?Isten a katonáink kezét teszi keménnyé<br>S a katonáink harcát teszi majd győzelemmé!<br>A kicsi Istenkép férfikézzé nő,<br>Naggyá duzzad benne a férfierő.?<br><br>?Aznap Oroszország felől érkeztek hideg légtömegek,<br>Normafánál torlódtak? boldogan sízni vágyó tömegek.?<br>Ezerkilencszáznegyvenhárom január közepén<br>Még álmodozott a baka, igaz már csak szőr mentén?<br><br>A már folyó offenzíva, még nem mérgezte át lelkeket,<br>De már ezerszámra vette el, minden magyar életeket.<br>A rózsás kis Isten kacsók kedves simogatása megszűnt,<br>A fehér tájon, idilli béke érzete végleg eltűnt.<br><br>Perspektíva már nem volt, de életet, élni kellett...<br>Háború Istene győzött, emberek, bakák felett.<br>Háború az emberek sajátja nem lehet.<br>Bármekkora szívvel is védi a végeket!<br><br>A Donra ömlő szél, ma szépen mesél titkokat<br>Magyar baka, mint őrszem hallgatja a hangokat.<br>Bölcsődal, otthoni tájak édes muzsikája,<br>A varázslat szent éneke, lelkét beborítja.<br><br>Aztán észhez tér, ez nem a Hortobágyi síkság,<br>Áhítóssá, nemessé szépült... arcra a hívság.<br>Eszmélvén ő, keményen megmarkolja a fegyverét,<br>Vérébe lökődött adrenalin átjárja erét.<br><br>Harcolna ő, ha volna kivel,<br>De nem lehet ezen ellennel,<br>Mert ez a harc vesztes, eldőlt,<br>A nagy, győztes álom megdőlt...<br><br>Vecsés, 2013. július 2. ? Kustra Ferenc - Egy katolikus tábori lelkész levele ihletésével, mely a Budapesti Nemzeti újság 1943. január 16. ?i számában jelent meg. Első idéző jelben lévő szöveg, mint a lelkész levelének egy részlete, az ihletés alapja. A második idézőjelben lévő szöveg kivágás, a pesti újságíró tollából származik! (Itthon mulattak, a fronton meg hullottak? és az oroszok több ezer kilométeren, már támadtak!)

Idefelé, a homokunkkal támasztottuk az ablakot,<br>Közben beszélgettünk, hogy ki és mit akarna, milyen harcot?<br>Érdekes, azt senki nem vetette föl, ezt, ki éli túl,<br>Semmit nem látva, csak néztük a tájat, nagyon botorul.<br><br>Mindannyiunkban zakatolt a gyors élet-vonata<br>Ahogy jött a hideg, lassan csökkent vágyunk halmaza?<br>Lassan gyanús is lett, hogy ez a hideg kezd lét-taroló lenni,<br>Ahogy csak zakatoltunk, táj igyekezett jeges-havas lenni.<br><br>A vonaton utazik a létem, vele van társként a vágy?<br>A kéj mámora? Megmondták, ez lesz az első, ami elhágy?<br>Az álmok mesés útjait múltamban is követtem,<br>Reggel meg az állomások homályában ébredtem.<br><br>Az életünk vonata, ideért a pályaudvarra,<br>Ez most a miénk, a hóba-jégbe ásott lövészárka?<br>Mi nem is kértük, de a vonat idehozott,<br>Bár sok volt köztünk, aki végig okoskodott.<br><br>Van itt süvöltős füttyszó, éppen a fejünk felett,<br>Mikor a muszka gránát erre száll a Don felett.<br>Ha az élet vonatát nézzük, van, kinek ez megálló,<br>De van, kinek végállomás, ez az ember-húsdaráló.<br><br>Erről a vonatról leszállni? Nos, azt egyáltalán nem lehet,<br>Csak ha, telibe robban egy bomba, véglegesen akkor lehet.<br>Örök fogoly vagy a vonatodban, ne keress más elméletet.<br><br>A Don-kanyarban, bizony igen hamar kisiklik az élet,<br>Halál jő, fölmondja, véget is ér a rövid bérelt-élet?<br>A család otthon, lehet, nem tudja meg katona mivé lett?<br><br>Már esteledik... Már a naplemente mázolja a tájat át,<br>Bebíborozza a jeges-fagyott hómezőt, így adja báját.