Poshadt emberi törmelék irritálja elgyötört talpamat,<br><br>Roncsolja a már megnyűtt bőröm, ami csontomon maradt.<br><br>Tüdőmet vadul nyesi a csípős levegő, csonkolja a testemet,<br><br>Saját lényem, sötét fényem, ami önmagamba eltemet.<br><br> <br><br>Koplal a lelkem, az üres holnap asztalánál várja csak eledel,<br><br>Dézsmálja a semmit, miközben testem egy üregbe süllyed el.<br><br>Üt a dühödt tegnap, ami a szenny csatornájából kel útra,<br><br>Műanyag lovon érkezik a bosszúja és büntet újra és újra!<br><br> <br><br>Hazudok, ha hitem van, és akkor is, ha nincsen másom,<br><br>Tagadok, ha vallatnak, de közben mások sírját ásom.<br><br>Ítélek, ha hibát látok, pedig én magam vagyok a Tévedés,<br><br>A természet folyamában a rozsdaszemű ébredés.<br><br> <br><br>Vak vagyok és veszélyes, elmémet nem látja el ismeret,<br><br>Úr vagyok, kit szolgál a világ és szolgálnak az istenek.<br><br>Rém vagyok, kitől riadva rettennek meg a néma rabok,<br><br>De a múltam kölcsönből építettem, arra kamatot kapok?<br><br> <br><br>Törmelékbe zuhanok végül, elnyel az emberi hulladék,<br><br>Gyalogutam áporodott pusztulásába könnyedén behullanék.<br><br>Mint puha párnák közé, úgy esem a semmibe, ahol van a helyem,<br><br>Bevontat a vég oda, ahol majd álomba hajthatom a fejem?

Hívogat a hév? rendült romja bús, goromba, durva otthonom,<br><br>Bőröm feszíti, szívemben kongat, dörmögő zaját hordozom.<br><br>Kitörni készül, a robbanás robaja meg- megrángatja mellkasom,<br><br>De elfojtani ezt az érzést nem fogom. Nem? nem fogom!<br><br> <br><br>Hagyom, míg az élet a kiszabott utamon végig nem rángat,<br><br>Rángass csak? rángass végig, mint egy ócska bábot, Bánat!<br><br>Nézz rám! Mennyi dráma! Öntudatra ébredt a gyenge játékszer,<br><br>És felrobban a hév, utat tör magának százszor vagy ezerszer!<br><br> <br><br>Sodor a Sors, visz magával a sebes vízfolyam, de el nem merülök,<br><br>És mint egy gyáva legyőzött arccal a földnek el nem terülök!<br><br>Ha a nyakamig fagyott folyó folyogatja majd a torkomat,<br><br>Akkor hátra már csak egyetlen egy dolgom maradt?<br><br> <br><br>Hívogat a hév, és én szabadon eresztem a börtönömből nyomban,<br><br>Mint a vad, aki saját húsára vadászik? az van a nyomomban.<br><br>Fuss szabadon erő, tépd szét éles fogaiddal a testemet,<br><br>És engedd szabadon az érzést, ami egy világot is eltemet?

(Utóirat)<br>Mint a varázsló, ki hisz is, nem is,<br>Elhagyták ember is, meg Isten is.<br>Súgva, mormogva, ismételve, félve<br>Felsuttogja vad igéit az égre.<br>Így mondhassam el én is titkomat,<br>A szó elszáll, a hús meg elrohad.<br>De ami szónál, anyagnál erősebb,<br>Megérintett s lelkem, testem merő seb,<br>Mint a bélpoklos, kin a Jel világít,<br>Úgy jelölt meg örökre e világ itt.<br>Láttam a titkot, s nem hallgathatok,<br>A Bűn füstje elfödte a napot.<br>A túlsó partra láttam, a sötét fény<br>Igézetébe, hol a láng lobogva<br>Kel és elalszik, Sátán csipkebokra.<br>A világ messze van már, iszonyú<br>Ólomhangon vonít a háború.<br>A parázs bűn perzsel mindent ma itt:<br>Zsidót, keresztényt, európait.<br>A házak ajtaját vérrel jelölték.<br>Akiben hinni érdemes, megölték,<br>Amiért élni érdemes, gyalázat.<br>Ágyadban dög, bűzös barlang a házad,<br>Pecérek kezén a hivők s a hit is.<br>Megnyíltak kapuid, Apokalipszis,<br>A vérvád vijjog a világ felett.<br>Aki ma csókol, holnap eltemet,<br>Akit ma ölelek, holnap halott,<br>Reggel elad, ki este ringatott.<br>A világ végén ülök, Babilon<br>Partjain, már a halált hallgatom.<br>Az ég, a föld, a víz mind zengenek,<br>Gyászoljon jól, ki világot temet,<br>Sirasson jól, aki mindent sirat,<br>Amit ma toll ír, mind sírfelirat.

Ülök a padon, nézem az eget. <br>A Central Park nem a Margitsziget.<br>Milyen szép az élet,-kapok, amit kérek.<br>Milyen furcsa íze van itt a kenyérnek.<br>Micsoda házak és micsoda utak!<br>Vajon, hogy hívják most a Károly körutat?<br>Micsoda nép!-az iramot bírják.<br>Vajon ki ápolja szegény Mama sírját?<br>Izzik a levegő, a Nap ragyog.<br>Szent Isten!-hol vagyok?

Vágyódás!!<br><br>Vágy egy édes érzés mi hatalmába kerít...<br>Ha vágysz valakire/valamire teljesen legyengít...<br>Addig nem nyugszol míg el nem éred célodat...<br>Mindent megteszel csak teljesítsék vágyadat...<br><br>Vágy mi benned él kínoz szüntelen...<br>De van mikor helyzet kilátástalan reménytelen...<br>Olyankor szíved majd meg hasad...<br>Kegyetlenül rosszul érzed magad<br><br>Hisz szenved lelked untalan...<br>Érzed ilyenkor minden bizonytalan...<br>Elfog a kétség a kínzó félelem...<br>Vajon miért nem sikerül semmi énnekem?...<br><br>Jár eszed peregnek fejedben a gondolatok...<br>Mit rontottam el élettől mért kudarcot kapok?...<br>Nem vágyom ékszerre pompára palotára...<br>Csak szeretetre figyelemre boldogságra...<br><br>Nem vagyok nagyra vágyó nem akarok sokat...<br>Mért nem teljesítik hát szerény vágyaimat??...<br>Fáj sajgó szíved nem érted már az életet?...<br>Más mindent megkap én mért nem?várod a feleletet...<br><br>De sajnos hiába vársz,nem jön rá felelet...<br>El kell fogadni kérdésedre választ magadban leled...<br>Szenvedés életed nem teljesülnek vágyaid?...<br>Gondolkozz el ezzel nem csak te vagy így...<br><br>Vágy kevés én tudom,sokat kell tenned érte...<br>Nincs jó tündér sajna csak a mesékbe...<br>Az élet valóság,nem álom és nem mese...<br>Az élet kemény nem hullik öledbe semmi se...<br><br>Ha mindent megtettél mégsem teljesülnek Álmaid...<br>Vigasztaljon a tudat nem csak te érzed így...<br>Tanácsom:Küzdj ne add fel a reményt...<br>Én is küzdök s befejezem e vágyakkal teli regényt!!:-)...<br>Saját versem!!<br>