(Anaforás, 10 szavas duó)<br>Hamarosan elkezd az ősz rozsdásos lenni,<br>Színeinek kavalkádja, meg tündökölni.<br><br>Hamarosan bemutatja új ruháját ősz,<br>Kelleti magát, rángatózva, mint egy dizőz. <br><br>(septolet)<br>Színvarázs<br>Csábos hatás,<br>Szemnek varázs.<br><br>Ősz blúza aranysárga,<br>Rőtbarna a szoknyája.<br>Illeg-billeg,<br>Míg díszeleg? <br>*<br><br>(3 soros-zárttükrös)<br>Ami suhan a fák között, az már az ősz szele,<br>Még csak üdvözli? fákon még levelek tömege?<br>Ami suhan a fák között, az már az ősz szele.<br><br>(10 szavas)<br>Lenge őszi szél<br>Suhanva hárfázik, - zenél,<br>Ágakról rebben pár levél.<br>*<br><br>(Bokorrímes)<br>A fák tövében most még nincsen avar,<br>Már vadulós szél, még csak lombot zavar.<br>A szél csak erősen önkényeskedik, pedig így nem pazar,<br>A létidő nem áll meg, eljön az ősz ideje is, hamar.<br><br>(tükör apeva)<br>Még<br>Pazar,<br>Gyönyörű<br>A természet.<br>Jő az enyészet?<br><br>Jő az enyészet?<br>A természet<br>Gyönyörű,<br>Pazar,<br>Még<br>*<br><br> (Haiku)<br>Fák ködbe bújtak,<br>Harmatcsepp leveleken.<br>Rozsdásodó szín.<br>*<br>Ködös reggelen<br>Szürke-fátyol terítő.<br>Nap, még szárítja.<br>*<br>Felhőszegélyek<br>Csipkéi, már hidegek.<br>Hűs időjárás?<br><br>(sedoka)<br>Ködös hajnalon<br>Dermedt levél didereg.<br>Eltompult fények s színek.<br><br>Megfakult színek,<br>Ködben eltompult a fény.<br>Dermedt levél földet ér.<br><br>Vecsés, 2019. szeptember 17. ? Szabadka, 2020. március 5. - Kustra Ferenc ? íródott Alloiostrofikus versformában; a 10 szavas duó ?t, a versszakokat és a haikukat én írtam. A septolet, a 10 szavas, a tükör apeva, a sedoka; Jurisin Szőke Margit munkája. A címük: Ősz blúza aranysárga

Hétköznapi pszichológia?<br><br>Rozsdásan nyikorgó, olajozatlan, de nevetséges indulatok,<br>Mit kísér az agyament, leragadt, végzetesen eltorzult eszmeiség...<br>Ha már súlyossá torzult rögeszme, és töredezettek a tudatok,<br>Akkor<br>Ez már jóvátehetetlenül a lét halála, hiányos zeneiség.<br><br>Torzult lélek, töredezett ész? rögeszmés, beteglélek észkanyarok.<br><br>Vecsés, 2018. január 1. ? Kustra Ferenc

Dér csipkéje szürke ágon,<br>dermedtség ül szabadságon.<br>Rám fagy, látom, hogy lélegzem,<br>zaj vagyok a téli csendben.<br>Reccsen az ág, ahogy lépek,<br>moccan valami... az élet<br>riad, rebben körülöttem...<br><br>...hogy jöttem, félelem másnak,<br>nyugtalanság e világnak.<br>Őz bámul rám, már megszokott,<br>a távolság egyre fogyott,<br>bár túl közel ma sem enged.<br>Figyel, rám szán néhány percet,<br>fáradtan néz, elgyötörten.<br><br>Fejem fölött szárnycsapások,<br>szajkó jelez, hogy itt járok.<br>Ricsaj támad fent a fákon,<br>hárman vannak, egy kész kánon.<br>Misztikus tér, leszáll a köd,<br>hallom még a vadászkürtöt...<br>s valahol egy puska dörren.