<br>Én érzem, sőt tudom, a múltból vagyunk itt,<br>És lehet, hogy itt fagyok meg? a mindenit.<br><br>Tyiu? Tyiu? Tyiu...bumm, bumm, bumm, lövések zaja hallik,<br>Oroszok esténként is lőnek? érezzük is, itt lakik.<br>Bumm! Egy akna előttem harminc méterrel levágott,<br>Most mondhatom a hálaimát, nem erre kóválygott.<br><br>Nincsenek felhők az égen, már a Hold is feljön, ő lesz az úr!<br>Átfesti a hó-jégmezőt, hideg ezüsttel, vakít cudarul.<br>Múltból jöttem és még élek... A többit vajh' hogy mérik, fukarul?<br><br>Ez akkor egy állomás, pályaudvar, vagy végállomás?<br>Vaskerék, vas sínen hangokat ad, ez végső csikorgás?<br>Míg jöttünk nem láttunk semmit, táj maga volt a vágtatás.<br>.<br>(10 szavas)<br>Kinézve az ablakon, fények elmosódtak,<br>Igaz is! Minek látni katonának?<br><br>(HIAQ)<br>Volt útnak oly? része,<br>Ahol fény elbujt, nem nézett!<br>Sötét is vaksi volt.<br><br>(apeva)<br>Hol<br>Lehet<br>Már az a<br>Pályaudvar?<br>Minek szállunk le?<br><br>Szólt az őrmester, készüljünk, nemsokára: kell leszállni,<br>Aztán majd folytatjuk? tíz kilométert mély hóban mászni!<br>De még robog a vonat, csattognak a kerekek,<br>És bizony kezdenek már sorban félni a lelkek.<br><br>Lassan meg is érkeztünk, de még semmit nem látni az élet-pályaudvarokon,<br>Kinek csattog a szemaforja, az átváltozik-e, örök pirosra átállón?<br><br>Vecsés, 2016. július 22. ? Kustra Ferenc

Fronti létemnek, nyűgét, keservét kinevetem vagy elsírom?<br>Ez az én hordozott keresztem, cipelem is? amíg, még bírom!<br>A szélvihar itt zúgva-bömbölve tombol egész éjszaka,<br>A lövészárokban beszélgetnénk, de elnyomja a szava.<br>Aknák csak úgy robbannak, ide nem hívta őket senki,<br>A katonák meg nagyon félnek, ezzel él itt mindenki.<br><br>Itt a fronton, nehéz az életem,<br>Mint egy vásárláskor a cekkerem.<br>De, míg abban szükséges dolgok vannak,<br>Itt félelem és halál betakarnak.<br><br>Itt a kanyarok, nem csak jobbra és balra vannak,<br>Majd elmesélik, akik itt életben maradtak.<br>Mind az úton, amiket itt biz' be kell járni,<br>Az életért rohanunk, cikázva kell fázni.<br><br>Zakatoló élet-hullámvasút forog, csak körbe-körbe<br>Ha aknarobbanás van, repeszeső zúdul... bele fénybe.<br><br>Hullámvasút vaskerekei rozsdától nyikorogva,<br>Páros, többszörösen kerék, mi az életet darálja?<br>Repeszesőben állva kihunyhat az élet gyertyája.<br><br>Én itt is csak egy átlagos ember vagyok,<br>Repeszesőben remélem, nem maradok?<br>Remélem, apámnak él még a szép kis deres lova,<br>Ha hazaérek, én leszek örököse, hajtója.<br><br>Itt még a hóvihar sem mutatja a helyes utat<br>Én hazafelé mennék, de arra semmi nem mutat.<br>Nagy kanyarban nem akarnák kiesni a hullámvasútból,<br>Mennék én haza, szántani, vetni, nem úri huncutságból?<br><br>Vecsés, 2017. április 21. ? Kustra Ferenc

