Békacsók...<br><br>Csókjaim adom néked. Érzem!<br>Változz szép királyfivá nékem!<br>Csókom az ajkadon<br>landolna nyálason.<br>Uhh, de csúf vagy! Inkább nem kérem!<br><br>?<br><br>Upsz!<br><br>Upsz! Kifogtam az aranyhalat!<br>A cseles a horgomra akadt!<br>Csettintettem egyet,<br>bekapta a legyet.<br>Csak hármat kívánhat a rafka!<br><br>?<br><br>Az aranyhal kívánsága...<br><br>Ó, jaj nekem! Nem is kell három!<br>Fortyog-motyog, mit is kívánjon!<br>A pikkelyén surrog,<br>a pofája durrog.<br>Tudod mit: legyél te a párom!

Te jelented<br><br>Hogy mi végre vagyok még ezen a világon?<br>S mi tartja még bennem a világot?<br>Honnan az erő, mi felkelni sarkall?<br>S mi késztet túlélni egy újabb nappal?<br><br>Oly sok a kérdés, mi felötlik bennem?<br>Mért kéne mindig, még tovább mennem?<br>Sokszor a választ én magam sem tudom,<br>Csak súgja valami: Ki kell még tartanom!<br><br>Hisz az új napon arcod tán újra láthatom,<br>Tán fülembe susogsz még jövendő hajnalon?<br>Törékeny alkatod bár karomban tarthatom,<br>És ajkaid érezni vágyom az ajkamon!<br><br>Bár én lehelhetnék álmot a szemedre!<br>Tarthatnám kezedet többször a kezembe!<br>Ezért vagyok hát újra, nap-nap után,<br>Remélni, szeretni, vágyni valami után.<br><br>Szeretnélek magam mellett tudni Téged!<br>Hisz azt jelented nekem, mint másnak az élet.<br>Mint pacsirta madárnak az ébredő határ,<br>És mint határnak a pacsirta madár?<br><br>Nem lőn egymás nélkül sem éjjel és nappal,<br>Se vérvörös alkony, se mámoros hajnal.<br>Nincs tűz a füst nélkül és villám se hangtalan,<br>Mindennek párja van. Én mért lennék pártalan?<br><br>Te jelented nekem a napot az éjben,<br>Ahogy megmártózol velem a végtelen kéjben,<br>Te vagy a villám is, a te fényed tölti be az eget,<br>Te vagy a gyermek, ki oly vígan sárkányt ereget?<br><br>Tücsök vagy, a rét zöldjének hangja,<br>Maga vagy a boly. Egy szorgos, kicsi hangya.<br>Te vagy a szivárvány; szellő, tikkasztó napokon?<br>Mit jelentesz nekem? Tán el se mondhatom.

07. és 09.<br><br>Ma gomolygó fellegekkel küzdött meg a hajnali pír;<br>Mégis olyan könnyedén világlott át rajta,<br>Mintha ezzel hirdetné: Különleges nap van ma!<br><br>Nem tűz bár a napsugár virágra, madárra,<br>Mosolyodra ?hidd el!- mégis előbúj a nap sugára!<br><br>Hiszen nyílik a virág is, és dalol a kismadár,<br>Hiába ömöl eső, fúj szél, és búskomor a határ.<br>Egy fecske nem csinál nyarat! ?mondják;<br>Mégis -hipp-hopp- múlik már.<br>De az ősz előtt, majdnem félúton felpezsdül ki erre jár.<br><br>Szellő libben, hűs fuvallat, enyhítve a meleget.<br>Észrevétlen megsimítja érzékeny bőrödet.<br><br>Rád nevet ma minden szempár,<br>Mert ma Te ragyoghatsz rá a napra?<br>Úgy ragyogj,mint ő soha! Neki nincsen szülinapja!

én egyenes fának nőttem, az maradtam,<br>úgy neveltek fel kedves szüleim engem,<br>ha úgy tartotta kedvem, hajoltam<br>támasz nélkül, nádszálegyenesen,<br><br>és így jó nekem, ebben a szellemben<br>egyszerűen e törvényben maradok,<br>nem érdekel, kedvelnek-e engem,<br>az igazság a mentségem, nem hajolok<br><br>meg, százfelé vághatják minden részem,<br>akkor is igaz szilánk marad - mi kincs,<br>ahol még egy apró gyökérfoszlány sincs,<br>mi hamis lenne - tiszta a lélekénem,<br><br>nem tagadom meg, mi velem született,<br>nem gyűlölök, nem hajolok senkinek sem.

Lehet még nekünk tavasz,<br>Halottak napjára krizantém.<br>Fönt meg öröklét!<br>*<br>Lehet még nekünk tavasz,<br>Szívben, ha nincs, szeretet gyúlhat!<br>Mily? a földi lét?<br>*<br>Lehet még nekünk tavasz,<br>Lélekben gerjedjen szeretet!<br>Enélkül, mi? lét!<br>*<br>Lehet még nekünk tavasz,<br>Szeretetet kimutató lét.<br>Ó! Szeretett lét.<br>*<br>Lehet még nekünk tavasz,<br>Jaj! Szeressük egymás gyerekek?<br>Szeressünk! Jó? lét.<br>*<br>Lehet még nekünk tavasz,<br>De tisztelettel, szeretettel.<br>Szeressünk! Egy? lét!<br><br>Vecsés, 2020. december 24. ? Kustra Ferenc ? íródott: senrjon csokorban a szeretetről, anaforában és versszak végi önrímben! Rímképlet: 7-9-5