Nyakunkon a tél elő?<br><br>Én már látom a téli hideg, loholva közeledik,<br>Még talán messze van? tudjuk, ő soha nem késik.<br>A kergetőző szél előrejött, tőlünk nem idegenkedik!<br><br>Tél<br>Közeleg, fagyos a szél,<br>Az ősz is<br>Lassan útra kél.<br>*<br><br>Lesz itt még, hogy égben, erdőben, süvítve bőg az orkán,<br>Ellapátolhatatlan hó-hegyeket épít nekünk a pusztán,<br>Ekkor csak imádkozhatunk? leszünk tavasszal megtisztulván?<br><br>Hó!<br>Kicsiknek öröm! Hahó!<br>Felnőttnek<br>Nem kedvre való...<br>*<br><br>Ha megjön a jeges idő, majd öleljük a fákat, egymást, mint lombozat,<br>Közben bent várjuk a tavaszt, fenntartjuk a vágyat.<br>De még jobban várjuk a távoli? alkonyi sétákat.<br><br>Tél<br>Is elmúlik... a cél<br>Túlélni.<br>Hoz tavaszt a szél...?<br>*<br><br>Vecsés, 2018. január 12. ? Szabadka, 2018. október 16. ? Kustra Ferenc ? a bokorrímes versszakokat én írtam. A kínai versformát; Shiliuziling 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa ? szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vers cím: Közel jár a tél

Emlékezés őseimre?<br><br>Ahogy vége, elmúlt az élet? már nincsen több akarat,<br>Egymás hiányát érezzük, de bízok, emlék megmarad.<br>Kedveseink, már nem hiányolnak, nem létezel?<br>Kedvesem, a hosszú utadon, fent, visszanézel?<br><br>Téged takar itt egy nagy síremlék halom,<br>De tudd, szívemben nem múlik a fájdalom!<br>Majd eljő az idő, összeölelkezünk egy fázós hajnalon?<br>És, ha megint együtt leszünk, akkor ott már semmi nem fáj nagyon.<br><br>Hogy hátha látlak, ott messze, igyekszem lábujjhegyre állni,<br>Nyakam is kinyújtom, de messze vagy, tégedet biz? nem látni?<br>Ahogy lépegetek, puha? tehát alulról rothad az avar,<br>Cipőm besüpped, de már benne kárt nem tesz, senkit már nem zavar.<br><br>Vecsés, 2015. január 2. ? Kustra Ferenc

A Nagy Háborúban<br><br>A repülősök a köd ellenére, parancsot kaptak felderítésre?<br>A zászlós, könyörögve nézett a kapitányra, de nem ment bevetésre.<br>Most Thélis még nem tartotta alkalmasnak ilyen időben repülésre.<br><br>Bevetésen, Neuville volt a pilóta, Berthier meg a társa.<br>A pilóta két éve volt már a repülő osztag oszlopos tagja.<br>Bevetések előtt izgatott volt, mint szülésnél a bába,<br>De soha sem közelítette meg a halál gondolata.<br><br>A német lövészárkok fölé értek, a köd és a föld között,<br>Egy sötétes, folyosó-szerű nyilasban, az ellenség fölött.<br>A gép, teljes sebességgel, csak belevetette magát,<br>Német gyalogosok csak nézték a távolodó farkát.<br>Olyan közel voltak a földhöz, hogy látták a lövészárkok belsejét,<br>És teljesen ki lehetett venni az árok-mellvédek reliefjét.<br><br>Legfeljebb tizenöt méter, gondolta Neuville, összeszorított foggal,<br>Bizonyára lőnek is ránk, meg talán ordítanak nekünk, teli torokkal.<br>A gyakorlott pilóta keze, azonban erősen fogta a kormányt,<br>A gép így határozottan tört előre, keverve a köd-állományt.<br><br>A pilóta még nem félt ajkát bevonta... köd ízetlen nedvessége,<br>Az ellenzőt is belepte a köd, vastag, harmatszerű sűrűsége.<br>A szél dühödten korbácsolta szabadon hagyott homlokát,<br>A gép meg maga előtt, csak hajtotta-tolta a köd falát.<br><br>Neuville, előkelő származása okán, nem akart lövészárokba menni,<br>Így ajánlották, bár nagyon veszélyes, de ha tetszik, próbáljon meg pilóta lenni.<br>Küzdelem tombolt az akaratereje és gyávasága között... Nem látta senki?<br><br>Ujjaival görcsösen markolta a magassági kormányt,<br>És a lövészárkok rendszere fölött, tartotta az irányt<br>Ahogy közeledtek a célhelyhez, a köd csak erősödött,<br>És csak alig látszott a lövészárkok rajza a föld fölött...<br><br>Berthier is izgult, egészen másért, bár már ő is két éve szolgált,<br>Félt, mint mindig, ha úgy vélte, hogy nem tudja ellátni a szolgálatát.