Magas, szürke a fal velem szemben, ködből kiépítve,<br>Látom én, hogy ennek aztán nem lehet menni hegyibe?<br>Itt az ismeretlent, nem világítja meg a boldog nyárias nap.<br>Jókat eszik, alszik, megáld és küld a halálba, a tábori pap!<br>Itt a ködből jön a halál, egy nagy repeszakna, vagy csuló képébe?<br>Ha felrobban, elrepít minket a purgatórium másik végébe?<br>Szokatlan fény, itt bizony nem bántja a ködtől nem látó szemet,<br>De ne nézd a robbanást és fényét... katonaölő elegyet?<br>*<br>Arcát fürkészem<br>Tél tábornoknak. Kemény!<br>Hideget sejtet.<br>*<br>Miért vagyok én még itt?<br>Miért is mennék haza?<br>Miért hiszek a küldetésben?<br>Miért hiszek még győzelemben?<br>*<br>Haza, nincsbe tűnt...<br>De, szívem egy gyöngyszeme?<br>Emléked? még él!<br>*<br>(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)<br>Mert haza csak ott van, hol valamikor megszülettél?<br>Mert haza csak ott van, hol a családod téged vár, él,<br>Mert haza csak ott van! Enyém helyett hideg orosz tél.<br>*<br>A<br>Haza<br>Nincsé vált!<br>Szívem őrzi<br>?Leheletemig?!<br>*<br>Miért van üresség a szívemben?<br>Miért van üresség a lelkemben?<br>Miért van repesz a bőröm alatt?<br>Miért lő orosz rám? Percek alatt?<br><br>Miért vagyok itt a fronton, ahol megölhetnek?<br>Miért vagyok alanya itt, csak, nehézségeknek?<br>*<br>Tél, álcát tépi?<br>Nem finomkodik, fagyaszt!<br>Katonahalál.<br>*<br>Miért van, hogy futnál innen, de mély hóban szó szerint nem lehet?<br>Miért van, hogy még a lépés is lassú, de életed kergeted?<br>Miért van, hogy a gondolatod mindig a múltban csavarog?<br>Miért van, hogy a gyermeki éned is folyvást még itt kopog?<br>*<br>Becsvágy? Nem lelé!<br>Tegnapot már túlélte?<br>Merre jár halál?<br>*<br><br>Hóviharos, vad, arcfagyasztó széllel szemben,<br>Aknavetős gránát -halálos- küzdelemben<br>A hirtelen halál, biz? kikerülhetetlen?<br><br>De én ágyban szeretném otthon... merevedjen az arc!<br>De itt mínusz negyvenben nem hamis az öldöklő harc?<br>Arcbőr tépően, erről régen lehullott az álarc!<br><br>Itt még a nem létező villám is, lövedéket kikerülve cikázik,<br>Katona a derékig érő hóban bármit tesz is, kihűlve bénázik.<br>*<br>Én<br>Haza<br>Őrzője!<br>Rendülten és<br>Rendületlenül!<br>*<br>Nem tudjuk, hogy még mi lesz itt holnap! Meddig tart a háború?<br>Miért van itt a katona, hogy legyen nyomorék élete? <br><br>Látvány is tisztul,<br>Ágyú lőporfüst lebeg.<br>A halál röpköd.<br>*<br>(Anaforás, belső rímes)<br>Miért van, hogy itt hónapok múltával elfelejted, keresed a szót.<br>Miért van, hogy a tudatodból még mondani akarsz, keresed a jót?<br>Miért van, hogy már elfásultál, nem tudod már, hogy mit is akarsz?<br>Miért van, hogy magadba roskadsz, keresve... a lelkedben kavarsz?<br><br>Reményteli félelem eluralja a lelkeket!<br>Reménybeli életvágyak szaggatnák a fékeket...<br>Reménytelen pillanatok mérgezik a lelkeket!<br>*<br>Ide a fehér-pokolba, több ezer kilométeres utam vezetett,<br>Jöttem, mit tehettem mást, hatalom szerint, más utam nekem nem lehetett?<br>*<br>Percek, oly? vadul<br>Henyélnek! Ágyútűz él?<br>Sohse lesz vége?<br><br>Vecsés, 2016. október 7. ? Kustra Ferenc ? íródott; versben, senrjú -ban, apevában?<br>?Csuló? ? kézifegyver lövedéke.<br>

Felhőkből fakadó zuhatag,<br>vízesésben állok egymagam,<br>utat nyitó égbolt csalogat,<br>engedjem útjára bánatomat.<br><br>Zubogó ár is vinné messzire,<br>fájdalomtól szabadulnék örökre,<br>szívembe zárt fájdalom nem enged,<br>marcangolja meggyötört testemet.<br><br>Szeretetet vágynék én most tőled,<br>előlem elzártad örökre szívedet,<br>felhők szárnyán küldöm keservem,<br>meghallgatásért vágyom, epekedem.<br><br>Földhöz ragadt testem nem enged,<br>hogy várjam így örök szerelmed?<br>sóhajom hagyom örökre távozni,<br>fájdalmam szívembe végleg bezárni.