Én vagyok az... Itten, én! <br>De lennék én fenomén? <br>Ez bizony, nem csak az én vágyam, <br>Sok ember lenne benne társam… <br> <br>Ezt a sors, persze keveseknek adja meg, <br>A többség, marad maga szintjén, a tömeg... <br>Tömegnek lenni, vajh jó-e? <br>Ha nincs más, ezt kell élnie… <br> <br>A lelkem alsó polcain, csak a várakozás honol, <br>Mi lesz holnap, holnap után, a jövőben… úgy marcangol. <br>Bármi lehetnék, és az lenne nekem az új élet, <br>Ha minden marad... a hétköznap úgyis folyó élet. <br> <br>Vecsés, 2014. február 19. – Kustra Ferenc József <br>

Ennyi kell, kizárólag. Egy kávé ami forró.<br>Kilábalok az álomból s lefőzöm amint <br>Eszembe jut a tegnap, a sok üres korsó.<br>Izmok rándulnak, mosolygok. Kávé kell,<br>Meg bele tej. Magyar termék, az az olcsó.<br><br>Zimánkós az idő, vagy a véralkoholszint<br>Csappant meg, köntösöm felhúzom.<br>A cukor, tejpor meg nutella rámtekint,<br>Mindenből teszek, egyik se kell bele,<br>mellé kellene Ő, aki rám se legyint.<br><br>Asztal végében ülhetnél, vagy rajta<br>a terítőn, az ínyenc eledelek között.<br>Mesélhetnél vagy fakadhatnál dalra<br>Is rögtön, arról amit álmodtál, ami kell.<br>Csak szúró szemeid vesd erre az arcra.<br><br>Több kell, mint kávé. Jobb kell mint köntös.<br>Kívül-belül melegíts, érzékszerveim kösd<br>Le kérlek testeddel, érzem milyen bűvös.<br>Most nézem, a kávéspoharam még tele,<br>Kortyolom, most ez kell, ez a közömbös.

Honnan erednek azok az őselvek?<br>Folyton előttem állnak mint kőhegyek.<br>Százszor, bizton nem néhányszor<br>Üti fel fejét hogy erősnek ismernek.<br><br>Mászom, utamban áll egy szerpentin.<br>Vétek uralkodnom békés területein <br>A völgynek, nem találok nyugalmat <br>Az elnyomottak hamar múló könnyein.<br><br>Rang és létra, csodás szimbolika.<br>Az észak hegyei jobb retorika, <br>Mihelyst csúcsra törni akar s fog<br>Hálátlan harcosoknak legjobbika.<br><br>Felfelé ösvényen gyengül a növényzet.<br>Zöldellő színek nem borítják környéket,<br>Alázat hűlt helye és annak hivatott<br>káromlói rombolják az összképet.<br><br>Mit akarok Én, kósza vágyálmot?<br>Elhiszem, és vállalom a vakságot,<br>Átgázolok utolsó méterein a gyopárnak<br>S követelem a legmagasabb ábrándot.<br><br>A maradék meghátrált, egyedül állok <br>Hófödte magaslatról én diktálok.<br>Ridegség fog el nyomban, felelősség<br>Terhe nyom mi ellen szembeszállok.<br><br>Vezetem a hegy lakóit, fagyoskodva.<br>Gyáva hatalom másokat ostorozva<br>Őrzi saját helyét. Nem értek vele egyet,<br>Lelkem szól mint zászló, fentről s lobogva.<br><br>Visszaindulok a völgyekbe, a béke hív.<br>Domináns egyén itt nem csatát vív,<br>Akaratommal rendet teremtek, mely <br>Oly hatalmas, mint az emberi szív.

A földből előbújó szépség,<br>Ezt a meseszép teremtményt<br>körüljárja a különlegesség.<br><br>Ember az értékét fel nem fogja,<br>Csak lát, bámul, csodál, majd<br>Azt külleméért folyton leszakítja.<br><br>Vázában már akárhol tündököl,<br>Illatára az érzék új értelmet nyer.<br>Öntözgeti, de a valóság előtör.<br><br>Élénk színeit hamar levetkőzi,<br>Bús árnyalatot kölcsönöz a helytől.<br>Hervadozik, vonzerejét nem őrzi.<br><br>Olyanná vált mint a többi zöld,<br>végül is ugyan onnan nőtt ő is.<br>Komorrá tette az ősi anyaföld.<br><br>Embernek társa nem lehet a Virág,<br>A csalódás pusztító erővel megy végbe.<br>Tartósabb növényt tartogat a világ.

Hogy a megmacskásodott lábaimat kicsit járassam <br>Életvonatom lépcsője mellé csak úgy leugrottam… <br>De a korlát fogantyút elengedni egyszerűen nem tudtam, <br>Így aztán kényszer kapaszkodva egészségügyileg futottam! <br> <br>Futottam lihegve, sínköveken botlottam, bukdácsoltam, <br>Elmúlt szereteteken erősen izzadva meditáltam! <br>Elemezgettem és úgy láttam, hogy itt nem változott semmi… gondoltam, <br>Életemben mindig hátrányom volt, mert én szerettem és nem molyoltam. <br> <br>Szó szerint, alig van olyan ember, aki tud is szeretni, <br>Szó szerint, alig van, aki tud, és nem tudja kimutatni… <br>Szó szerint, kilencvenhat-hét százalék nem is tud szeretni! <br> <br>(3 soros-zárttükrös) <br>Engemet gyermekkoromban ősök, kizárólag szeretetre neveltek, <br>És életemben meg körülvettek a hihetetlenül szeretetlenek… <br>Engemet gyermekkoromban ősök, kizárólag szeretetre neveltek. <br> <br>(3 soros-zárttükrös, önrímes) <br>Negyvenhat nappal a tizennegyedik születésnapom előtt, <br>Lecsapott az életménkű, feljött a vörös köd anyám előtt... <br>Negyvenhat nappal a tizennegyedik születésnapom előtt. <br> <br>Családomnak vége lett! Utóbb kiderült, hogy anyám végzetesen beteg volt, <br>Apámnak, előttem mondta, hogy most menj el, délutánra gyere ruháidért. <br>Apám meg elkullogott, holott a fél ház a nevén volt, <br>Én meg csak néztem, hogy ő ezen eljárást ki nem kódolt... <br> <br>Letaglózott semmi üressége, ami hevesen rám robbant, <br>Majd a falnak vágott és szeretetre vágyó lelkem ott robbant. <br>Közben meg szeretném hinni, hogy nem csak szeretet vesztese vagyok, <br>Egyszer még eljön az idő, hogy kihirdetik, a győztes én vagyok! <br>A pech bilincse azonban, hosszú évek alatt bizony, rég rám rohadt, <br>És nincs is senkim, ki nevetve kioldaná a picinyke zárakat… <br> <br>Vannak kiknek a hátrányuk utóbb még az előnyük is, <br>De én? Immár a függönygördülésem előtt, nem csakis! <br> <br>(Senrjon) <br>Megmaradt a hátrányom… <br>Marad hátrányom, ösztönt élem.... <br>Már ösztönöm sincs… <br> <br>Vecsés, 2021. március 16. – Kustra Ferenc József <br>