Kandallómban nálam nem látszik égő fa máma,<br>Mert nyugdíjból nem telik ? a drága- tűzifára.<br>Helyette meggyújtok egy kis mécsest, dil-dől a pici lángja,<br>És árnyakat játszik a falra, finomabban, mint hasábfa?<br><br>Nyugdíjasként fölvettem egy csomó régi rongyot,<br>Majd mécsesnek verset írtam, kezem majd lefagyott!<br>Nálam az asztalon régiség-réz tolltartó van,<br>Toll már kevésbé, így a mécses ? égni - benne van. <br><br>(3 soros-zárttükrös)<br>Ki tudja, életből mennyim van hátra, tíz perc vagy húsz év,<br>Bármin konkrétban gondolkozni, nincsen megfelelő érv! <br>Ki tudja, életből mennyim van hátra, tíz perc vagy húsz év.<br>*<br><br>(Septolet)<br>Micsoda fények,<br>Földöntúli lények!<br>Falon henyélnek?<br><br>Körforgásos,<br>Táncmozgásos,<br>Szenvedély kiélés!<br>Néző lelkében szépre festés? <br>*<br><br>(Senrjú, fél haiku láncban vagy másképp anaforásban)<br>Mit látok? nézem!<br>Én most beleképzelek?<br>Árnyék-szenvedély.<br>*<br>Mit látok? nézem!<br>Szép, de jaj! Fázik kezem?<br>Szép, hideg árnyak.<br>*<br>Mit látok? nézem!<br>Rongyok, melegtelenek!<br>Kandalló üres.<br>*<br><br>(3 soros-zárttükrös)<br>Mécsesem lassan leég, elfogy a kanóc,<br>Kandallótűz meg nem is volt? lét, martalóc?<br>Mécsesem lassan leég, elfogy a kanóc.<br>*<br><br>(Tükör bapeva)<br>Milyen<br>Szegényen,<br>Magányosan<br>Élni, létezni??<br>Tudjátok emberek?<br>Egyedül, bezárkózva<br>Pislákoló mécses mellett,<br>Könnyes szemmel írja verseit.<br>Versbe önti örömét, bánatát?<br>A költő élete sosem volt könnyű.<br><br>A költő élete sosem volt könnyű.<br>Versbe önti örömét bánatát?<br>Könnyes szemmel írja verseit,<br>Pislákoló mécses mellett,<br>Egyedül, bezárkózva.<br>Tudjátok emberek,<br>Élni, létezni,<br>Magányosan,<br>Szegényen,<br>Milyen?<br><br>Vecsés, 2019. december 3. ? Szabadka, 2021. január 6. - Kustra Ferenc, az első részt én írtam, a tükör bapevát, szerző-, és poéta társam: Jurisin Szőke Margit! Címe: A költő élete.<br>

Gondolatsor… romantikában? <br> <br>(LIMERIK csokor) <br>Kémeim jelentették Gittus! <br>Új pasid van? Ezt mondta manus… <br>Én meg csak emlékszek. <br>Hogyan öleltelek. <br>Pedig pár évig jó volt Gittus. <br> <br>Szálkás padra emlékszel Gitti? <br>Tudtad? Harisnyán szemet szedi? <br>Emlék: öleltelek. <br>Múlik! Szerettelek. <br>Elhagytál indok nélkül Gitti! <br> <br>Te csak ámítottál, ó Gitka! <br>Ölelés volt élet záloga… <br>Nincs ölelés immár, <br>Rövidül lét így már! <br>Egyszer csak elhagytál, ó Gitka! <br>* <br> <br>(Anaforás, középrímes, bokorrímes.) <br>Mint magyar hittem… és nagyon hiszek a hazánkban, <br>Mint férfi hittem… veled, a lélek mámorában. <br>Mint elhagyott, hittem… hiszek lélek szánalmában. <br>* <br> <br>(Anaforás, senrjon csokor) <br>Szeretet, ha volt is… múlt! <br>Sárba tapostál, csak… elhagytál. <br>Indok… csak mese. <br>* <br>Szeretet jön-megy, mint busz? <br>Sárba tapostál és leléptél. <br>Még rám se néztél. <br>* <br>Szeretet az, mit kidobsz? <br>Sárba tapostál, messze mentél. <br>Nem is köszöntél. <br>* <br> <br>(Septolet) <br>Kedvesem, <br>Egyetlenem, <br>Volt szerelmem! <br> <br>Hiába minden, <br>Más kincsem nincsen! <br>Javíthatatlan létem, <br>Nem érti értelmem. <br>* <br> <br>Voltam szálkás padunkon merengeni, <br>Kérdezte is: mé’ nem kell szemet szedni? <br>Elzokogtam neki, nincs már miből, mit: szem- felszedni. <br>Visszakérdezett: megtette, hogy… szó-nélkül elmenni? <br>Megsimogattam ezt a kedves padot, <br>De a kezembe szúrt egy szálkát, nagyot… <br> <br>(Senrjon) <br>Életemben űr tátong, <br>Szálka is beletört húsomba. <br>Miért nincs Gitkám? <br>* <br>Régen hallottam róla, <br>Tán’ mentetek, messzi nászútra? <br>Műtötték kezem. <br>* <br>Pad sírt… földarabolják! <br>Helyette, betonpad… ligetbe… <br>Mindenhol győz rossz! <br>* <br>Gitka sajnálom, hogy így <br>Ért véget szerelmünk, miattad. <br>Legyetek boldog… <br>* <br>Tegnap voltam kispadnál, <br>Jobb lesz… elmegyek jó messzire. <br>Vissza se nézek… <br> <br>Vecsés, 2021. január 1. – Kustra Ferenc <br>

