Hallottam hírét dicső elhullásnak,<br>igaz hősként, harcban elesetten,<br>s kik téveszmék áldozatává váltak,<br>saját vérük árulói lettek. <br><br>De azon szív, mely kihívta a halált,<br>Szabad Honért, s a Szeretettekért!<br>Nem hatalmi vágy volt, miért hadba szállt,<br>szebb jövőért küzdött, mit úgy remélt.<br><br>Érzékeny, haladó szellemű lelkek;<br>ily nemes tettre bárki nem képes, <br>a legdrágább kincsük adták önzetlen,<br>ama függetlenség érdekében! <br><br>Harcosok ők, akik jövőt álmodtak<br>mert szerettek, s szerették a hazát!<br>Mert mélységes mély alázattal voltak<br>eme földért, őseik talaján! <br><br>Borongó felhők szállták meg az eget,<br>takarva a Napot, patakzottak,<br>dúltak mennydörgőn a sötét elemek,<br>s az utcákon véres tócsák folytak. <br><br>Tudom, tudták gyötrődve, haldokolva, <br>hogy a golyó nemhiába talált,<br>s amiért haltak sebzett fájdalomban:<br>ha megkésve is, de valóra vált.<br><br>2014.

Öltsétek magatokra a gyász színeit<br>mert valahol mindig ölnek <br>égnek a házak és a bombák<br> szaggatta földek kínlódva takarják <br>fekélyeiket és még mindig nem elég<br>a földnek az áldozati vér, hogy <br>megváltsa lelkeinket<br>hát csak öltsétek magatokra a gyász színeit<br>s üljetek a szánalom nyikorgó <br>kocsijára <br>mert<br>csodáitokban dobol a végzet<br>hát mondjátok el a gyászbeszédet<br>s fordítsátok el a fejeteket a gyermekekről <br>az utódokról, a jövőről és taszítsátok el<br>a szerelmet <br>felejtsétek el anyátokat, apátokat <br>a háborúk halottait öregeket és fiatalokat <br>felejtsétek el azokat akik már értetek is elmentek<br>ha már megadatott néktek az akarat szabadsága<br>adjatok áldást a pusztulásra <br>s e hatalom részeg tébolyában <br>kiáltsátok IME AZ EMBER <br>IME AZ EMBER ! önön magával átkozottan<br>önön magával összeverten !<br>és sirassátok el magatokat mert bizony mondom<br>KÉSŐ LESZ HA MÁR NEM LESZ SENKI AKI<br> ELTEMESSE<br>A HALOTTAKAT<br>ha már a csontjaitokban recseg a stroncium métely<br>hát<br>NE TÉTOVÁZZATOK<br>üljetek a szánalom nyikorgó kocsijára<br>és mondjátok el a gyászbeszédet

1.<br>Akit az ég is megáldott<br>mi dolgom nékem azzal<br>eleget küszködök<br> önmagammal<br><br> 2.<br>Te kitakart-szívű <br>te fedetlen <br>táncoló fekete kocsisok <br>úgyis <br>eljönnek érted egyszer <br>a fákon merengő fény fog játszani<br>elhallgat a csend is<br>nálad <br>s nem fog többé senki sem bántani<br><br>3.<br>Nem vár senki<br>csak a tárgyak<br>az asztalon halkan porszemek<br>járnak <br>és a sarkokban pókhálót sző a sötét<br>magam vagyok<br>magam vagyok egyetlen árva <br>készülök a leszámolásra<br>de nem figyel senki<br>sem lent sem odafönt<br><br>4.<br>Arra gondolok<br>majd megvígasztalnak a nappalok<br>nappal arra: majd az éjszakák<br>a vázáimban mind elhervadt a virág<br>levelük, szirmuk hullik<br>de kinek hozzak frisset ?<br>gyors idő hurcol szekerén<br>te nem vagy itt<br>s szívem a tenyeremben tehetetlen <br>lüktet<br><br>5.<br>A lámpa ha eloltom,s ha felgyújtom újra<br>egyforma fényt vet<br>falaimra<br>s már csak azt figyelem <br>milyen szabályosan fut a festékcsík <br>a mennyezet alatt

Reggel mikor a Nap kikele,<br>Felnyitod a szemedet, <br>S elvakít a szerelem. <br>Délben mikor a Nap delel, <br>Élvezed az életet, <br>S érdemes az érzelem. <br>Éjjel már az erotika, <br>Kellemes fantázia!

Rózsaszál<br><br>Habos élet, rózsa élet,<br>Mutasd nékem az eget,<br>Ne rázogasd mutogasd,<br>Egyszer, majd rám mutatsz.<br><br>Egyszer, majd rám mutatsz,<br>S enyém leszel szép rózsám, <br>Mutasd nékem szép bájodat, <br>S ne halogasd! <br><br>Ragyogj, mint a rózsaszál, <br>Pompázz, mint a csillagszál, <br>Ne halogasd, nem várok,<br>Lepj meg engem azonnal.<br><br>Lepj meg engem habozva,<br>S ne törd magad azonnal, <br>Lépj az útra, s majd a kútra, <br>Csak ne a múltra.<br><br>Hozd el nékem a jövendőt, <br>S ne légy, a kísértőm,<br>Adj egy csókot, a számra,<br>S légy, a rózsaszálam!