Makulátlanul szűz-fehér a táj, olyan elkápráztató… <br>De a vakítóan fehér hó, akár vakságot okozó! <br>Majd, az öklömnyi hókristályok pilinckáznak a földre, <br>És ott fehér-bársony takaróként néznek fel, az égre… <br>* <br>A zúgó hideg <br>Köpeny alatt, csak durmol <br>Alvásra sarkall. <br>* <br>Nyári ruhában, <br>Papírtalpú bakancsban… <br>Számkivetettek. <br>* <br>Bunkerban ülünk, odakint fúj, tombol sőt, dühöng a szél <br>Meg ehhez a lőporfüsttel betakart háború zenél... <br>Vinnyogva, őrjöngve dúl, szél odakint, <br>Naponta hallunk hazugságot… megint. <br>Lettünk itt, ölő, fegyveres katonák… <br>Lelkünkből kivesztek a szép muzsikák… <br> <br>A halál, itt mindennap csak, egy véletlen baleset, <br>Jött az akna és valaki meg fejjel nekiesett. <br> <br>Itt folytonos a szélvihar, hóesés, a hulló pelyhek, <br>Zúgnak és alászállnak, tán' mint kristályhullás, peregnek. <br>Naponta ömlik a könnyfolyam, mint, hulló zápor. <br>A fújó szél meg garázda, és mint vad ló táncol. <br>Ha felhőtlen, akkor a kék égen nap szikrázón lángol, <br>Itt lent gyönyörködünk, de a hideg nekünk, vitustáncol. <br>* <br>Negyvenegy fokban <br>Fegyvert markolni véglet. <br>Összeszűkölt cső! <br>* <br>Nincs inni víz sem… <br>Hó evés… ősembernél… <br>Gránát, kézbe fagy. <br>* <br>Itt hidegben is <br>Fergeteges hóvihar. <br>Lovak pusztulnak. <br>* <br>Ilyen hidegben <br>Még a lélek is befagy. <br>Csontzúzó hideg. <br>* <br>Ima semmiért, <br>Lövészgödörben, térden. <br>Térd, majd’ odafagy. <br>* <br>Kihűlt lábbakkal <br>Még, harcolni sem lehet. <br>Tehetetlenség. <br>* <br>Itt a magány csendes, mint a néma, nedves köd. <br>Fagyban is kézzel simít, magunkkal összeköt! <br>Fázósan didergő lelkeket folyvást csak, ölel, <br>Szerető társ kéne, aki vigasztalna... öllel. <br>Reszkető lelkek vágyakat hintenek a messzeségbe, <br>De viszont szeretet, senkinek nem csordul a szívébe. <br>A magány, elfagyott és durván simító keze, <br>Itt csak, a halálról szól… lehet, hogy már elmenne… <br> <br>Sóhaj is hideg, hidegben látszik a pára, <br>A parancsnok megint csak kirendelte mára! <br>A reggelünk, ma is ködös volt, semmit nem lehet látni, <br>De ettől a tábornoktól, semmi más nem lehet várni. <br> <br>Reggeli ködben <br>Úgy röpködtek az aknák. <br>Hó fátyol, borít. <br>* <br>Jégen fénylett is <br>A szibériai fagy! <br>Hideg robbanás. <br>* <br>Sok géppuskával <br>Lőtt át orosz a ködön. <br>Hideg… nem elég. <br>* <br>Tábornok mérges… <br>Még nem fagytunk halálra? <br>Nagyon bombáznak. <br>* <br>Ima is halkul, <br>Éj-fekete hidegebb… <br>Van még szívritmus? <br>* <br>Ima, már halkul, <br>Éjnek sötétje jeges… <br>Ritmusra lőnek. <br>* <br>Este… ma halkul. <br>Holnap remény… csillan-e? <br>Golyó… elkerül? <br>* <br>Már pirkadatkor <br>Vad ágyútűz pillanat… <br>Mínusz negyven fok! <br>* <br>Január van és a zord szibériai tél, nekünk, jégen toporog, <br>A végtelen, jeges szél, folyton lövészárokban mocorog. <br> <br>Csupa, jégből faragott csipke, itt a tél ruhája, <br>Sok hópihe meg összeragadva lett az uszálya. <br>Csillogása szép, míg, néha vér nem folyik rája… <br>* <br>Garázdálkodik <br>A Tábornok, mínusszal. <br>Nem öl! Megfagyaszt! <br>* <br>A hideg, élő <br>Áldozat láttán lecsap! <br>Mint a zsibbadás. <br>* <br>Mínusz negyvennél <br>Halál kaszája lesújt. <br>Szerencse: élet. <br> <br>Vecsés, 2017. április 3. – Kustra Ferenc – íródott: Versben és senrjúban <br>