<br><br>Végigrepülték a frontot, Soissons és Reims között,<br>De végül is nem láttak semmi jelentőst sem, köd mögött.<br>Így Berthier az ujjával, hazafelé irányt bökött.<br><br>A repülőtéren Thélis kapitány, fel és alá járkált hosszan,<br>Jean zászlós is ott várta a gépet, izgultak... egyre csak jobban.<br>A Veste felől, a ködvattától tompítva, mormogás hallatszott,<br>De a zászlós nem tudtam megkülönböztetni, szél fújt, vagy mást hallott.<br><br>A kétfedelű, hirtelen vált ki, megjelent a ködből,<br>Neuville mesterien tette le a széles ívből.<br>A hangárhoz gurult, a pilóta a kabinjából kiszállt.<br>Berthier meg mozdulatlanul ült tovább, semmit sem csinált.<br><br>A kapitány odament, megrázta, de a keze leesett?<br>Berthier egyenruhája a bal válla alatt volt tépett?<br>Rögtön kórházba bevitték, de útközben már nem lélegzett?<br><br>Neuville nem tudta megmondani, rájuk lőttek-e,<br>A motor és a szélzúgásba, ő nem hallott semmit se?<br><br>Vecsés, 2015. július 27. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.

A Nagy Háborúban<br><br>Első világháborús kétfedelűek nem voltak gyorsak<br>És csak alig hatezer méter magasságban csúcsosodtak?.<br><br>Az aviatikusok, akkoriban inkább felderítésre repültek,<br>Persze volt náluk egy rögzített földi géppuska, meg fényképező gépek.<br>A gépen pilóta, maga a kapitány lett,<br>Ő volt a tábor parancsnoka, kinevezett.<br>Hátul ült a zászlós, aki csak tegnap érkezett a táborba,<br>Miután az aviatikus iskolát, ügyesen kijárta.<br><br>Ahogy úsztak a légben a német állások felé, hogy ne mondjanak panaszt,<br>A kapitány visszafordult és mutatta, az ujjával, húzza meg a ravaszt.<br>A zászlós megértette, hogy most ki kell próbálni a fegyvert.<br>Lőtt egy hosszú sorozatot, így próbálta ki a gépfegyvert.<br><br>Lenézett a tiszta légben, le a földre, de nem tudta, hol vannak,<br>Pedig iskolában tanulta, eleget tett a feladatoknak.<br>Elővette a térképet, lázasan kereste, a tájékozódási pontot,<br>Ekkor a homloka köré, a koszorúba kötött büszkeségen, gyorsan bontott.<br><br>A fülke ellenzője mögé lehajtotta a fejét, hogy a szélben lássa a térképet,<br>Aztán nagy nehezen felismerte a táj, váltakozó körvonalait és fellélegzett.<br>Az országutak, mint frissen mázolt, gyönyörű pántok kígyóztak mezőkön és erdőben,<br>Aztán felismerte a száznyolcas magaslatot, és úgy érezte, bent vannak a révben.<br><br>Közben a tágas és kopár tét körülöttük maradt, de a fiatal fiú úgy érezte,<br>Most nagyon boldog, ezt vágyta, és a látóhatárt elborító alkonyat csendjét élvezte.<br>A föld is lassan rózsaszínűvé vált, a lövészárkok, halálos, kék patakként folydogáltak.<br>A reims-i katedrális és az őt körülvevő házak népei még egyszer megcsillantak?<br>Az volt az érzése, mintha a kis, törékeny repülőgép csak állna a levegőben,<br>És együttesen, elmerengve néznék a nap haldoklását...sötétedő, lázas légben.<br><br>A zászlós arra riadt fel, hogy egy elfojtott, szétoszló zaj csapja meg a fülét,<br>És lenézve látta, a gép alatt puhán himbálódzó füstgolyó közelségét.<br>A zászlós nem ijedt meg, még csak ez volt az első bevetése,<br>Minden tetszett neki, a gránátfüst meg, mint virág ékessége?<br><br>A kapitány tudta, hogy ebben a magasságban lelőhetik és már sötétedett.<br>A gépet így hazafelé fordította, a zászlós készített már felvételeket.<br><br>Az est, sötétedő kék hamuja, mint fénylő por lepte be a földet.<br>Az est hűvösségében lassan el is érték messzi repülőteret.<br>A zászlós túl volt egy bevetésen, az elsőn és lőtte a légteret?<br><br>Vecsés, 2015. július 18. ? Kustra Ferenc - Joseph Kessel: ?A repülőtiszt? c. regénye ihletésével írtam.

