Az én kincsem egy vak bányaló,<br>húzza az igát.<br>Feszes a nyakló,<br>éber a mélyben, a jószerencsés éjben.<br>Húzza a csillét,<br>a sok szenet fel!<br>Az én kicsi kincsem, egy vak bányaló.<br><br>De egyszer megbotlott,<br>a lába eltört.<br>Sírtam a lóért, és velem sírt a ló.<br>Tudta, hogy vége,<br>szálljon rá béke.<br>Kincs volt ő nékem,<br>Nagy drága kincs.<br>Így lett legenda a vak bányaló.

Szívemre raktad<br>Szerelmünk halálvirágát!<br>Lángcsókod éget belém félelmet.<br>Boszorkányok tánca lebeg az éjben felettem,<br>És követ engem végig a cigánytelepeken át.<br><br>S te tudod, hogy elmémbe<br>Rút férgeket raktál!<br>Mennyei áldást suttog rám az ég.<br>Ballagok békén a Tarna partján,<br>A fagyos szél arcomba vág!<br>Holt dalokat zeng ajkam,<br>Dallama a sötét éjben messze száll.<br><br>Szívverésem dallamára<br>A halálvirág kinyílik,<br>Mézédes nektárja pokoli kín!<br>Fetrengek... rontás szállt rám!<br>Cigány asszony átka bánt,<br>S csendesen koporsóba zár.<br><br>Tarnazsadány, Honvéd út, 2018. június 26.

Könyörgöm az Istennek,<br>Hogy a Devla engem mért ver.<br>Hogy az uram, az a bamba,<br>Fulladna meg a sok borba.<br><br>Amit keres, el is issza,<br>Danol neki Dankó Pista.<br>Széles pittye, moslék szája,<br>A nótáját bazseválja.<br><br>Én meg itten étlen, szomjan<br>Sok pulyával a putrimban.<br>A sok cigány meg csak bámul,<br>Kiszaladnék a világbul.<br><br>Hát engem az Isten megvert!<br>Miért hordok én ilyen terhet?<br>Itten hagyom a csúf majmot,<br>Ha hazajön, majd csak kapkod.<br><br>Szomszéd bőgős, az se rosszabb,<br>Még a vonója is hosszabb.<br>Ott egye meg a fene.<br>Egybekelek ővele.

Tűzcsóvák szállnak a magas égen,<br>s én egyedül sétálok a sötét éjben.<br>A tavasz jöttét várom,<br>s közben szememre rászáll az álom.<br><br>Álmomban démonokkal küzdök, hadba kelek.<br>Tettek helyett sértő szavakkal bántanak,<br>durván lelkemet tiporják.<br>Szívemből a jóságot kifosztják.<br><br>Csillogó szemeimben szeretet tüzei ragyognak,<br>szívemben a béke vágyai kigyúlnak.<br>Érzem, hogy fel kéne ébrednem,<br>de a gonosznak szava erősen él bennem.<br><br>Próbálom szemeimet kinyitni,<br>s a démoni erőket kiűzni.<br>Felébredek, mert szememre süt már a nap fénye,<br>de a rossz álom szívemben nyomot hagy örökre.

Várni, reménykedni,<br>Sorban állni, várni, reménykedni.<br>Marhaszállító vagonokban szoroskodni,<br>Lágerek, haláltáborok, gázkamrák előtt<br>Sorban állni, szív-dobogva reménykedni.<br><br>Holt lelkek lebegnek fehér füstszárnyakon,<br>Auschwitz, Sobibor, Dachau, Birkenau lágerekben.<br>Csontsoványan remegve várni, reménykedni.<br>Don-kanyarban, jeges szélben fázva hazavágyni.<br>Várni... várni, reménykedni.<br><br>A hadifoglyok szemébe belefagy a magyarok könnye,<br>Várni, reménykedni.<br>Hazavágyni, szótlan, néma csendben megpihenni,<br>Jeltelen sírokban, hazánktól messze távol, a lélek hazavágy<br>Várva, reménykedve.<br><br>Emléket állítva a Holokauszt áldozatoknak, a Don-kanyarban elesett magyaroknak, kik soha nem tértek haza