Magas, szürke a fal velem szemben, ködből kiépítve,<br>Látom én, hogy ennek aztán nem lehet menni hegyibe?<br>Itt az ismeretlent, nem világítja meg a boldog nyárias nap.<br>Jókat eszik, alszik, megáld és küld a halálba, a tábori pap!<br>Itt a ködből jön a halál, egy nagy repeszakna, vagy csuló képébe?<br>Ha felrobban, elrepít minket a purgatórium másik végébe?<br>Szokatlan fény, itt bizony nem bántja a ködtől nem látó szemet,<br>De ne nézd a robbanást és fényét... katonaölő elegyet?<br>*<br>Arcát fürkészem<br>Tél tábornoknak. Kemény!<br>Hideget sejtet.<br>*<br>Miért vagyok én még itt?<br>Miért is mennék haza?<br>Miért hiszek a küldetésben?<br>Miért hiszek még győzelemben?<br>*<br>Haza, nincsbe tűnt...<br>De, szívem egy gyöngyszeme?<br>Emléked? még él!<br>*<br>(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)<br>Mert haza csak ott van, hol valamikor megszülettél?<br>Mert haza csak ott van, hol a családod téged vár, él,<br>Mert haza csak ott van! Enyém helyett hideg orosz tél.<br>*<br>A<br>Haza<br>Nincsé vált!<br>Szívem őrzi<br>?Leheletemig?!<br>*<br>Miért van üresség a szívemben?<br>Miért van üresség a lelkemben?<br>Miért van repesz a bőröm alatt?<br>Miért lő orosz rám? Percek alatt?<br><br>Miért vagyok itt a fronton, ahol megölhetnek?<br>Miért vagyok alanya itt, csak, nehézségeknek?<br>*<br>Tél, álcát tépi?<br>Nem finomkodik, fagyaszt!<br>Katonahalál.<br>*<br>Miért van, hogy futnál innen, de mély hóban szó szerint nem lehet?<br>Miért van, hogy még a lépés is lassú, de életed kergeted?<br>Miért van, hogy a gondolatod mindig a múltban csavarog?<br>Miért van, hogy a gyermeki éned is folyvást még itt kopog?<br>*<br>Becsvágy? Nem lelé!<br>Tegnapot már túlélte?<br>Merre jár halál?<br>*<br><br>Hóviharos, vad, arcfagyasztó széllel szemben,<br>Aknavetős gránát -halálos- küzdelemben<br>A hirtelen halál, biz? kikerülhetetlen?<br><br>De én ágyban szeretném otthon... merevedjen az arc!<br>De itt mínusz negyvenben nem hamis az öldöklő harc?<br>Arcbőr tépően, erről régen lehullott az álarc!<br><br>Itt még a nem létező villám is, lövedéket kikerülve cikázik,<br>Katona a derékig érő hóban bármit tesz is, kihűlve bénázik.<br>*<br>Én<br>Haza<br>Őrzője!<br>Rendülten és<br>Rendületlenül!<br>*<br>Nem tudjuk, hogy még mi lesz itt holnap! Meddig tart a háború?<br>Miért van itt a katona, hogy legyen nyomorék élete? <br><br>Látvány is tisztul,<br>Ágyú lőporfüst lebeg.<br>A halál röpköd.<br>*<br>(Anaforás, belső rímes)<br>Miért van, hogy itt hónapok múltával elfelejted, keresed a szót.<br>Miért van, hogy a tudatodból még mondani akarsz, keresed a jót?<br>Miért van, hogy már elfásultál, nem tudod már, hogy mit is akarsz?<br>Miért van, hogy magadba roskadsz, keresve... a lelkedben kavarsz?<br><br>Reményteli félelem eluralja a lelkeket!<br>Reménybeli életvágyak szaggatnák a fékeket...<br>Reménytelen pillanatok mérgezik a lelkeket!<br>*<br>Ide a fehér-pokolba, több ezer kilométeres utam vezetett,<br>Jöttem, mit tehettem mást, hatalom szerint, más utam nekem nem lehetett?<br>*<br>Percek, oly? vadul<br>Henyélnek! Ágyútűz él?<br>Sohse lesz vége?<br><br>Vecsés, 2016. október 7. ? Kustra Ferenc ? íródott; versben, senrjú -ban, apevában?<br>?Csuló? ? kézifegyver lövedéke.<br>