A lövészárokban, a terepen, bármikor érhet golyó, <br>Itt bent a bunkerban, egy akna, biz' nagyon is eltaláló… <br>Ennek persze van egy nagy veszélye, ami bizony bekövetkezhet, <br>Ha egy akna telibe talál, akkor a halál meg is érkezett! <br> <br>Két órás pihenőben vagyok, így éjfélkor, és az után, <br>Kis vaskályha melegít, jó ez a kinti mínuszok után. <br>Egyedül vagyok, az őrmesterem elment ellenőrizni, <br>Hátha segíthet, orosznak ne legyen már... kiket kilőni. <br> <br>Mitől lesz itt valós az élet, minden jéghideg-csalóka álom, <br>Fagyban és hóviharban életet én tisztán már sehogy nem látom… <br>Parancsokat kapok, és mély-hideg hazugságokba burkolózok, <br>Hazug tábornokok által terjesztett fantáziákba elbukok... <br>Otthon, nem álltam hadba senkivel, fejtől talpig felfegyverezve, <br>De itt a törvényeket, az eszem és a lelkem is megértette… <br>Szerettem én otthon a ködtelen eget, csillaghalmazok renyhe <br>Fényét, és kisfiúm játékból, lepkéket ment kergetni a rétre! <br> <br>Egy új kadét némán, a bunkerban port söpör, mit utál és így asztalt is töröl, <br>Letörli a szálkát, az beleszúr a rongyba, ahogy csinálja, bánatot közöl, <br>És látom, komótos a munkája, ő itt nem ötöl-hatol, míg kint lövöldözöl… <br> <br>A kadét nemrégen érkezett, de lőni, kimenni, neki nem lehet, <br>Mert az egyik keze felkötve, sebesült, átlőtték, most port törölget. <br>Látom, megfoghatatlan árnyat nem kerget, csak keresi... ha, lényeget. <br> <br>Még itt-ott porszem gurul, közeli robbanások zaja behallatszik, <br>Szerettem otthon a padláson a széna illatát, itt nem érződik. <br>Állkapcsom nem fáj a sok fölösleges beszédtől, <br>A kadéttal, csak hallgatunk és nézünk egyvégből… <br> <br>Az jutott eszembe, ha reggel ébresztenél... édes volt álom. <br>Ha az ébresztéskor, a csókod lenne lecsorgó méz a számon, <br>Lehet, hogy boldogságban, nem is kéne uralkodni a vágyon? <br> <br>Itt az első vonalban nem a duma a lényeg, golyót kapsz, ha, lényed nem félted, <br>Otthon mindig értelmét kerestem mindennek a világban, ott az volt a léted… <br>Itt a jövő pillanat, lehet, hogy magával hozza a halált, ettől kell félned. <br> <br>Még ez a két óra pihenő sem biztos, mert aknák jönnek, <br>Ha, telibe talál, akkor volt-nincs az életednek lőttek! <br>Ez olyan gyorsan játszódik le, hogy ember észre sem veszi, hogy meghalt, <br>Nincs idő imára és ez a pici pillanat is, veled együtt halt! <br> <br>Érezd kedvesem otthon, hogy ott vagyok veled és itt lenni igen fáj, <br>A szerelmem irántad nem múlik, de itt nincsen piros pipacsos táj… <br> <br>Kopott álmaim szőnyegét próbálom hóra kitenni, <br>Kutatgatok magamban, hogy mit nem kéne elfeledni… <br>Mutat-e utat a sors, hogy ezt itt, hogy lehet túlélni? <br> <br>Odakint már mindent elborít a sűrű ködpára, <br>Aki innen kimegy, jobb lesz ha, köpenyt vesz magára… <br>Odakint a havon, biz' véresen csillog a hideg, <br>Ember, pár lépés után összefagyva, épp’ csak piheg. <br> <br>Eszembe jut, mennyire szeretném még én otthon a tanyavekkert hallani, <br>Mikor reggel, a ganén a kakas, torkaszakadtából kezd kukorítani! <br> <br>Dühöngő vihar csak rombol a lelkem tengerében, <br>Nagyon idegesen fekszek, frontnak szűk bunkerében. <br>Dühöngő hóvihar dúl és langymeleg a bunkerben… <br> <br>Vecsés, 2017. február 24. – Kustra Ferenc <br>