A témát, haikuban és apevában dolgozta föl a szerzőpáros?<br><br>Öröm ködfátyol<br>Ereszkedik a szemre!<br>Halálos ágyon.<br><br>Bús<br>Öröm<br>Életem.<br>A nászágyam<br>Langyos koporsó.<br>*<br>A sárban, porban<br>Élni! Még retkes ól sincs.<br>Ó, édes otthon?<br><br>Mily?<br>Meleg<br>Családi<br>Lak. Egyedül,<br>Fagyos híd alatt.<br>*<br>Remény, csak beles?<br>Itt nem lesz honfoglalás!<br>Nincsen már fényem?<br><br>Gyér<br>Remény<br>Csillan. Nem<br>Adom hazám!<br>Harc? Elfáradtam...<br>*<br>Bátor szívemben,<br>Halkan dúdol, gyávaság.<br>Az erősebb győz!<br><br>Lép,<br>Gyáva<br>Bátorság,<br>Hajtja. Párbaj<br>Üres fegyverrel.<br>*<br>Borúra derű,<br>A léleknek nyugalom.<br>Vita, nem csitul.<br><br>Jó<br>reggelt!<br>Száll pofon.<br>Könnyes szemmel<br>Nevetve lelép...<br><br>*<br>Esti mindenség<br>Boldogságot sugároz.<br>Nagy veszekedés!<br><br>Szó,<br>Szót vált,<br>Derűt szít.<br>Egy-két pofon,<br>Családi idill...<br>*<br>Arcsimogató<br>A viharos széltömeg.<br>Kalapot sodor.<br><br>Mily<br>Kellem,<br>Hátba döf,<br>Majdhogy főllök,<br>Kisded szélvihar.<br>*<br>Új iskolaév.<br>Gyerek ezt nem szereti.<br>Menni de, muszáj.<br><br>Ha<br>Muszáj<br>Nem nehéz.<br>Öröm lesz a<br>Sok-sok csínytevés.<br>*<br>Csendben hallgatni<br>A jó és a halk zenét.<br>Diszkó dübörög.<br><br>Lét<br>Pihen,<br>Csendrobaj<br>Hallik. Csendben,<br>Zúzza vágy szívem.<br>*<br>Holnap? Utána?<br>Akkor is kell még élni<br>Ma, biztos kéne?<br><br>Mit<br>Számít,<br>Hogy halott<br>Vagy. Legyen még<br>Sok szülinapod!<br>*<br>Lelket roncsolja<br>Utolsó reményvesztés.<br>Őrült kacajok.<br><br>Egy<br>Pohár<br>Méreg, old<br>Lelki harcot.<br>Hisztis röhögés.<br>*<br>Lélekben, csendben,<br>Utolsó reményvesztés.<br>Hangos kacagás?<br><br>Csend<br>Honol<br>Lelkemben,<br>Mérget iszom,<br>Jó lét! Ha ha ha!!!<br><br>Vecsés, 2017. augusztus 15. ? Szabadka, 2017. augusztus 20. ? Kustra Ferenc ? Íródott: oximoronban. A haikukat én írtam, alá az apeva csokrot, szerző és poéta társam, Jurisin (Szőke) Margit. A csokor címe: ,,Gyönyörű élet? meghalni jobb!??