Felhőkből fakadó zuhatag,<br>vízesésben állok egymagam,<br>utat nyitó égbolt csalogat,<br>engedjem útjára bánatomat.<br><br>Zubogó ár is vinné messzire,<br>fájdalomtól szabadulnék örökre,<br>szívembe zárt fájdalom nem enged,<br>marcangolja meggyötört testemet.<br><br>Szeretetet vágynék én most tőled,<br>előlem elzártad örökre szívedet,<br>felhők szárnyán küldöm keservem,<br>meghallgatásért vágyom, epekedem.<br><br>Földhöz ragadt testem nem enged,<br>hogy várjam így örök szerelmed?<br>sóhajom hagyom örökre távozni,<br>fájdalmam szívembe végleg bezárni.

Múlt életen meditálás?<br><br>Az életben, csak bénultan álltam a járdán,<br>Egy elhaladó hosszú limuzint? rőt sárgán.<br>Az utasai vidáman integettek a vártán<br>Álló girhes alaknak? a szomorúsága láttán.<br><br>Mindig azt a visszaigazolást kaptam, alkalmatlan vagyok a létre,<br>Minek is rontom a levegőt? Így csak toporogtam a járdán, lézengve.<br><br>Mindig is felhő takart, negyedhold sápadt fényénél volt-telt lassan éjem<br>És sokszor elmaradt a pirkadat. Napfogyatkozás lett nappali létem.<br><br>Vecsés, 2018. január 20. ? Kustra Ferenc

Álmaim kellettek, de ha nem is volt köd, mégis abba vesztek<br>És vágyaimat? megvalósítani, soha nem sikerültek?<br>Álma mindenkinek van, mert még ébren is oly' sokszor álmodik,<br>És vágya? Abból áll élet, akkor is, ha? de nem teljesedik.<br><br>A fránya élet az álmokat ki sem bontja, becsomagolja,<br>És mikor összegyűltek, mint kocsiról a szenet, csak leszórja.<br>Van, akinek a telihold világánál nagyon rossz az álma,<br>Lehet, hogy túl sokat álmodott? Most élet büntetése várja?<br><br>Én azonban szeretném, ne legyenek szomorúak a hangok,<br>Otthon az asztalnál, ha díszítjük, legyenek friss fenyőlombok.<br><br>Nem voltam én soha piperkőcködő<br>Bár nem voltam én soha kévekötő!<br>Hogy lettem volna? Soha nem voltam én kerékkötő,<br>De az álmaim csak elrepültek, mint szitakötő!<br><br>Hajnalban a már ráncos, öreg, álmos Hold is nyugovóra tér,<br>De majd holnap este, már új nemzedéknek, sok új álmot ígér?<br><br>Vecsés, 2014. december 12. ? Kustra Ferenc

SAS behívót kaptam<br><br>Én SAS behívót kaptam és gyorsan idekerültem?<br>Sokan vagyunk itt, itt látom, nem csak egyedül jöttem!<br>Itt a hómező olyan, mint a zöldellő, buja dzsungel,<br>Haladni benne nehéz, elveszni lehet, végérvénnyel.<br>Minket is itt, mint nyári fenyvesben terjedő tűzvész riogat,<br>De itt a tűz, ágyútűz, ha eltalál, bizton kilő több fogat.<br><br>Nem nagy hideg várt itt minket ősszel, amikor még nem fáztunk,<br>Az óta tudjuk, e hely életünkben a csonka vágányunk.<br>Itt a mínusz negyvenben csak, jobb híján makogunk és fázunk!<br><br>Olyanok vagyunk, mint vándor, aki nekivágott a végtelennek,<br>És itt nem talált mást csak, jégcsapokat, amelyek éghetetlenek.<br>Minden percben, minden nappal, belezuhanunk egy másik életbe,<br>De ott is bomba vár, így folyvást takarózunk a vak félelembe.