Előre? én sehonnan tudhatom, hátra hány évem maradt,<br>Meg talán vár-e még küldetés a borús, kéklő ég alatt.<br>Vajon, mesélhetek-e még én? nekem is új élet fakadt?<br><br>Tegnapjaim, már mind temetett és ehetetlen...<br>A mákat nézem, ezek nagy része temetetlen.<br>Holnapjaim? vajúdásuk szinte lehetetlen.<br><br>Világtól rejtegettem vágyam és minden féltett kincsem,<br>De már látom, nagy, romos kőheggyé vált minden mögöttem.<br>Váram rom, fala, szilárd alapja sincsen! Ez életem.<br><br>Ahogy öregen észlelem, felém már nincs szánalom se,<br>De azt is látom, hogy nincs meg a szánalom esetlege!<br><br>Immár, ezüstős hajú vagyok én, én a jó öreg vándor,<br>Az utam is öreg, s megöregedett előttem a jászol.<br>Ez a helyzet, ezt sugárzom, járhatok én bármikor, bárhol.<br><br>Nem lesz itt már csata, nem lesz itt, egyéni bajvívás,<br>Aki ilyet akar, az lehet tőlem, mindenki más?<br><br>Én emlékszem mindenre a régmúltból és még régebbről,<br>Azokra, mik előtörnek a temetett messzeségből?<br>Bajt vívni meg már minek? Csak azt is, feledékenységből?<br><br>Régi múltból, még régebbről,<br>Tör előre messzeségből...<br><br>Kihűltem én is, mint a várban régen az élet,<br>Már csak kockakövek egymáson, enyészeté lett!<br>Meg közöttük már a gaz! Ami immár még, úr lett!<br><br>Várromom sok-sok, mázsányi, szürke és karcos kockakő,<br>Természetes emlékek zúdulnak alá? beterítő!<br>Ez, nekem csak ellen-barikád, vagyok, sikoltva nyögő!<br><br>Életemben volt még a váramban saját kutam,<br>De ma már heveny szomjúságom a rajt-cél futam.<br><br>Volt nekem is, mint másnak nehéz keresztem,<br>De már az sincs, elkorhadt már és letettem...<br>Ülök az árokparton, mindent feledtem...<br><br>Vecsés, 2016. november 22. ? Kustra Ferenc

A tető megroskadt valaha régen,<br>peregnek a szétmálló cserepek.<br>Benéz az este a tátongó résen,<br>hideg van már, látszik a lehelet.<br>Ej, mozdulj, öreg, csinálj meleget!<br><br>Eszébe jut, még van pár doboz kacat,<br>mindenféle limlom, rongyos szövet.<br>Meleget ad belőle néhány rakat.<br>Újságok, szórólap, papírköteg,<br>elég a mihaszna irattömeg.<br><br>Matat a sötétben, nem ég a villany,<br>valahol beázott a vezeték.<br>Nincs baj, ha kiszárad, újra felvillan.<br>Valahol itt van, ami kéne még...<br>gyufa kell és egy gyertyaféleség.<br><br>Kiégett néhol a rozsdás masina.<br>Talán megvan már vagy ötven éves,<br>több helyen repedt az ócska platnija,<br>szökik a tűz fénye, a lidérces.<br>Míg lobban a láng, addig hűséges.<br><br>Táncot lejt, hol lehullott, lóg a vakolat,<br>vidítja e szomorkás világot.<br>Így felhőknek látni a hézagokat,<br>néhol megmutat egy-egy virágot...<br>Párja festette azt a világot.<br><br>Nefelejcseket vakítón fehérre...<br>gurult a henger a meszelt falon.<br>Jó volt az illat, s jó volt élni benne.<br>Most csak foltok a szürke alapon.<br>Óriás árnyék ül görnyedt alakon.<br><br>Már túl sok a pernye, a kutácsért nyúl,<br>sámlira ül, kotor a tűztérben.<br>Jó lesz ez még... míg parázslik, újra gyúl.<br>Válogat a pislákoló fényben,<br>sok az emlék a doboz mélyében.<br><br>Csinos, kis csomag, rajta piros masni,<br>hogy szerette ez a levélpapírt.<br>Ilyenfélét ma már nem lehet kapni...<br>Lány és egy fiú, ha örült, ha sírt.<br>Egy kész regény, mit két szerelmes írt.<br><br>Átsimogatja, magához öleli.<br>Elment az asszony, előbb a gyerek.<br>Nincsen már senki... senki nem keresi.<br>Egy vén-mogorva, de árva öreg.<br>Mit érő élet... nem kell senkinek.<br><br>Meleg sem kell. Minek? Az ágyhoz ballag,<br>fájdalmát majd álma feledteti.<br>Vele sír az ágy, míg fordul a falnak,<br>ki nem hűlt szeretet... Majd elviszi,<br>mikor a jó Isten elengedi.