Széles, kopár vidéken élek<br>Lágy, fényes éjszakákon.<br>Szerelmes szívem érted dobog,<br>S varjú károg fenn a fán.<br><br>Ablakomon át beragyog a Hold fénye,<br>Nélküled, Kati, lelassulna az életem.<br>A hajnalok könnyű kínján ébredek,<br>S varjú károg fenn a fán.<br><br>Szívem bánatos, dérlepte jég lett,<br>Siralmas vágyakon gyengülnek a fények.<br>Búsongó tájon szeretlek téged,<br>S varjú károg rám a fán.<br><br>Elszánt szívem boldogságra vágyna,<br>Gyötrő, rossz emlékek kínoznak.<br>Egy este részegre itattál,<br>S lám, ma varjú károg rám a fán

Eltűnt a hajnalok fénye<br><br>Jő a hajnal havas esővel, széllel, faggyal,<br>Hideg ágyakban fetreng az élet, száll a sóhaj.<br>Kopott, kormos serpenyőn üresen kong a holnap,<br>Rozzant szekéren eltűnt egy korszak.<br><br>Szegénység öli a lelkeket, nincsen fénye,<br>Árnyékunkon dér, eltűnt az élet reménye.<br>Kunyhóinkban repedt hideg éjek,<br>Hull a hó vakító, fehér fénnyel, olyan szép ez az élet.<br><br>Jégcsapok ereszkednek, kályháinkban szunnyad a hamu,<br>Hegedűnk bús hangján kinyílik a temetőkapu.<br>Csontsovány testű népemnek néma a lelke,<br>Száll kirekesztve fel a fellegekbe.<br><br>Tarnazsadány, Hideg vég, 2020. október 30.

Égre törőn utolsót sóhajt a nyár,<br>Kopár, kies tájat a szél járja át.<br>Lassan sétál a holdsugár az égen,<br>Hideg szobámból a hópihéket nézem.<br><br>Mit keres egy költő e siralmas vidéken?<br>Elmémben örömöt és bánatot idézek.<br>Bűn, nyomor, kín ez a falu, reménytelen,<br>Hol szegénység az úr, ott az élet esélytelen.<br><br>Szívemben hordom e lelki világot,<br>Nézem a felhők vonulását, s felkiáltok!<br>Miért taszít nyomorba az élet ennyi életet,<br>Miért lettünk, Istenünk! - szabadlábon védekező végzetek.<br><br>És amikor megteremtette Istenünk,<br>A fekete és barna népet.<br>Nem adott hozzá nyugalmat és békességet,<br>És a csillagok fénylő során védettséget.<br><br>Égre törőn sóhajt még a nyár,<br>Kopár, kies tájat a szél járja át.<br>Lassan sétál holdsugár az éjben,<br>S én a hideg szobámból a hópihéket nézem.<br><br>Tarnazsadány- Hidegvég, Északkeleti Régió

63 éves lettem - november 21.<br><br>Szívemet szúrja Jézus töviskoronája,<br>Lelkemnek siralom völgyében siratása.<br>Reménytelen jövőm keserves élete,<br>Kínokkal nyugszik le majd a temetőbe.<br><br>Olykor áldott kezek emeltek magasra,<br>Hegyek fölé épített kőabroszokra.<br>Szegényen, csórón hordom a keresztet<br>Cigánytelepek nyomorán kirekesztve.<br><br>Emberré érettem gyermekként,<br>Szüleim a csillagok között ragyognak vesztesként.<br>Dögkutak mélyéről jött felénk az élet,<br>Múltam életforrásai ezek a régi képek.<br><br>Hogy is lehetne elfelejteni a falusi telep nyomorát!<br>Az ősznek novemberi gyümölcse vagyonát.<br>Mégis szépek azok a múlt idők,<br>Jézus szeretetén éltünk szenvedőn.

A nagy csendben pihen a szívem,<br>Megfáradt már a vén lelkem.<br>Hideg árnyékomon viaskodik az ősz,<br>Jézus szeretetén a pirkadó hajnal is elidőz.<br><br>Felmelegedni vágyna már a szívem jege,<br>Advent napján gyorsabban ver az ere.<br>A Kis Jézus születése mámorán,<br>Kitárulkozik szívem bíbor bársonyán.<br><br>Sajgó szívemben csendesül a vihar,<br>A boldogságot belém advent ad.<br>Fejünk fölött pihen a Hold,<br>Fáradt kezemből kiesik a toll.