Isteni hithez nem kell bizonylat,<br>hisz benned áhít, nem kvantumokban,<br>s ha ily áhítat bizonyság volna,<br>többé nem lehetne hit mivolta.<br><br>2014.

Istened úgysem mentheti bűnöd, hogyha feloldoz,<br>érted nem szólhat lantja, se mennyei tánc,<br>mert ha te nem tetted soha jóvá emberi voltod,<br>döntöttél, s lángörvényben a poklod igáz.<br><br>2015.

A feledés homályából jön, feltűnik,<br>lényét a múlt fátyla, s néma árnyak űzik.<br>Emlékek közt tévelyeg a ködös úton,<br>egymagában merengve, végtelen túlon.<br>Szeme dermedt tükrével még visszatekint,<br>hajdani fényessége alkonyba kering.<br>Alvadó lelkében örök bánat bolyong,<br>rezdülése mélyen az ég felé borong.<br>Mellkasa nyilall, de régóta nem érzi,<br>márványszíve a sötétségben örvénylik.<br><br>2013.

Kopott álmokon lépkedek.<br>Hallom, hogy a lélek kéreget.<br>Kezében fekete kalapja,<br>s reméli, hogy az adományt<br>Ő is megkapja.<br><br>Kopott álmokon lépkedek...<br>fázik a test, megremeg.<br>Vastag, szürke szövetkabát<br>hozzásimul, mint jó barát.<br><br>Kopott álmokon lépkedek.<br>Lábnyomot hagyva reménykedek,<br>hogy nem tűnök el a végtelenbe,<br>mint űzött vad a rengetegbe.<br><br>Kopott álmokon lépkedek,<br>simít a csend... Tán szeret?<br>Kézen fog a harmónia,<br>s elvezet a rég várt útra.<br><br>Kopott álmokon lépkedek.<br>Már látom, hogy a fény vezet.<br>Összefonódnak az ujjak,<br>mosolyogva a jövőbe húznak.<br><br>Kopott álmokon lépkedek.<br>Lábamnál a jelen sepreget,<br>s mindazt, ami visszahúzna,<br>a nagy kukának tűnő múltba<br>hajítja egy perc alatt.<br>Majd rongyot fog a kezébe,<br>és fényesíti a kopott álmokat.

Tavaszba hívogat, szeme csillanás,<br>haját a szél fuvallja az illatán,<br>meséli mind mi szép, susogva,<br>sóhaja száll, s mosolyog lobogva.<br><br>Puhán zenél a húrjai halmazán,<br>sugallja lantja álmai dallamát,<br>lebegve, játszadozva ingat,<br>mélyre lehel, s szerelembe ringat.<br><br>2016.