Megy a felhívásom… <br> <br>(3 soros-zárttükrös) <br>Hah! Hogy én a szerető emberiséget mennyire akarom… <br>Mindennap meditálok ezen és így telik majd' minden napom… <br>Hah! Hogy én a szerető emberiséget mennyire akarom. <br>* <br>Így aztán egyedül vagyok, tollamból kisercenget a magány, <br>Pedig én keresem az együttműködést, mint utcai vagány… <br>Így aztán egyedül vagyok, tollamból kisercenget a magány. <br> <br>Szavak és a mondatok hiába töltik ki a soraimat, <br>Az emberek bizony olyanok, nem fogadják indokaimat... <br> <br>Az igazság, hogy az életvonatok jönnek vagy mennek, <br>Vannak többen, amik engemet kanyarban is előznek, <br>És bizony látni, hogy ott régi mulatságok tetőznek. <br>Most az újévben emberek régi utakon előznek? <br> <br>(3 soros-zárttükrös) <br>Itt az újév is és vajon minden megy tovább a régiben? <br>Jobb híján kutakodunk mindannyian a rongyos fecniben? <br>Itt az újév is és vajon minden megy tovább a régiben? <br>* <br>(Septolet) <br>Csak együttműködni! <br>Egymásra nézni… <br>Nevetve ökörködni… <br> <br>Emberi faj! <br>Minek nektek baj? <br>Inkább szeretve; <br>Együttműködve… <br>* <br>Hol vagytok Ti régi játszótársak, kik még velem gondolkoztok? <br>Az emberiség sok-sok baján ezzel és együtt javíthattok! <br> <br>(Anaforás, belső rímes, önrímes) <br>Várhatjuk a kegyelmet, de idő mutatja, hogy úgysem jön el. <br>Várhatjuk a kegyelmet, talán nem érdemeljük, úgysem jön el… <br>Várhatjuk a kegyelmet, bízzunk még tovább… talán később jön el? <br> <br>Mondja nekünk a dal is; &bdquo;szeressük egymást gyerekek…” <br>Én meg szeretném, hogy szeretetteljesek legyetek… <br> <br>Vecsés, 2019. december 23. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában. <br>

A szememben fény, köröttem csend.<br>Csak hallanám, hogy mi megy odafent.<br>Egyedül még, egyedül mindig.<br>Ki kísér majd el az aranyközépútig. <br>Itt a fejemben egy látomás.<br>Mi szült neked egy vallomást.<br>Magam ellen becsülettel küzdhetek.<br>Jöhet a változás.<br>Nem kérem, hogy megértsd.<br>Nem akarom, hogy megbocsáss. <br>Valaki más, majd rám talál s elvisz magával.<br>Majd hárman megyünk tovább, ő és én, a magánnyal.

Te vagy a nap s égeted a testem.<br>Te vagy a tét, amiért feladom mindenem.<br>Te vagy az eső, mi lehűt csendesen.<br>Te vagy a föld s porodtól létezem.<br>Te vagy a szín mely kápráztatja a szemem. <br>Te vagy a fal, amitől kétkedem.<br>Te vagy a fény, ha más nem világít.<br>Te vagy a hang, ami fejemben irányít<br>Te vagy a végtelen, melyhez fogható nincsen.<br>Te vagy a lét, ami nélkül semmi sincsen.

Beborítottad tejszínű lepelbe,<br>kedves angyal járta tájakat.<br>Köpenyed a valóságot belepte,<br>nap fényéből varázsoltál árnyakat.<br><br>Titkokkal szövöd át a tudottat,<br>sejtelmes lett mi látott volt.<br>Vetítesz ki álmokból lopottat,<br>mit ködhullámod megrajzolt.

Erdős Sándor : Titkos szerelem<br><br>Gyöngyházfényű tekintetedben fürdök.<br>Beleremeg a lelkem,ha reám veted.<br>Bús, szerelmes gondolatokat őrzök.<br>De sohasem mondhatom el neked.<br><br>Te csak délibáb vagy nékem a valóban.<br>Megfoghatatlad,de létező csoda.<br>Őrült, vad szerelmem tiéd titokban.<br>Sajnos nem lehetsz enyém soha.