Ó, te boldog remény,<br>A télapó fényárral, ajándékkal jön felénk.<br>Megnyílik az ablak, a kémény,<br>S te bejössz csendben a kémény résén.<br><br>Szent Miklós nap éjjelén<br>Hópelyhekkel jön a fagy, jön a tél.<br>Igaz hittel ünnepelünk, szeretettel,<br>A mikulásnap gyönyörű üzenetével.

A sárkunyhók békés csendjén<br>Fehér havat hord a szél.<br>Didereg az ágon egy elárvult veréb,<br>Angyalszárnyakon száll a szélben egy télapónak írt levél.<br><br>Hószakállú, öreg télapó gyöngéden<br>Jár a siralmas cigányok völgyében.<br>Néma szívek, égő vágyak tüzén<br>Jár megrakott puttonyával elveszett álmok tengerén.<br><br>Szél zörgeti a bádog háztetőt,<br>A föld fagyos arcán megcsillan a könny.<br>Ujjongó öröm, egy alma, egy rongybaba, egy labda,<br>Mikulás napján szegény gyerekeknek vidám az arca.<br><br>Tarnazsadány, 2020. november 29.

Jöjj be a kis kunyhómba, testvér,<br>Hisz közel már az este a naplementén.<br>Halat eszünk kormos serpenyőben,<br>Egyél, testvér, jut néked is belőle.<br><br>Ó, az én népem az élet vándorai,<br>Mint az égen szálló sólyommadarai.<br>Adunk szállást a vándornak,<br>Egy-két hét, és eltávolodnak.<br><br>Itt élünk az elmúlás földjén,<br>Ősi birtokok vándorok völgyein.<br>Ha szívünk elvágyódik egy más tájra,<br>Szekéren, ki gyalog utazunk rongyosan az örökkévalóságba.<br><br>Ho-hó testvér! Ne állj meg az ajtóban,<br>Hiszen van még bor a kancsóban.<br>Világ szívén a föld vándorai,<br>Megpihen végleg az emlékeink álmain.<br><br>Tarnazsadány, 2020. május 19.

Az elveszett idő<br><br>A tenger csillogása felett<br>Sirályok szállnak.<br>Lágyan vitorlát bont a szél,<br>Az emlékeimben még vissza-visszajárnak.<br><br>Apám szemén bánatos remények égtek,<br>Elém tárulnak a régi gyermekkori képek.<br>Térden állva, sírva nézek a múltba,<br>Emlékeitek feltárom újra meg újra.<br><br>Arany színű hajnalokon<br>Jó apám munkába készült.<br>Anyácskám kenyeret, szalonnát<br>Táskájába rakta, arca felszépült.<br><br>Őrült csend üli a tájat,<br>Apámék elmentek,<br>S én nélkületek élek,<br>Az örök bíborszínű hajnalokon bennem tovább éltek.

Hajnalok hajnalán,<br>Évmilliók szürke napjain.<br>Születnek a földön emberek,<br>S adódnak mindenhol fajok közötti nézetek.<br><br>Szállingóznak a hópihék<br>Száz fajra, népre, száz házra és száz vidékre.<br>Fel-fellobban a gyűlölet fekete lángja,<br>S ezt az egész világ látja.<br><br>Nagyhatalmak,<br>Nagy horderejű téveszmék.<br>Mi is szeretnénk lenni itt magyarnak,<br>De lelkileg aláznak, a sárba tipornak.<br><br>Az idők végtelenségéig<br>Támad a vad gyűlölet.<br>Szivárványszemek teli könnyekkel,<br>S nézik ezt jéghideg közönnyel.<br><br>Szeretnék úgy élni,<br>Hogy ne kelljen senkinek se félni.<br>Hozzon áldást Istenünk a földre,<br>Ne hulljon Jézus urunknak hiába a vére.<br><br>A békés együttélés jegyében legyen áldott Magyarország minden állampolgára.