Tűzlobogásban, fény mellett csak járkálnak <br>A lerázhatatlan, fénnyel bélelt árnyak. <br>A fények, leégett mécsesek felett lebegnek. <br>Ha a lángot szél fújja, árnyak nagyon remegnek. <br>Ha majd a mécsesek sírodon csonkig égnek, <br>Akkor jön még hidege novemberi télnek. <br> <br>Sok-sok csillag pompázik a ritkásan felhős égen, <br>A sok csillagfény sírokra ereszkedik merészen… <br>Csillogva ezüstben, nevetve káprázik fényesen. <br> <br>A búvár örök álomba merül, <br>Egyszer koldus jobblétre szenderül... <br>Kertész a paradicsomba kerül. <br> <br>Az én rokonaim mások voltak nem, mint ezek, sem matrózok, <br>Mégis ők lettek, az örök nyugalom tengerére hajózók, <br>És mint örökös bérlők lettek, örökös otthonra lelt lakók. <br> <br>Változok én is, más vagyok, mint tegnap voltam, <br>Holnapra változok, más leszek, mint ma voltam! <br>De most bennem van a fájdalom, és a hiányérzés, <br>De nincs fellebbezés, olyan, mint bírósági végzés. <br> <br>Nekünk, most más világunk van, más a te helyed, <br>Megy az idő… Majd fogunk találkozni veled. <br>Ősz olyan, nagyon álnok, néz minket és csak nevet, nevet, <br>Mint sütire a porcukrot, szitálja esőpermetet. <br> <br>Sok-sok emlék a lelkemben simogat... <br>Krémszínűen édes, lélek szirmokat. <br> <br>Esteledik, levegő hűl, betakar őszi alkonyat, <br>Aztán ősz talán játékból, de lesöpri a lombokat. <br>Természet meg némán tűri, terjedéshez mutat utat. <br> <br>A létünk még van, temetőben, mécses fényben kőangyalok, <br>Hideg, csiszolt gránit sírok felett, szálldosnak az angyalok. <br> <br>Barnás arany és rőt vörös... gyűröttek a falevelek, <br>Szálldogálnak és beterítik füvesített részeket. <br>A gyertyafény és a kereszt árnyéka nem hazudik, <br>Élet-halál belőle teljesen kitárulkozik, <br> <br>Köd ilyenkor ősszel leszáll az összes sírra, <br>Rétekre, erdőben, összes bokorra, fára… <br>Végül is, minek kell ide virág, minek a mécses fény, <br>Várom néha, hogy hazatérj… de már Te magad vagy a fény… <br> <br>Vecsés, 2014. október 8. -Kustra Ferenc József <br>

Versben és senrjúban… <br> <br>Elveszett élet, <br>Élőt, magányra ítélt. <br>Új jövőkép kell! <br>* <br>Tűzből parázs lett, <br>Parázs meg, hűl hamuvá. <br>Fahasáb szikra? <br>* <br>Felszabadító <br>Had nincs, ima sem segít. <br>Elmúlás véges… <br>* <br>Ne szégyelld, ha fáj, <br>Könnyek kikéredzkednek… <br>Ne kerüld magad! <br>* <br>Por-hamu lélek, <br>Saját betonkriptában… <br>Csendesült vágyak. <br>* <br>Élet, monoton, <br>Rohanvást elsorvadás. <br>Tüzek, már kinek? <br>* <br>Élet keserű, <br>Még a jók is elmennek. <br>Társas magányok. <br>* <br>Ég mécsese, bíborral áraszd fényed a földre, <br>Halottak napja az emlékezésnek ideje… <br>Terítsd be fényeddel az összes sírhantot, <br>Nézd a fájdalomtól könnyező sok arcot. <br>* <br>Pergő gondolat! <br>Márványról jön a visszhang… <br>Válasz már nincsen. <br>* <br>Zokogó bús szív, <br>Kőkemény kilátások… <br>Jó, már sohse lesz. <br>* <br>Remény érzése <br>Fényt és meleget nem ad… <br>Hamu is kihűl. <br>* <br>Nagyon nagy volt szegénykémben az élni- akarás-szenvedély, <br>Letaglózta, elvitte a halál… mélye, mélységesen mély. <br>Mi maradtunk, de élet, nekünk is, nagyon csúszós meredély… <br>* <br>Lépteknek nyoma <br>Van avarban. Szétfújva. <br>Gyertyafény ragyog. <br>* <br>Ünnep, jövőre, <br>Hogy ismét ideülünk. <br>Ha még lesz élet! <br> <br>Vecsés, 2014. október 7. - Kustra Ferenc József <br>

