Oly gyorsan szállsz el fejem felett, könyörtelen vagy,<br>Magaddal vittél mindent, mi történt, csak emlékeket hagysz.<br>Elvitted magaddal, valaha fekete és dús, ragyogó hajamat,<br>S mit hagytál azóta... fehéren csillogó, ezüstös szálakat.<br><br>De sok örömet, bánatot és sírást cipelhetsz magaddal,<br>Azért meg nem állsz egy pillanatra, semmikor és soha.<br>Ó... te tovaszálló, könyörtelen, fukar, aljas és mostoha,<br>Előbb-utóbb te leszel és voltál is mindenki gyilkosa.<br><br>Néha, esténként, ha mégis felnézek a jó, öreg holdra,<br>Kérdezgetném sok mindenről, ha ő válaszolna.<br>Nem felelne semmire, noha a választ csak ő tudja,<br>Hisz` fenn volt ő az égen a földnek születése óta.<br><br>Hiába hát minden, sajnos, egyre csak öregszünk,<br>Bizony, a szép nyár tovaszállt s elmúlott felettünk.<br>Bele kell nyugodnunk abba, hogy már ősz van,<br>És tudnunk kell, jő a tél, de nem tehetünk róla.

Elmegyek messzire<br>s nem biztos hogy visszajövök <br>ki látott, s lát <br>remélem megjegyez egy életre<br><br>Ha visszajövök fel ismersz e?<br>elfelejtetted e arcom?<br>sok időt voltam oda <br>s már ismeretlen vagyok<br><br>Mágváltozok s felnövök <br>nem leszek már gyerekes<br>s belsőleg se ismersz meg <br>de bennem maradt akit ismertél.

Mint régi tévén az oszciloszkóp<br>ha szétszaladt s szétesett a kép,<br>úgy tűnök el én, kaleidoszkóp<br>bont színes kockákra, és miképp<br>egy mocsár böffen egyet a pokol<br>nyel nagyot, s már nem leszek sehol.<br>Két kézzel szórtam szerte napjaim,<br>eljátszottam létem, talmi fény<br>volt reflektor rajtam, az álmaim<br>nem ébredtek, vágy vitt, a törvény<br>nem nekem íródott, lelkem, szívem<br>szabad maradt, hát én így éltem.<br>Nevetve búcsúztam, hittem vége,<br>könnyű volt, magamra maradtam,<br>mert éltem, talán már ezer éve,<br>lángolva égtem - elfáradtam,<br>és jöttél, Isten újat teremtett,<br>más lett a világ, értelme lett.<br>Élni akarok, érted, miattad,<br>szeretni, mint még soha-soha,<br>veled élni, látni mosolyodat,<br>és ölelni minden éjszaka,<br>vedd hát két kezedbe létezésem,<br>szeress - és fogadd el szerelmem.

Kőszobrok, falra festett freskók,<br>hallgató Jézus, Mária és a szentek,<br>a végtelen a falra akasztva lóg,<br>fáradt pillanatok arcunkon, nézlek.<br>Karcsú tested mint márványba vésett<br>szobrok sorába illesztett szépség<br>töri meg az áhítatot, szerelmet<br>hirdet, rád nézni is gyarló vétség.<br>Szemedben féltés - magad vagy én?<br>lelkedben a tegnapok szorongása,<br>kezed megremeg mikor imád végén<br>kezemért nyúlsz - könnyek csillogása.<br>Az idő lustul a rég-padok között,<br>ezer évek figyelnek álmosan ránk,<br>botránkozó öregasszonyok bámulnak<br>mikor vadul szeretkezni kezd a szánk.

Régi álmokból valóság lett.<br>Szívem egyszerre dobbant, s nevetett.<br>Te is látod, gépemet felhőn szállni?<br>Érzem, egy másik világban fogsz rám várni.<br><br>Van lakhelyem ott, ahol átölellek majd,<br>Van lakhelyem ott, ahol nem érhet baj.<br>Válladra borulva, karjaidban ringat a szél,<br>Bevallom, szerelmes vagyok beléd.<br><br>Tenyeredben születtem,<br>Szívedben nevelkedtem.<br>Imádlak, oda vagyok érted,<br>Ez az élet sosem érhet véget.