Miért van az, hogy az emberek nem látják<br>a csillagok fényét?<br>Kis tücsöknek hegedűjében rejtett<br>gyermekénekét,<br>miért nem hallják?<br>Anya miért nem szereti úgy gyermekét,<br>mint ahogy őt szerették?<br>Kósza gondolataim<br>nem érnek el még anyám házáig sem,<br>pedig már hétfő hajnal.<br>Így szeptember derekán<br>örülök a kis gyógyulásnak,<br>s az ezerízes éjszakának,<br>panaszkodva boldog vagyok.<br>Miért nem látják az ősz cifra palotáját?<br>Testvér sem keresi testvérét,<br>pedig az egy vérből való valóság<br>jogot formálhat a mának is.<br>Hisz tudatnak az legyen értelme,<br>majd létnek szépsége - nézd<br>a szeretet zászlót bontott!<br>S a világ pedig attól szép,<br>hogy mi vagyunk<br>benne.

/A Cigány sorozatgyilkosságok<br> áldozatainak emlékére/<br><br>Dadognak a századok,<br>százezernyi békejobbomat leköpték.<br>Sírva kérdez a fiú, reccsen az ág.<br>Régi joggal a vonó rajtam hegedül.<br>Népemet bántó vicsorgó farkasok<br>fehérló fia nevében bántják.<br>Táltosok dobpergésében<br>évszázadok kínjai peregnek népem szemébe.<br>Kiherélt farkasok győznek, s fél a népem.<br>Ősi jóság helyett hóban fetrengő gonoszt<br>ijesztenek gyermekeink szemében.<br>Sírva kérdezném a boszorkányízű hajnaltól,<br>Istenem... de nem merem.<br>Könnyeket mos le az Idegen a lábamról,<br>sóhajtásom újra kérdez,<br>vérem gyönyörű vágyat érez.<br>Köszöntelek síró hegedűdön szóló<br>Imre nagyapám,<br>köszöntelek pörgős szoknyák táncán<br>Tinus nagyanyám.<br>Hány ördögízű század kíséri cigány utatok?<br>Imádkozom, aztalon mezei virág.<br>Hány angyalt ringat még ködös pirkadat?<br>Kutyák harapásai ördögöt csókolnak.<br>Ha remény volt most palotát épít.<br>Húsba szakadt hazugság igazul majd<br>gazul szül ostorszíj igazságot.<br>Lángol a ház gyermek sír anyja ölébe,<br>sátánnak szaga vigyáz rájuk.<br>Késhegyén ölni akaró bűn kiabál.<br>Hol vagy?<br>Segíts!<br>Ifjúszívekben élünk.<br>Ugye betakarsz, ha kérünk?

Mosolyogsz balgaságomon,<br>mikor hiszem a tudás minden rejtelmeit.<br>Hagyod, hogy csontkemény falakba<br>ütközzön fejem.<br>Szabados szárnyamat minden nap letörik.<br>Húsom, vérem, esztelen elmém fél a jövőtől.<br>Sugárzik a kín a jelenből.<br>Remény szikráit a közöny minden napjai<br>álomporrá zúzzák.<br>Hitnek erejét több dimenzióban<br>farkasok marják.<br>S a szeretet, vágyálom lenne csupán?<br>De hisz ott vannak a gyerekek, a feketén sírók,<br>az öregek a beletörődők,<br>s a költők, a nemzetébresztő<br>téged imádó betűvetők.<br>Legyél vendég nálam s népemnél,<br>ülj le,<br>poharamat százszor elmosom<br>mielőtt inni adnék,<br>tányérod nem lehet üres.<br>Legyél vendég,<br>feküdj,<br>pihenj,<br>maradj nálunk.<br>Az öregnek csüng a feje sír,<br>mert ne vendég legyél,<br>legyél a dalban, a téged dicsőítőben,<br>önmagunk erejében, az imánkban<br>s a mindennapi kenyerünkben.

Száműzetésben, töretlen hittel fájok a fényben.<br>Anyám ízes mosolya hozott e világra.<br>Vicsorog a szél.<br>Télízű hóban s néma mélységekben<br>fürödni járok átokízű szóban.<br>Susog a szél.<br>Ezernyi korbácsütést viselve<br>SÍR AZ ÉG.<br>Lelkem álmában csillagos ösvény virágos rétjein<br>fel, s alá száll.<br>? Sehol egy gyűszűnyi haza... ?<br>Felnőtté vált gyermekek<br>elfeledett álmot kiáltanak.<br>Bolyongó árvaságunk<br>nem pihenhet a néma völgyben,<br>nem kiálthat ránk a csend.<br>A most ébredezőknek fejet hajt a föld jóslata.<br>Penészes falakon, hovatartozásos létünkön,<br>C betűs homlokunkon túl<br>? csak ember akarok maradni.<br>...<br>Szívem kivett egy szabadnapot.<br>A júdásképű aranytallérosokkal<br>számkivetettségem<br>már nem törődik.

Hallgasd meg a szív szavát, <br>Figyeld meg az érzelmek tavát, <br>Olykor csendes, olykor viharzik, <br>De mindig szól hozzád. <br><br>Figyelj, figyelj, mert tanít, <br>És utat mutat. <br>Egy teljes világ lakik benne, <br>Isten, ember, angyal és ördög lakhelye. <br><br>Ha befelé tekintesz<br>Egy tükröt találsz. <br>Nézz bele, <br>Nézz a saját szemedbe! <br><br>Ha megteszed, <br>Csodára lelsz. <br>Meglátod, hogy egy örök fény, <br>Egy örökké izzó Nap lakik benned. <br><br>.<br>Budapest, 2020.03.20.