Versben és senrjúba… <br> <br>Még élő, meg a már holt lelkek, éves találkozója, <br>Sok koszorú és mécses a síroknak a borítója… <br>* <br>Halál kapuja, <br>Márvány síremlék maga. <br>Örökre készült. <br>* <br>Mécsesek lángja óv-védelmez, <br>Lángjuk a szellőben lengedez. <br>Más világítás nincsen, de minek, <br>Sirokon mécses van mindenkinek. <br>* <br>Néma tájon, csend… <br>Emlékek kertje fájó! <br>Zokog oly’ bús szív. <br>* <br>Zavaros világ, <br>Melyben jók, korán halnak. <br>Múltnak zenéje… <br>* <br>Lecsap a vihar! <br>Sast is lelövik ágról… <br>Élet és múlás… <br>* <br>Halál dallama az égbe köszön, lángoló az este. <br>Láthatár is bíbor, ez az égalja... örök mécsese. <br>* <br>Élet-sínek már <br>Törtek… élet kisiklott! <br>Változás nem lesz. <br>* <br>Gyertyafény pislog, <br>Sírokat így világit! <br>Ördög árnyai? <br>* <br>Test porrá mállott. <br>Lélekben elmélkedés. <br>Márvány fájdalom… <br>* <br>Porhüvely vétkes. <br>Igazság… más oldalon. <br>Faragott márvány. <br>* <br>Elmúlt az élet, kifakultak a dicső fények, <br>Ti elmentetek, vissza ide, már, sohsem tértek. <br>Sírodra, emlékedre könnyem csak hull-hull, <br>De ígérem, lelkemben semmit sem fakul. <br> <br>Vecsés, 2014. október 7. - Kustra Ferenc József <br>

Halottak napjára - versben és senrjúban… <br> <br>Bizton tovább élsz, <br>Én lelkemben… örökké. <br>Rád emlékezek… <br>* <br>Csend gyümölcse csüng <br>Némán síró ajkamon… <br>Eső szemerkél. <br>* <br>Gyümölcsömet kacs <br>Rögzíti… szólnom kéne. <br>Bezárkózott lét. <br>* <br>Hiába szólok… <br>Nagyon emlékezek rád… <br>Szinte velem vagy… <br>* <br>Ahogy megyek a sírhelyed felé, avar ropog a talpam alatt… <br>Sok-sok halott levélke felidézi nekem a már elmúlt nyarat… <br>Kicsit pihenek útközben egy padnál, de már látom a sírodat… <br> <br>Nincs szó, csak az érzés, hiányodba bele markolászok, <br>Képzeletemben vagy… közös emlékekbe kapaszkodok. <br>* <br>Sírodnál ülök, <br>Nyugalomban, csönd ölel. <br>Emlék, felbuzdul. <br>* <br>Behunyom szemem, <br>Elindulunk mennyekbe… <br>Lélektalálka… <br>* <br>Ahogy ideértem, éreztem, hogy eláraszt a lelki nyugalom. <br>Múltunk része, amin úgysem tudunk változtatni… a szép sírhalom. <br>* <br>Most, kézen fogva, <br>Menjünk föl mennyországig. <br>Zokogó lélek. <br>* <br>Látom, itt folyvást zöldellnek az örökzöld fenyők, <br>De nekem a sírnál, folyvást gyűjtenem kell erőt. <br>Elállt a lassú szellő, így a köd fényt bont, <br>Ránk láthatatlan-homályos képeket ont. <br> <br>A magány-bánat rossz barát, hát én biz' felkerekedem, <br>Cseppnyi-percnyi vígsággal, emlékezni hozzád eljöttem. <br>A szeretet talán sosem múlik el, <br>De két karjával, engem, át nem ölel… <br>* <br>Volt egy életed, <br>Vastag könyv őrzi létet. <br>Emlékezés jó! <br>* <br>Az avarban keringőzve kergetőznek a színes falevelek, <br>Úgy mutatják, mintha boldogságot hoznának majd' eljövő telek… <br>Halál örökös őrségben... ő nem engedi, hogy visszatérjetek. <br> <br>Az idő meg, dühösen hanyatt lökte a tegnapot, <br>De ott, az is lehet, hogy nagyon várja a holnapot... <br>Mikor elindultam haza, talpam alatt ropogtak a levelek, <br>Éreztem az átkozott halál-szagot… még maradtak kint emberek… <br> <br>Vecsés, 2014. október 9. – Kustra Ferenc József <br>

Versben és senrjúban… <br> <br>Itt van az ősz, lehull a falevél <br>A temetőben zizzenve zenél. <br>Érezni még benne a nyári éjt <br>De ősz már kergeti a meleg szélt. <br> <br>Hallom a zenét, <br>Szél arcomat simítja. <br>Jó és élvezem. <br> <br>Sírt is simogat, <br>Kedveskedik ősökkel. <br>Szép gesztus tőle. <br> <br>Nem csak én hallom ezt a szép szél-zenét, <br>Másoknak is melengeti a szívét. <br>Az ősz az jelenti, hogy már vége a nyárnak, <br>Jövünk szeretteinkhez, mert ők biztos várnak. <br> <br>Nyár-tél keverék <br>Az ősz, Halottak napja. <br>Ősszel jőni kell. <br> <br>Voltam nyáron is <br>Itt, a szeretet hozott… <br>Emlékápolás. <br> <br>Tavasz, a nyár, az ősz és tél folyvást bennem él, <br>Mint ahogy az őseinkhez folyvást jőni kél. <br>Koszorút hagyunk és meggyújtunk sok kis mécsest <br>itt hagyjuk e szeretetlángot eme fényest. <br> <br>Ősszel eljönnek <br>Gereblyéznek, sírt ápol. <br>Ide szív hozza! <br> <br>Nyár még bennem él, <br>Régi emlékről mesél. <br>Lélekemelő. <br> <br>Kedveskéim, jó volt, hogy voltam a közeletekben, <br>Közben szél zizegtette leveleket a fövenyen… <br>Szívemben az örök szeretetek zenél, <br>A gyenge fuvallat emlékeket mesél… <br> <br>