Hideg szél fúj át a végtelen hómezőn,<br>Szerelmünk édes édene, lám, összedőlt.<br>Sír a szél a fagyos jégtáblákon,<br>Ámor édenében már egyedül sétálok.<br><br>Mondd, hová lett a lángoló varázsunk,<br>Látod? A szerelmi tüzünkben lelem a halálom.<br>Fájó érzés, nincs maradásom,<br>Nem fogom már kezed, sírva odébbállok.<br><br>Síró sóhajom fájdalma olyan nyomasztó, keserű,<br>Végtelennek tűnő szerelmünk pilleszárnyon elrepült.<br>Ámor szigetén szomorú a végzetem.<br>Édes reményem vigaszát már nem lelem.

Rőt bíbor arcomon<br>Fekete éjszakák szenvedései,<br>Gyötör múltam legendás emlékei.<br>Misztikus karavánok sora bontakozik ki<br>az ezüst hold fényében.<br>Cigányok átkai marcangolnak barnaságom vérében,<br>Hagyatékként maradt rám!<br>Fehér fény felé száll lelkem.<br><br>Sötét fellegek gyűlnek,<br>Elhagyták Gangesz folyót szekereink.<br>Őseim ott fetrengenek éhezve,<br>Beesett, fagyos szemekkel, tátongó sebekkel.<br>Csontsovány gyerekek lelke lebeg álmaimban,<br>A halál szelleme átsuhan útjaink nyomán!<br>Kirekesztve, üldözve!<br>Régen, most és mindörökre!<br><br>Cigány angyalok tánca hömpölyög<br>A gomolygó fehér felhők között.<br>Leszakadt ingem rongyát<br>Tépi, mardossa a szél!<br>Mert ízig-vérig megmaradtam<br>Hűséges magyarnak!<br>S a magyarok között cigánynak.<br>S a két identitás tudatommal<br>Legyengülve földre borulok,<br>S a szent hazámért<br>Utolsó csepp véremig hű maradok.

Bánattal kószálok a tarnapart peremén,<br>Rád gondolok a tiszta szerelem szépségén.<br>A végtelen kék ég felé száll szívem dobogása,<br>A Tűzlángjainknak se lesz már olyan lobogása.<br><br>Könnyező szemekkel parton ért a hajnal,<br>Küzdő szerelmünket nem vigyázta angyal.<br>Nem talált rám Ámor az éjszakában,<br>Kereslek, kutatlak, gyötrő fájdalom némaságban.<br><br>Égő szívemet elemészti a bánat,<br>Ezüstösen peregnek könnyeim, égnek még bennem a vágyak.<br>Boldog, szép idők lelkemen tovaszállnak,<br>Szerelmünk fuldokol a háborgó végtelen szerelmi óceánjában.<br><br>Kiszenvedte szívem - e gyönyörnek terhét,<br>De vissza-, visszasír felém az a sok szép emlék.<br>A hajnal magára tűzi bíborvörös arcát,<br>Eltűnünk mi is a lehulló falevelek avarján.

A vihar a jég koronáját fújja,<br>Lenn a kopár falvakat dúlja.<br>Tördelt ágak repülve sírtak a szélben,<br>Szilveszter éjszakáján az északkeleti részen.<br><br>Ifjúságunk után sóvárgó vággyal<br>Emlékeink már a múltba szárnyal.<br>Hej, öregebbek leszünk megint egy évvel,<br>Viaskodunk itt lenn némán faggyal és széllel.<br><br>Kemény fagyok csatlósa a télnek,<br>Gyorsan peregnek itt lenn az évek.<br>Pezsgőt bontunk, éjfélt üt az óra,<br>Tévét nézünk az asszonnyal, szól a magyar nóta.<br><br>Tarnazsadány, 2020. december 27.

Hegedűm húrjain fájdalom könnyei hullnak,<br>Halálos szerelmi bánatom dalain megújulnak.<br>Kunyhóm közé ástad sírvermemet,<br>Szívem temetője őrzi hűséggel a szerelmünket.<br><br>Virágzó rétek, lenyűgöző népek,<br>Könnyeimmel áztatott emlékképek.<br>Csalfa reménnyel hitegetted a szívem.<br>S te itt hagytál, azóta vérben fürdik a reményem.<br><br>Mennyi kincset megadnék én érte,<br>Hogyha hozzám visszatérne.<br>Búsan hordozom a bánatom bélyegét,<br>Hegedűm húrja játssza örök gyászos énekét.<br><br>Tarnazsadány, 2021. február 27.