Múlt és a jelen<br><br>Megittam életem korty vizének javát,<br>Tüzes életem ott bolyongott a karavánút nyomán.<br>Angyal szállt felettünk, vállán koporsó,<br>Édeni életben utunk poklokon vezetett nyomorgón.<br><br>Sokmilliónyi vágyálom után<br>Megálltunk az evolúció zsákutcáján.<br>Ősi szellők őrzik vándorlásaink nyomát,<br>Sárkunyhók épültek az idők folyamán.<br><br>Ősanya varázsán nyíltak iskolák,<br>Csillogó dübörgéssel lettek diplomák.<br>Kalapunkat elfújta a szél is,<br>Táncunk, dalunk megmaradt mégis.<br><br>A leszakadt rétegek integrálódása nélkül a jövőnk meginog, és fenyegetőbbé válhat. A minőségi oktatás nélkül és a továbbtanulás nélkül nincs jövőnk, és az élethez tartós munkaviszony kell!

Mindennapi életünk sír a néma csendben,<br>A sápadt alkonyatban táncol a hold az ismeretlenségben.<br>Hársfák hajladoznak, más s vér a gén a megítélésekben,<br>Vágyálmunk győzelmet vár, de nem ígérhet a megsemmisülésben.<br><br>Csalogány énekel a kopár szirtek ormán,<br>Kísértetek fülelnek, reményeinket tiporják.<br>Kígyók földjén sírt ásnak csillagragyogásban,<br>Vért köp a hajnal, a megsemmisülés zabolátlan.<br><br>Nem sírnak ők! Vérük már a napragyogásban,<br>Nincs már vér a szívartériákban.<br>Örök éjben elárvult a barna élet.<br>Vér és gén képletén összeomlik az élet.

Kisnyugdíjas balladája<br><br>Kedves Feri, édes párom,<br>Mért nem veszel aranyláncot?<br>Aranyláncot, karkötőt,<br>Fülönfüggő gyémánt kőt.<br><br>Édes Katám, kicsi párom,<br>Amit kívánsz, az egy álom.<br>Nyugdíjasnak pénze nincsen,<br>Te vagy nékem minden kincsem.<br><br>Kis nyugdíjam minden bája,<br>De ha nem kell, dobd a sárba.<br>Dobd a sárba, pocsolyába,<br>Szívem, lelkem sír utána.

Könyörgés<br><br>Helló, itt én vagyok megint, ki érted lángol,<br>Kérlek, ne tedd le, úgy hiányzol.<br>Helló, a szívem most megremeg,<br>Hiába kiáltom szélben a nevedet.<br><br>Szeretlek, hát mondd, mit tegyek, hogy bízzál,<br>Ne mondd nékem azt, hogy csá!<br>Helló? Ha nem jössz, megyek én!<br>Mondd, hol talállak meg...<br><br>Hiába kiáltom a szélbe, szeretlek!<br>Gyere vissza, vagy én menjek?<br>A múló időn elveszünk, hidd el.<br>Úgy fáj a szívem tiszta érzésekkel.<br><br>Helló, láp, mocsár ingoványába veszek!<br>Nem érzed? Én érted vagyok oly beteg.<br>A tiszta, kék ég alatt elveszek nélküled,<br>Az őszi eső hull rám, hol lehetsz, ez őrület!<br><br>A múló idő szerelmeseinek.

Esélytelenül<br><br>Hófelhők sírnak a fényes Hold alatt,<br>Magányos jéghegy szívem, érzem, érted meghasad.<br>Szenvedéseim völgyén alkonyati csendek,<br>Árnyékvilágunkban örök a szenvedésem.<br><br>Parányi reménnyel feléd sodort a tavaszi szél,<br>Valentin napján lábaim nyoma szárnyra kél.<br>A végtelen örökkévalóságban vergődök,<br>Végtelen reménnyel bús szerelmünkön tengődök.<br><br>Elzüllött, élettelen reményem nyomán<br>Szerettük egymást ifjúságunknak hajnalán.<br>Otthonom lett a sivár messzeség,<br>Örök téli álomra szenderült már minden szenvedés.