan, de reménnyel telve rebeg:<br>'Köszönöm Istenem!'<br><br>De ekkor hirtelen hatalmas orkán kerekedik,<br>A földet vaskos faágak verik,<br>S a vihar mindent pusztít.<br><br>Az eső úgy folyik, mint a Duna,<br>A gödröt még mélyebbre mossa,<br>A lélek alázuhan a magasból.<br><br>A földre puffanva a sebek felszakadnak,<br>Melyek régiek, s újak nyílnak,<br>A sarat vér festi vörösre.<br><br>Bekövetkezett, amitől oly rég félt,<br>S egy seb, amit feledni vélt,<br>Végül az ölte meg.<br><br>A lélek meghalt, de mégis él,<br>Mert a test nélküle mit sem ér,<br>Ám régi fényében többet nem ragyog már.<br><br>De mit tud a test ilyenkor tenni?<br>Csupán sírni, kínlódni, vergődni,<br>Mert nem maradt más.<br><br>Ezt a kínt átérezni senki sem tudja,<br>Megérteni, meggyógyítani őt senki sem fogja soha,<br>A gödör idővel feltöltődik homokkal.<br><br>A tragédia fájdalmat szüle,<br>A test csak fekszik kihűlve,<br>Mert a lélek meghalt,<br>Nem zeng többé dalt.<br><br>S még valaki suttog halk hangon:<br>'Mondd el mi bánt, barátom!

Száraz panasz<br>1.<br>Állok<br><br>Állok.<br>Senki nem figyel<br>rám.<br>Rohanok.<br>Észrevesznek,<br>és én mosolygok,<br>mint alma a <br>fán.<br>2.<br>Mindegy<br><br>A hegyet völgy<br>veszi körül;<br>belül marad<br>a hegy,<br>s azt mondja:<br>mindegy.<br>3.<br>Bizalom<br>Kerestek.<br>Örvendek.<br>Nem hiányzom<br>nektek?<br>Pityergek,<br>és rátok bízom:<br>mit tesztek.<br>4.<br>Remény<br><br>'Robotol a remény'.<br>Még mindig?-<br>kérdezhetném.<br>De hiába;<br>a zászló leng,<br>de nincs már remény.<br>5.<br>Sóhaj<br><br>Kiürült a rét,<br>barna tenger<br>hullámzik,<br>eltűnt a sok<br>széna,<br>egy boglyába<br>rakták.<br>Keserű sóhajt<br>hallani:<br>sóhajt egy kis<br>szénaszál;<br>'Maradtam volna<br>a réten,<br>elegánsan,<br>zöld mentében.

Uram<br>leborulok előtted<br>leborulok a templomodban<br>leborulok a porba<br>leborulok a fagyos<br>deres földre<br>és könyörögve kérlek<br>gyógyítsd meg őt<br>szépséges unokámat<br>gyógyítsd meg aki<br>senkinek nem vétett<br>adj nekem hitet és<br>adj neki erőt<br>hogy az altatásból<br>felébredjen végre<br>küldj hozzá angyalt<br>hogy őrizze őt , ha bármiért félne<br><br>NE VEDD EL ŐT ! URAM !<br><br>Leborulok előtted<br>engem sújts ha a bűnös<br>én vagyok vagy ,ha<br>nem is de odafönt<br>és a szívemben már<br>csonkig égnek a csillagok<br>Segíts ! Megtérek hozzád<br>Fogadj vissza !<br>Könnyeimet : nappal ? a nappal<br>éjjel: az éjszaka issza<br>és még mindig nincs<br>bizonyosság csak remény<br>tarts meg minket !<br>csak a benned való<br>remény tart meg minket!<br><br>Uram !<br>Leborulok előtted !<br>Imádkozom hozzád !<br>Segíts !

Szél ne fújj ! Eső ne verj !<br>Dolgok ne bántsatok!<br>Utak ! <br>megálljatok s ne fussatok tovább!<br>Virágozzatok újra orgonák ! <br>Diók <br>törjétek meg héjatokat <br>Házfalak<br>bontsátok ki magatokat<br>fények a fák alól <br> űzzétek el az árnyékokat <br>Fák <br>a szélben csak halkan sírjatok ne vegye észre <br>akiért büszke derekatokkal a szélben <br>könyörgőn hajlotok <br>Tavasz - virágok <br>újra nyíljatok<br>És Ti<br> éjszakáink távoli őrei <br>Csillagok <br>Csonkig égjetek <br>Melengessétek az életet <br>virrasszatok velem<br>Nagybeteg szépséges lányunokám <br>Nagybeteg a Virágom <br>Megszakad a szívem