Volt vagy nem?<br>Lent vagy fent?<br>Van-e még?<br>Lesz-e még?<br>Erről már csak a víz mesél<br>Az Atlanti-óceán mélyén,<br>Ahol egy város terül el,<br>Atlantisz itt merült el.<br>A katasztrófa újra közel,<br>S most ismét egy földrész tűnik el,<br>Míg egy Aranyváros tűnik fel.<br>Milyen volt Atlantisz városa?<br>Nézz a Napra, hisz ott van mása.<br>Szemkápráztató csodálatossága,<br>Fénylő aranypalotája.<br>Főtemploma a hegy csúcsán áll,<br>Benne 12 körben egy-egy drágakő áll.<br>Rá vigyáz a tizenkét angyalkirály.<br>Templomai csupa energiakristály.<br>A várost sűrű erdő veszi körül.<br>Gyönyörű fák szolgálnak védelemül.<br>Az elsüllyedt világnak<br>Már óceán a hazája.<br>S korallerdő csodája<br>Fon sűrű fátylat rája.<br>Ez az Atlantisz históriája.

Magányom korábban már megszoktam,<br>Így egyedül is jól éreztem magam.<br>Szívemet páncélba zártam<br>A gyötrő érzelmek elől,<br>S ez szolgált nekem védelemül.<br>Ámor nyila mégis szíven talált,<br>Keresés, kérés nélkül megtalált.<br>Nehéz volt ellene a küzdelem,<br>Feladtam, győzött az érzelem.<br>De az igazi küzdelem<br>Csak most kezdődött el nekem.<br>Minden nap egy újabb gyötrelem,<br>Csak arra várva, hogy itt legyen.<br>Az égő érzéssel a szívemben<br>Már őrjítő volt az életem.<br>Mindig abban bízva, hogy a holnap<br>Majd hozhat egy új napot,<br>S talán boldog lesz holnapom.<br>Hiába vártam éveket,<br>Nem változott életem.<br>Számomra már reménytelen.<br>Így ezt a harcot feladom,<br>A küzdelmet tovább nem bírom.<br>Bezárom hát szívem s lelkem,<br>Melyet soha többé nem tör fel érzelem.<br>Majd a magány lesz méltó helyen.<br>A boldogság adománya<br>Ebben az életben<br>Nem jutott énnekem,<br>Hiába szerettem.

Atyám, hálás vagyok néked,<br>Igazságos szereteted kíséri létem.<br>Fényed beragyogja az univerzumot,<br>Tökéletességed irányítja a sorsot.<br>Csodálatos világod,<br>Köszönet és hála néked!<br><br>Engedted, hogy újra éljek,<br>Általad fejlődjön a lélek.<br>A hozzád vezető úton<br>Folyamatos energiaszálon<br>El nem engedsz végleg.<br>Köszönet és hála néked!<br><br>Egyetlen fiadat leküldted a Földre,<br>Ki csillagként világított a sötétlő éjben.<br>Megmutatta nekünk a fények útját,<br>Szerető, megbocsájtó lényével előttünk járt.<br>Hűen követve őt lelkünk hozzád eltalál.<br>Köszönet és hála néked!<br><br>Szentlélek tüzével tisztítol bűnünket,<br>Kegyelmeddel elárasztod lelkünket.<br>Hitünket bizonysággal erősíted,<br>Reményünket megtartod tebenned.<br>Szereteted áldásként hullik le ránk,<br>Köszönet és hála néked!

Az Úr mindenkit egyformán szeret,<br>Ami az életutadban benne van, megadja neked.<br>Nála jobban senki nem szeret,<br>Ő mindig a legjobbat adja neked.<br>Ne félj hát, ha olyat kér, mi drága teneked,<br>Add hittel, bizalommal és szeretettel,<br>Mert hidd el, nála a legjobb kezekben van.<br>Az elengedés fájdalma ugyan megvisel,<br>De Ő fájdalom helyébe szeretettel rád gondot visel.<br>S amit tőled elkért, azt kegyelemmel,<br>Áldásával felruházva örökre adja vissza neked.<br>Ne bánd hát a bizonyságtételed,<br>Kegyelemmel áldott lesz az életed.<br>Hit, remény, szeretet irányítsa lelkedet!

A szeretet lángja mindenkiben él,<br>Csak tőled függ, hogyan ég.<br>Parázsként vagy gyertyaként,<br>Fénye meg nem szűnik, örökké él.<br>Bármi történhet veled,<br>A szeretet legyen legfontosabb neked.<br>Addig, míg a szeretet vezérel,<br>Ragyogó fényben jár táncot lelked.<br>Boldog mosoly száll el arcodról,<br>S aki kapja, örömteli lesz a napja.<br>Soha ne várj cserébe semmit,<br>Mert a szeretet boldog, ki adhatja.<br>Boldognak akar látni,<br>Így lesz örömteli az ő napja.<br>Ha mégis viszonoznák mosolyod,<br>Őrizd meg jól a lelkedben,<br>Emlékezz rá kevésbé boldog napokon!<br>Elég e csöppnyi szeretet,<br>Máris lobog a tűz lelkeden.<br>Biztos bástyaként táplál,<br>Hiszen tudod, mindig számíthatsz rá!<br>Így lesz fényed örökké ragyogó,<br>Az életed egy mosolytól is boldogító!