A szememben fény, köröttem csend.<br>Csak hallanám, hogy mi megy odafent.<br>Egyedül még, egyedül mindig.<br>Ki kísér majd el az aranyközépútig. <br>Itt a fejemben egy látomás.<br>Mi szült neked egy vallomást.<br>Magam ellen becsülettel küzdhetek.<br>Jöhet a változás.<br>Nem kérem, hogy megértsd.<br>Nem akarom, hogy megbocsáss. <br>Valaki más, majd rám talál s elvisz magával.<br>Majd hárman megyünk tovább, ő és én, a magánnyal.

Te vagy a nap s égeted a testem.<br>Te vagy a tét, amiért feladom mindenem.<br>Te vagy az eső, mi lehűt csendesen.<br>Te vagy a föld s porodtól létezem.<br>Te vagy a szín mely kápráztatja a szemem. <br>Te vagy a fal, amitől kétkedem.<br>Te vagy a fény, ha más nem világít.<br>Te vagy a hang, ami fejemben irányít<br>Te vagy a végtelen, melyhez fogható nincsen.<br>Te vagy a lét, ami nélkül semmi sincsen.

Egész éjjel havazott,<br>S a szél elkezdte játékát.<br>Az ősi hold a temetőre vetítette<br>Rémült árnyékát.<br><br>Fehér álmokat szőtt az éj<br>A fekete szívekbe.<br>Nem felel a csend<br>A tücsökzenére.<br><br>Az ősi mítoszok<br>Hullámzó dzsungelén<br>Surranó szárnyak repültek<br>Az őseim fekhelyén.<br><br>Szertefoszlott az éjjel,<br>A cigányszerető álmok.<br>Zúgó lombok a sötétben<br>Hordják rá az átkot.<br><br>Tarnazsadány, 2020. december 27.

Égre törőn utolsót sóhajt a nyár,<br>Kopár, kies tájat a szél járja át.<br>Lassan sétál a holdsugár az égen,<br>Hideg szobámból a hópihéket nézem.<br><br>Mit keres egy költő e siralmas vidéken?<br>Elmémben örömöt és bánatot idézek.<br>Bűn, nyomor, kín ez a falu, reménytelen,<br>Hol szegénység az úr, ott az élet esélytelen.<br><br>Szívemben hordom e lelki világot,<br>Nézem a felhők vonulását, s felkiáltok!<br>Miért taszít nyomorba az élet ennyi életet,<br>Miért lettünk, Istenünk! - szabadlábon védekező végzetek.<br><br>És amikor megteremtette Istenünk,<br>A fekete és barna népet.<br>Nem adott hozzá nyugalmat és békességet,<br>És a csillagok fénylő során védettséget.<br><br>Égre törőn sóhajt még a nyár,<br>Kopár, kies tájat a szél járja át.<br>Lassan sétál holdsugár az éjben,<br>S én a hideg szobámból a hópihéket nézem.

Megittam életem korty vizének javát,<br>Tüzes életem ott bolyongott a karavánút nyomán.<br>Angyal szállt felettünk, vállán koporsó,<br>Édeni életben utunk poklokon vezetett nyomorgón.<br><br>Sokmilliónyi vágyálom után<br>Megálltunk az evolúció zsákutcáján.<br>Ősi szellők őrzik vándorlásaink nyomát,<br>Sárkunyhók épültek az idők folyamán.<br><br>Ősanya varázsán nyíltak iskolák,<br>Csillogó dübörgéssel lettek diplomák.<br>Kalapunkat elfújta a szél is,<br>Táncunk, dalunk megmaradt mégis.