Hős katonáink, mint az ólomkatonák állnak a vártán,<br>A szemük is fagyott, nem rebben a harc vagy a muszka láttán.<br>Kit idehívtak a ?Sas? behívóval? a ?mélybe?,<br>Az tudja, hogy lehet, biz' itt van élete vége.<br><br>Katona, magyar hős! Itt vagy a jégben, fagyban, nincsenek színek,<br>Itt a meleg tart életben, mit adnak neked a bajtárs szívek.<br>Idehoztak, hogy lőj, harcolj és ölj!<br>Ha muszkát látsz, úgy nehogy meghőkölj!<br><br>Rettenetes ereje van itt a hóviharnak,<br>Itt muszáj, csukva kell lenni a szemnek és szájnak.<br>Itt szúr jégcsap és fáj a hóesés,<br>Meglásd, haza menni milyen mesés?<br><br>Vigyázz, te ellenség! Az akna, bomba és golyók<br>Itt téged keresnek? ne legyen hozzád nekrológ!<br>Itt véres csata van, harc folyik, Te meg harcos vagy,<br>És ha jő a roham, akkor majd vezet főhadnagy.<br><br>Lelkedbe legyél kemény, kérlek, éld túl az egészet!<br>Nem önként jöttél, ne engedd, hogy vigyen az enyészet?<br>Vigyázz magadra a csatában, otthon vár a család és haza,<br>Nem szeretnék, ha helyetted levél? értesítés menne haza.<br><br>Orosz akna süvít, fütyül, lövedék zizeg,<br>Légy értünk jó magyar és, hogy hazamész, higgyed!<br>Ősszel jöttünk ide, mi dalolta a múlás dallamát,<br>Én kérlek, vigyázz! Ne énekeljenek rólad balladát.<br><br>Itt ez a vad, tiszta hó és jégfagyos, fehér havas orosz táj.<br>Nagyon hideg és zord! Figyelj oda, mert a testedbe beleváj.<br>Ez a szépség kirándulókat elkápráztatná! Óh! Te harcos<br>Te nem a táj vad szépségéért jöttél, Te vagy itt a frontharcos.<br><br>A vontató lovaknak a széna összefagyott,<br>Még ma zab kéne, ám az ötlet eleve halott.<br>Autók sem indulnak és állnak a ?fél lánctalpas Botondok?,<br>Ilyen hidegben úgysem tudják beindítani a ?bolondok??<br><br>Fázol, harcolsz, küzdesz, hogy hazamehess,<br>Hogy majd otthon jó családapa lehess.<br>Öltözz föl, ahogy tudsz, és lőj vissza, ha lőnek,<br>Ne képzeld magadat a ?haza megmentőnek?.<br><br>Itt a katona letérdel a jégre, céloz és lő muszkára,<br>Ha a rossz sorsa úgy hozza, rátapos a halottra, bajtársra.<br>Itt még fák is vannak, mik nem érik meg a következő telet,<br>Ha muszka úgy akarja, akkor repeszek szétszaggatják teret.<br><br>Ha támad az orosz, közétek lő páncéltörő ágyúval,<br>Jönnek a tankjaikkal, letaposnak mindent a lánctalppal.<br>Most csend van, élvezd a vad táj csendjének a zúgását,<br>De! Vigyázd a muszkát, a háború ámokfutását.<br><br>Parancs van, hogy Te innen nem mehetsz hátra?<br>Emlékszel, hogy milyen szép ősszel a Mátra?<br>Itt ki kell tartanod, jó vagy nem? a halálig!<br>Emlékezz, mikor otthon nyarad nyargalászik?<br><br>Most ne szólj, ne beszélj, talán bizony hallgatni a jó?<br>Ne add fel, készülj, bízz, hogy hazamész! Kezd esni a hó?<br><br>Vecsés, 2012. december 10. ? Kustra Ferenc

Ajjaj! Minket nem kérdezett itten senki?<br>Itt a faluban, így járt majdnem mindenki.<br>A férjem sokakkal a faluban, megkapta a SAS behívót.<br>Éjszakát sírva töltöttük? együtt néztük, harcra invitálót?<br><br>Itt van a két kis pulya apa nélkül,<br>A föld, az állatok gondozó nélkül,<br>És itt maradtam a társam, férj, szerelem nélkül.<br>Esténként nézem a férjem fényképét, emlékül.<br><br>Jóformán nincs is férfi a faluban,<br>Szegényen tengődünk, majd? mindannyian.<br>Gyerekek naponta, folyvást apjukat keresik,<br>Szomszéd rádiója mondja, ott hideg növekszik.<br><br>Vitt az én szerelmetes férjem meleg sálat,<br>De ez kevés, kért levélben holmit, még párat?<br>Közben hazajött egy lábbal, Tímár Demeter,<br>Lefagyott neki, műtötték? lesz ő most ember?<br><br>Mindjárt írjuk a negyvenkettő karácsonyát<br>Mi majd sírva nélkülözzük a férjet, apát.<br>Ki lesz, aki learat a jövő nyáron?<br>Háborúra gondolok, de nagyon bántón?<br>Beszélgettünk a szomszéd asszonnyal, hogy nőknek, nekünk<br>Milyen nehéz fenntartani családot? nincs respektünk.<br><br>Még nem tudta meg, hogy özvegy, csak sír, beteg a gyerek,<br>Hideg vackán a kutya is éhezik és didereg.<br><br>Család egyedül maradt, nincs segítség, boldogság már oda,<br>Ők a háborút nem akarták, de embert elvitték oda,<br>Ahol több mint emberes a jeges, havas idő vasfoga?<br><br>Vecsés, 2014. március 18. ? Kustra Ferenc

