Lehet-e jónak lenni egy rossz világban,<br>sétálni télen kigombolt kabátban,<br>szalonnát szúrni fagyos ágra,<br>nem vadászni nyúlra fácánra,<br>koldus kezébe kenyeret nyomni,<br>csábítók között hűnek maradni,<br>házad kapuját kitárni,<br>hadd jöjjön hozzád akárki,<br>kisgyerek könnyét letörölni,<br>senkivel soha nem pörölni,<br>dermedt verébért hajolni porka hóba,<br>más baját sosem hozni szóba,<br>békét, nyugalmat, szépséget akarni,<br>adni, adni, mindig csak adni,<br>tökéletesre lelni egy madár dalában...<br>Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?

Ádáz kutyám, itt heversz mellettem.<br>Amióta a gazdád én lettem,<br>ez a hely a legjobb hely tenéked:<br>nem érhet itt semmi baj se téged.<br>Rajtam csügg a szemed, hív imádás<br>együgyű szálán csügg, boldog ádáz.<br><br>Mert boldog ki jámborul heverhet<br>valami nagy, jó hatalom mellett.<br>S te jámbor vagy, bár olykor asszonykád<br>bosszújára megrablod a konyhát<br>s csirkét hajszolsz vadul a salátás<br>ágyakon át: jámbor, noha - Ádáz.<br><br>Elcsavarogsz néha messze innen,<br>el is tévedsz kóbor hegyeinkben;<br>avagy titkos kalandjaid vannak.<br>Ág tép, gonosz ebek rádrohannak,<br>zápor is lep, szőröd-bőröd átáz:<br>ázva, tépve jössz vissza, kis Ádáz.<br><br>Visszajössz, mert ugyan hova mennél?<br>Hol lehetne egyéb helyed ennél?<br>Szimatodból ezer láthatatlan<br>ösvény vezet téged mindenhonnan<br>hívebben, mint bennünket a látás:<br>minden ösvény ide vezet, Ádáz.<br><br>Tudod, hogy itt valaki hatalmas<br>gondol veled, büntet és irgalmaz,<br>gyötör olykor, simogat vagy játszik,<br>hol apádnak, hol kínzódnak látszik:<br>de te bízol benne. Bölcs belátás,<br>bízni abban, kit nem értünk, Ádáz.<br><br>Óh, bár ahogy te pihensz lábamnál,<br>bizalommal tudnék én is Annál<br>megpihenni, aki velem játszik,<br>hol apámnak, hol kínzómnak látszik,<br>égi gazda, bosszú, megbocsátás,<br>s úgy nem értem, mint te engem, Ádáz!

Ezt a széket odább tolni,<br>vonat elé leguggolni,<br>óvatosan hegyre mászni,<br>zsákomat a völgybe rázni,<br>vén pókomnak méhet adni,<br>öregasszonyt cirógatni,<br>jóízű bablevest enni,<br>sár van, lábujjhegyen menni,<br>kalapom a sínre tenni,<br>a tavat csak megkerülni,<br>fenekén ruhástul ülni,<br>csengő habok közt pirulni,<br>napraforgók közt virulni -<br>vagy csak szépet sóhajtani,<br>csak egy legyet elhajtani,<br>poros könyvem letörülni, -<br>tükröm közepébe köpni,<br>elleneimmel békülni,<br>hosszú késsel mind megölni,<br>vizsgálni, a vér hogy csordul,<br>nézni, hogy egy kislány fordul -<br>vagy csak így megülni veszteg -<br>fölgyujtani Budapestet,<br>morzsámra madarat várni,<br>rossz kenyerem földhöz vágni,<br>jó szeretőm megríkatni,<br>kicsi hugát ölbe kapni<br>s ha világ a számadásom,<br>úgy itt hagyni, sose lásson - -<br><br>ó köttető, oldoztató,<br>most e verset megirató,<br>nevettető, zokogtató,<br>életem, te választató!

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,<br>mint alma magházában a négerbarna mag,<br>és tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van,<br>mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.<br>De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,<br>hogy minden összeomlott s elindul mint kísértet,<br>kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,<br>annak szép, könnyű léptű szívében megterem<br>az érett és tűnődő kevés szavú alázat,<br>az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,<br>az már egy messze fénylő szabad jövő felé tör.<br><br>Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,<br>merengj el hát egy percre e gazdag életen;<br>szívemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,<br>a világ újraépül, ? s bár tiltják énekem,<br>az új falak tövében felhangzik majd szavam;<br>magamban élem át már mindazt, mi hátravan,<br>nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem<br>sem emlék, sem varázslat, ? baljós a menny felettem;<br>ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.<br>Hol azelőtt az angyal állt a karddal, ?<br>talán most senki sincs.

Édesanyám egyszer,<br>Mikor felkelt,<br>Mondotta a csodás létet,<br>Melynek neve szerelem tüze.<br><br>Gondolkoztam el mélyen,<br>Mi is a szerelem?<br>Tanakodtam, gyanakodtam,<br>De semmire sem jutottam,<br>Mint most voltam,<br>Gyerekkorban.<br><br>Hallgatom a galambom szavát,<br>Halkan cseng,<br>Éjben a szél hátán.<br>Gondosan figyelem arra,<br>Mert a szerelemben nincsen-e háború, hajsza?<br><br>Édesanyám mosolyog,<br>Tudja, hogy kíváncsi vagyok.<br>Csak annyit mond erre:<br>Megtudod, fiam, mi is a szerelem tüze.<br><br>