Érints meg ott, ahol a fájdalmam honol,<br>Hol lelkem mélyén zivatar a pokol.<br>Érintsd meg a nyakamon az ízed, mely két bordám közt a hited.<br>Add, hogy mi együtt legyünk ketten mindenütt a fellegekben,<br>Érints ott, hol a szívem megdobogott, majd bekopogott,<br>S a sejtjeim hullámhosszán a végtelenbe réved.

Eljött a pillanat mit régóta vártam,<br>égnek a gyertyák, minden félhomályban.<br>Éreztem, hogy ott vagy egy másik dimenzióban,<br>ezt ki is fejtetted a mondanivalódban,<br>teljes lelkemmel megvigasztalódtam.<br>Az erőd most is dominált úgy, mint régen,<br>itt a földi létben, szentbeszédben.<br>Éreztem, hogy ott vagy az üdvözlésben.<br>Nyugtató szavaid eljutottak a térben.<br>Angyalok hadai táncoltak, kik örökre hozzád láncolnak.

Tél van, kint fagyos hideg.<br>Szívemben forróság, egész testem megremeg.<br>Könnyes szemem, ablakomon jégvirág.<br>Kitekintek, visszatekint egy zord emlékvilág.<br>Apró emlék, egy érzés, mely fűti testem.<br>Egy régi nap, amikor szerelembe estem.<br>Egy régi nap, gyönyörű éjszaka.<br>Nem volt ez más mint a nyár évszaka.<br>Egy érzés, mely egy éve él bennem.<br>Együtt voltunk, akkor is kettesben.<br>Ajándékok között, karácsony éjjelén.<br>Legszebb ajándék nekem Ő és neki én.<br>Csodálatos percek, csodálatos órák.<br>Vele élhettem át életem ezredfordulóját.

Bátyám Emlékére! 1977-2015<br><br><br>Már nem vagy itt velem, emlékezem......<br>Együtt cseperedtünk, lett pár közös titkunk.<br>Hiába sírok halkan, már nem vagy velem,<br>Nem fogod kezem, nem állsz mellettem,<br>Mindig megérezted, ha baj van.<br>S minden vigasz és ölelés,biztatás<br>Amit tőled kaptam, lelkemet nyugtatta.<br>Mindet elrejtettem mélyen a szivemben,<br>Hogy visszaölelhessem egyszer az életben.

Uram. Ha magamba nézek, látlak téged.<br>Csak rád gondol szívem, vágyom érintésed.<br>Vágyaimnak célja csak te vagy,<br>érints meg, s hadd lássam arcodat.<br><br>Uram. Csak veled teljes az életem.<br>Nélküled mit sem ér, ha szárnyal is az értelem.<br>Szellemem csak te benned lehet szabad,<br>vezess engem, hol éltet ad szavad.<br><br>Uram. Mikor anyám méhében formált szent kezed,<br>már tudtam én, ki vagy, s ki adhat életet.<br>De midőn, mint szikra, gyulladt bennem a tudat,<br>lábam egy másik útra lépett, melyet e világ mutat.<br><br>Uram. Akkor már nem ismerve téged,<br>bár szemem e csodás világba nézett.<br>Nem láttalak abban, mit kezed alkotott,<br>a tökéletest, ki mindennek életet adott.<br><br>Vakon s tudatlan, hajszolva mindent, mi élvezet, tévesztve célt,<br>nézve csak, mint világtalan, ki homályban él.<br>Nem látva meg csodás eged,<br>melyre szivárványívedet festette két kezed.<br><br>Méltatlan voltam és vagyok,<br>de szellemem te holtan nem hagyod,<br>Krisztusban utánam nyúlt féltőn két kezed,<br>letörve rólam minden láncot, mi megkötözte szívemet.<br>Ki anyám méhében még tudta, hogy ki az,<br>Ki magát kicsinnyé téve, szerelmes szóval hív ma is.<br>Teremtőm, Alkotóm, ki mindig igazán szeret,<br>s hogy ki vagyok én, azt is tudom már.<br>Megmentett gyermeked.<br><br>Kaposvár, 2020. július 19.