Te vagy ma mámnak legjobb kedve <br>És olyan gazdag ez a ma, <br>Hogy, ha egy életet akarsz, <br>Ma nézz jól a szemembe. <br><br>Végig-nézhetsz a vágyak boltján, <br>Láthatsz ezer kirakatot, <br>Neked én vagyok egyedül <br>Gazdagon és mogorván. <br><br>Neked én vagyok neked-szántan <br>És hogyha nincsen örömöd <br>És hogyha nem érted a mát, <br>Mindegy: én meg nem bántam. <br><br>Az adhatás gyönyörüsége <br>És a ma öröme telít <br>És hogyha véget mondanál, <br>Hát - akkor sincsen vége.

Ó messzi, messzi két szép Asszonyok! <br>Egy asszony s egy leány szivembe verten. <br>Mig értük tornáz ifju, büszke lelkem, <br>Vágyam közöttük gyáván kóborog. <br><br>És jaj a Végzet átkozott-konok, <br>Duhaj mámort csihol sötét szememben <br>S dús, ölelő-nagy ágyu véreremben <br>Értük lihegnek megváltó borok. <br><br>A lány: Ős, termő, naphajú mező, <br>Az Élet vár szent méhében magokra <br>S úgy szól szava, mint hallgatag habokra <br>Ha lágyan símul esti evező. <br><br>Az asszony: Város, bűnös elveszés, <br>Rejtelmes és meleg homály, hol bongva <br>Búg esteórát vágyak titka, tornya <br>S forró polippá ájul át a kéz. <br><br>Két tulsó part. Közöttük égtem annyit <br>S csókolja most is nagy szivem a Bor. <br>Mint szép, tünő nap bánata mikor <br>Fáradt folyón sötéten átaranylik.

Előtte sívár halom mered, <br>Két szemében a szíve remeg. <br>- Szegény diák. <br><br>Illatos és csókos az éjjel, <br>Piros szirmok szállanak széjjel <br>Rózsatövön. <br><br>Nagyon szeretne kisuhanni, <br>Mámoros csókban együtthalni <br>Valakivel. <br><br>Hanyatt feküdni uccakövön <br>S úgy várni, ha már nincs más öröm, <br>Naptalanul. <br><br>Száguldani egy örök éjen <br>S az éji széllel friss fehéren <br>Titkolózni. <br><br>Vágyva vár kint az Élet-asszony <br>Egy új sebet, hogy fölfakasszon <br>Ifjú ajkon. <br><br>De hiába, ő nem csókolhat, <br>A diák nem megy, int a Holnap. <br>(Elhal a Vágy.) <br><br>S előtte sívár halom mered, <br>Két szeméből a bánat ered. <br>- Szegény diák.

A hangok ömlenek a zongorából, <br>Mint illatos teából száll a gőz. <br>Lassan simítja arcomat a mámor <br>És bennem most száz élet kergetőz. <br><br>Mártának hangja jut eszembe mostan, <br>Oly bársonyos volt s ez nem az övé. <br>Szegény, talizmánt tőle nem is hoztam. <br>Szemem mered a zongora fölé. <br><br>A csókos ajka itt remeg előttem, <br>Ó jaj, hogy tőle messze elvetődtem, <br>Ó jaj, emléke mért olyan erős? <br><br>Hová kell mennem? Nem enyhít a Távol. <br>És hangok ömlenek a zongorából, <br>Mint illatos teából száll a gőz.

Meghurcolt a Vér, ez a Pokolba <br>Bomolva, romolva <br>Vágtató, tüzes fogat <br>S most lenget utánam jelt <br>A Patyolat. <br>Most, most szeretnék lenni bátran <br>Élet-tagadó, szűz, makulátlan, <br>Vágytalan és tiszta. <br><br>Most, mikor már nem térhetek vissza, <br>Átkozom gerjedelmem, <br>Az elsőt, amely vágyat adott, <br>Az első, szennyes gondolatot. <br>Szerelmem, <br>Ki olyan hamar ébredt, <br>Óh, emlékek, emlékek, <br>Csak egy kicsit ne bántanátok. <br><br>Minden volt dolgom egy-egy átok, <br>Szégyen: <br>Boldog, ki Isten kegyelmében <br>Fehérre aszatja magát. <br>Tíz-húsz, szent bőjtü, kámzsás barát <br>Szép árnyéka táncol körül: <br>Be boldog, aki nem örül: <br>Jaj, be piszkos ruha az Élet <br>S a Vér be nyomorult, be ronda. <br><br>Harmincnégy esztendős, vén koromba, <br>Mindenek túlján, <br>Undorodván s szépen butulván, <br>De, jaj, mégis tudván sokat, <br>Sírva nézem, hogy kendőt lenget <br>Késetten az én bűnös lelkem <br>S egyetlen, igazi szerelmem: <br>A Patyolat.