Gomolyog felhőkkel a hajnali pára,<br>bújik a hegycsúcs, mint puha paplanába.<br>Lebbenti, űzi szél, nem kell még rejtőzni,<br>hisz csak most kezdődik, s jó itt elidőzni.<br>Szárít őszi vigasz, mert csupa könny a zöld,<br>bús melankóliára napszíneket ölt.<br>Vöröses árnyalat élekre, fonákra,<br>mind egy emlékezés a nyár mosolyára.

Kopasz ágon őszapó ül,<br>zajonganak cinegék.<br>Tudják, az ősz menni készül,<br>búcsúztatják zöldikék.<br><br>Mátyásszajkó rikoltozik,<br>ül az ágon, mint egy csősz.<br>Kopasz ágon tollászkodik,<br>figyeli egy szelíd őz.<br><br>Van lakoma a fa alatt,<br>lehullott a sok dió,<br>ami széttört, kettéhasadt,<br>madár vendég fogadó.

Van, hogy az őszidő is lejár, neki is biz? véges az ideje,<br>A szép színes világnak -avar véggel- is eljön egyszer a vége!<br>Az ősz is lejár, neki is véges ideje, biz? szabott a léte!<br><br>Van ez a hol kellemetlen, hol nyirkos is... szűkölő, redőny-ködfátyol,<br>Ha látni akarunk, sohasem engedi, éppen bűvölő a fátyol.<br>Bandukol már és pont erre a tél, az ember érzi a csontjaiban,<br>Nem rossz majd a tél sem, (Juj, a nagy hideg!) de csak hógolyózás csatában.<br><br>Van olyan kellemetlen, nedves-nyirkos nem átlátszó ködfátyol,<br>Ha látni akarunk, soha nem engedi, akkor terül fátyol.<br>Süvítő szél még leveri a zizzenő, maradék levélcsapatokat,<br>Erdő meg tudja, hogy itt marad kopaszon, elejt fárasztott sóhajokat!<br><br>Van munkája bőven az ősznek, most erdőkben, még kertekben, fasorokkal,<br>Ha meg a tél ideér, átveszi a melót, és zenél a jégcsapokkal.<br>Lesz akkor nemulass, nekünk is természetnek is, jéghideg holnapokkal!<br><br>Van ez a hol kellemetlen, hol nyirkos őszidő de, neki is véges az ideje,<br>Csinálja is, meg tudjuk is, hogy élvezkedik, ha a vastag ködfátyla kiterítve!<br>Tudjuk, hogy becsületes a lelkem, mert színesre zsugorit majd' mindent, ami még zöld,<br>De majd a fránya tél... néha ő is előveszi -csak hogy ne lássunk- azt ami a köd!<br><br>Vecsés, 2013. október 30. ? Kustra Ferenc

Keringőjét falevélnek <br>kíséri a napsugár.<br>Nevetésre elcseréllek,<br>gyermekmosoly mindig nyár!<br><br>Elkapni a táncolókat,<br>csókot is kap egynéhány.<br>Simul a szél pírt cirógat,<br>megpihen a szemhéján.<br><br>Nevet a nap, mint a gyerek,<br>vidám lesz az egész táj,<br>kacagnak a tarka színek,<br>ősz van itt, és mégis nyár.

Szín-kavalkádok, minden irányban másként<br>Láttatják, hogy ősz színei, hogy változnak.<br>A színek változásai mindenütt kissé másként<br>Mutatják meg, hogy a fű, a növények, hogy változnak!<br><br>(Senrjú)<br>Színes ősz zizzen,<br>Ahogy avarban lépek!<br>Halkan recsegés.<br>*<br>Köd hull színekre,<br>De színek nem bújnának?<br>Köd, könyörtelen.<br>*<br>Síró, szitáló<br>Köd? még ő a magányos.<br>Színek, párában!<br>*<br><br>Ködtől alig látható hajnalok,<br>Színek eltűnve? bújt völgyhajlatok.<br>Ősznek a csöndje is nézgélve, halk ködpárában hallgat,<br>Látszik, hogy nem sikerül neki, de kínlódva farolgat.<br><br>(Haiku)<br>Köd sötét árnya,<br>Árnyékmentességet fest.<br>Láthatatlanság.<br> *<br>Szürkület, eget<br>Nagyon ural, hajnalban.<br>Kis ködszitálás.<br> *<br>Tejfölös fátyol<br>Fehér bársonyként terül?<br>Horizont elbújt!<br> <br>Vecsés, 2019. szeptember 13. Kustra Ferenc ? íródott a láthatóról?