Vágyakozás; versben, apevában, haikuban…<br><br>Negyvenkettő, június tizenegyedike óta itt vagyunk,<br>Akkor érkezett ide, talán elsőként, éppen a mi rajunk!<br>*<br>Csak<br>Messzi<br>Távolból<br>Vagy Te velem!<br>De, szívem Tied!<br>*<br>Itt<br>Van még<br>Illatod,<br>Rám ölelted!<br>Vágylak, de nagyon!<br>*<br>Juj, de szeretnélek szeretni,<br>Könnyes szemeidet csókolni!<br>Jó lenne, ha nem hullajtanád a könnyeidet<br>Én így nem áztatnád el szépséges fuszeklidet…<br><br>Már, hónapok óta csak lőnek ránk,<br>Nem számít, hogy otthon vár a babánk!<br><br>Itt az élet, roppantul kemény,<br>Itt nem ismerik, mi az erény!<br>Itt nincsen más, csak pokol-fény…<br><br>Itt olyan nem létezik, hogy otthoni lényed…<br>De telik a képzeletbeli vér-edényed…<br>Egyre fáj a léted, mint, fájó kelevényed…<br><br>Hiányom van a szépséges mosolyodban,<br>Nagyon vágynék bele az ölelő karodban<br>Ellenni, esti szélcsendes pirkadatban…<br><br>Itt sokszor indul a roham, táltos dobpergésre,<br>Orosz táltos dob, a katyusájuk tüzelése.<br>Nálunk meg sorban szakadnak meg élte… mi végre?<br><br>Jaj, egészen közel jó, nagy akna robbant,<br>Majdnem oly’ közel, hogy a fejemen koppant.<br>A szomszéd szakasz bunkerét, telibe találta,<br>Az otthoniaknak már nem teljesül a vágya….<br><br>Ez a környék, bíz’ a holtak vidéke,<br>Imához, folyton csak leesni térdre?<br>Keresnék én valami mosolyt,<br>De, nincs! Legalább egy félmosolyt!<br><br>Itt az egyetlen emberi, a pára, mit kilehelek,<br>Amíg lehelek, addig élek és magamban ölellek.<br><br>Félek a megfagyástól,<br>Félek egy robbanástól,<br>Félek a saját, kihűlőben lévő porcikámtól,<br>Félek a ködtől, jégtől, a hótól, az elmúlástól,<br>*<br>Emlékszem, még rád,<br>Illatod, még orromban.<br>Lőporfüst szaga.<br>*<br>Mosolyod, veszett<br>Emlék, Felidézni, hogy?<br>Sebesült arcok.<br>*<br>Hóember van itt!<br>Katonák építették.<br>Halál, erre járt.<br>*<br>Már,<br>Nagyon<br>Vágyok én<br>Hozzád, haza.<br>Úgy ölelnélek.<br>*<br>Mosolyod újra<br>Tanulnám rögvest, legott!<br>Ölelő karok.<br>*<br>Közös fényképünk<br>Már, gyűrött, töredezett!<br>Nekem, drága kincs!<br>*<br>Üvöltenék én<br>Feléd, de Te nem hallod;<br>Névtelen vagyok?<br>*<br>Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján,<br>Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után?<br><br>Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt,<br>A szomszéd bunkerben tarolt<br>És immár egy, közeli barátommal kevesebb van velem,<br>Az emléked nagyon előjött, sőt, részletesen, azt ölelem.<br><br>Jézusom, riadó van<br>A közelben halál van.<br>Orosz támadás van!<br><br>Gyorsan mennem kell, ordít az őrmester,<br>Majd folytatom folytonos szeretettel…<br><br>Vecsés, 2017. április 12. Kustra Ferenc - a Don-kanyarban 1943. január 12.-n indult meg a végzetes -orosz- ellentámadás.

A tél mozdulatlan, fagyos, <br>Tavasz, bizsergős, csiklandós, <br>Nyár, rekkenő, sikamlós, <br>Az ősz meg esős, borongós. <br> <br>Budapest, 1997. március 4. – Kustra Ferenc <br>

Az élet egy mocskos,”ádáz barát” <br>Mint az ördög, csak mutatja farát. <br>Számítani rá nem igen lehet, <br>Csak néhány ember, kit megihletett. <br> <br>Az &bdquo;ádáz barát” a karmánk szerint jár el, <br>És ez, amit az ember nehezen visel. <br>Karmánknak élünk születésünk óta, <br>Lehet, hogy régről… ki tudja mi óta? <br> <br>Születésünk helye, környezetünk, <br>Mi tetszik vagy sem, úgyis hat bennünk. <br>&bdquo;Ádáz barát” alakítja életünk, <br>Meghatározza, hogy majd mivé leszünk. <br> <br>Vecsés, 2012. május 5. – Kustra Ferenc <br>