<br>Itt a bánatunkat nem segíti ki az ész bontókalapácsa,<br>Defektes a mozdonykerék, itt ez, az életünk csonka vágánya<br><br>Én, jelen vagyok!<br>Fáradt, én vagyok!<br>Mellettem állok!<br><br>Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,<br>De majd ha, ránk támad az orosz, ők lesznek itt a megfékezhetetlen.<br>Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,<br>Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!<br><br>Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,<br>A közös vakvágányt már bontják, mozdony is itt marad és múl!<br><br>Itten parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,<br>Nem mondhatom azt, hogy tudok jobbat, nem tetszik és legyen más!<br>A fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!<br><br>Aki nem volt ott, az ne is ítélkezzen,<br>Otthon a nagy fotelban csak képzelegjen?<br>Nekünk ott minden mindegy-hideg volt,<br>Mert a harcunk a túlélésért folyt!<br><br>Egy frontkatona, hogyan álljon helyt, morálisan és mentálisan?<br>Bármit tesz, parancsra vagy a nélkül, élete a tét reálisan...<br><br>Háború, nem enged, fogva tart engesztelhetetlenül!<br>Te ott vagy és próbálsz túlélni, küzdesz reménytelenül!<br>De lőnek rád és parancsokat kapsz, fékezhetetlenül!<br><br>Itt lent a ködben az úr, a homály-reménytelenség?<br>Felhős az ég, de a felhők felett, tán? tiszta az ég?<br>Örök kérdés a levegőben? Leszünk-e holnap még?<br><br>Lélekbe maró mindenség, fájó gyalázat-szenvedély<br>Itt a fakó élet, és mindenestől hazug meredély...<br>Mohón felőrli a lelket, ráadásul, nagyon kevély.<br><br>Ma reggel a lövészárokban, pír besávozta a napfelkeltet,<br>A végtelen hómező felszíne ritkás köd-párától remegett?<br>Néztük is az árokból, hogy - mint, oly' finom tülltakaró - kicsit fedte.<br>Hómező és mi az árokban? szép hajnalkoszorúként viselhette.<br><br>Hová visz a sínpár, milyen messzire vezet el az út,<br>Ahová megyünk jég és fagy lesz? Lesz élő hó-alagút?<br>Zakatol velünk az életvonat, elviszi életünk,<br>Ablak nincs de, kinézzük, kicsit azért reménykedhetünk?<br><br>Elhagyott sínpárok<br>Végén, dőlő az állomás,<br>Menedéket nem ad?<br><br>A múlt itt is csendes,<br>De lövések, oly? zajosak!<br>Micsoda vészhelyzet!<br><br>Vagyok! Magam vagyok!<br>Élek, de kérdés, hogy meddig?<br>Lehet, meg se tudják!<br><br>Itt múltba révedni?<br>Miközben akna száll erre?<br>Betalál, gyors halál!<br><br>Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés,<br>Föl sem fogja ember, olyan gyorsan elcsattan a lövés?<br>Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés.<br><br>Ha, ezt nem élem túl, a történelem halottja leszek,<br>Fa sírkeresztek alatt semmi nincs, ott ne keressetek!<br>Otthon emlékezzetek, szeretetteljesek legyetek.<br><br>A szétcsúszott sínpár,<br>Már csak doni csonka vágány.<br>Már bizony, meghalt ő?<br><br>Vecsés, 2016. január 4. ? Kustra Ferenc - emlékezés a hős őseinkre. A fivérre, apákra, nagypapákra! Aki a fronton életben maradt az hős! Aki meghalt, ő meg a mi hősi halottunk!