A jeges földre kifolyatták az ősi magyar vért.<br>Magyar bakát -elvitték-, harcolva kiutat remélt.<br>Zúg a szél a Don-kanyari állásokba,<br>De nem zúg a víz, oly? vastag jég borítja.<br><br>Ha épp nem lőnek, recsegve jajong a csönd,<br>Ha nem esik hó, mindent beborít a köd.<br>Itt csak szép csendesen folyik a Don folyó,<br>Bakák nem úgy köszöntik egymást; halihó.<br><br>Ott bizony, kiömlött a drága magyar vér,<br>Tudják, boldog békeidő vissza nem tér?<br>Vagy tán mégis bíznak benne, lesz még jobb jövő,<br>Ha ennek vége lesz és a muszka, már nem lő?<br><br>Hol vannak ugyan... mi hős katonáink?<br>Hová lettek hőseink, a bakáink?<br>Élnek-e még a sötét éjszakában<br>A szétlőtt, beomlott lövészárokban?<br><br>Csendes, jéghideg éjszakában...<br>Szakadt, papírtalpú bakancsban,<br>Enni nem volt mit, de a muszka támadta<br>Közben tán? imádkozott az eszemadta.<br><br>Hóviharos éjen<br>Senki sincsen ébren,<br>De ez a nagy hófehérség vakítóan világít,<br>Fekete ördög, kajánul röhög, foga világít.<br><br>Lövészárokban, biz? keserű az élet...<br>És baka! Ne itt keresd a dicsőséget,<br>Mert itt csak a kaszásnak lesz dicső múltja,<br>Ki meg hősködik, annak szétlőtt? sírhantja.<br><br>Az éjszaka fehér?<br>A reggel is fehér?<br>A lélek megfeketedett?<br>A test meg eltűnt, elveszett?<br><br>De hova lettek a katonák?<br>Hová tűntek a magyar bakák?<br>Nekünk nem az a szép, hogy virág nőtt a sírotokon!<br>Mi vártunk haza titeket, gőzösön, vonatokon...<br><br>Vecsés, 2013. január 11. ? Kustra Ferenc<br><br>A jeges földre kifolyatták az ősi magyar vért.<br>Magyar bakát -elvitték-, harcolva kiutat remélt.<br>Zúg a szél a Don-kanyari állásokba,<br>De nem zúg a víz, oly? vastag jég borítja.<br><br>Ha épp nem lőnek, recsegve jajong a csönd,<br>Ha nem esik hó, mindent beborít a köd.<br>Itt csak szép csendesen folyik a Don folyó,<br>Bakák nem úgy köszöntik egymást; halihó.<br><br>Ott bizony, kiömlött a drága magyar vér,<br>Tudják, boldog békeidő vissza nem tér?<br>Vagy tán mégis bíznak benne, lesz még jobb jövő,<br>Ha ennek vége lesz és a muszka, már nem lő?<br><br>Hol vannak ugyan... mi hős katonáink?<br>Hová lettek hőseink, a bakáink?<br>Élnek-e még a sötét éjszakában<br>A szétlőtt, beomlott lövészárokban?<br><br>Csendes, jéghideg éjszakában...<br>Szakadt, papírtalpú bakancsban,<br>Enni nem volt mit, de a muszka támadta<br>Közben tán? imádkozott az eszemadta.<br><br>Hóviharos éjen<br>Senki sincsen ébren,<br>De ez a nagy hófehérség vakítóan világít,<br>Fekete ördög, kajánul röhög, foga világít.<br><br>Lövészárokban, biz? keserű az élet...<br>És baka! Ne itt keresd a dicsőséget,<br>Mert itt csak a kaszásnak lesz dicső múltja,<br>Ki meg hősködik, annak szétlőtt? sírhantja.<br><br>Az éjszaka fehér?<br>A reggel is fehér?<br>A lélek megfeketedett?<br>A test meg eltűnt, elveszett?<br><br>De hova lettek a katonák?<br>Hová tűntek a magyar bakák?<br>Nekünk nem az a szép, hogy virág nőtt a sírotokon!<br>Mi vártunk haza titeket, gőzösön, vonatokon...<br><br>Vecsés, 2013. január 11. ? Kustra Ferenc